San Marino

A pratoi pihenés után, korán keltünk és irány a vasútállomás.

Ezúttal Bologna felé mentünk, arra még úgyse jártak Anyáék, alagutaztunk egy csomót, szépen megreggeliztünk, aztán Bolognában vártunk egy órácskát az átszállásra. Lassan megérkezett a vonat, fel is kászálódtunk rá, aztán zombultunk tovább. Miután megérkeztünk Riminibe, a dög nehéz cumókkal felkerestük a lefoglalt szállást. Ezúton ajánlom mindenkinek sok szeretettel a SunFlower City Hostelt. Nagyon kedvesek a recepciósok, nagyon tiszta a hostel, nekünk volt külön fürdőszobánk is és a reggeli is benne van az árban. Lecuccoltunk, majd elmentünk megnézni a tengert. Sajnos ezúttal is rossz időnk volt; fújt a szél és eléggé hűvös volt az idő, úgyhogy itt is csak térdig gázoltunk a vízbe. A part nem volt valami bizalomgerjesztő, mivel az erős szél miatt fel volt kavarodva a homok és mindenféle félig halott rákokat kellett kerülgetnünk, amit szintén az erős hullámzás pakolt ki a partra. A lubickolás után egy parkban ebédeltünk, ahol is bemutatkoztunk a riminieknek, ugyanis egy galambocska úgy döntött, hogy a fehér pulóverem a legalkalmasabb hely a béltartalmának elhelyezésére. Az első megdöbbenés után végül egy közkútnál mostam ki a pulcsimat azzal a miniszappannal, amit Anya olyan gondosan cipelt magával mindenhova.:) Az eset után visszasétáltunk a hostelbe, elfoglaltuk a szállást, majd irány San Marino!:)

A San Marino Köztársaság a világ (egyik) legrégebbi, ma is létező köztársasága. Riminiből egy kb. 1-1,5 órás buszozással érhető el az óváros. A busz nagyon tuti, van egy kis rövid hanganyag az országról. Már ekkor is furcsálltam, hogy a buszvezető átugratta az angol tájékoztatót, csak az olaszt és az oroszt (!) játszotta le nekünk. Az olaszból értettem valamennyit, de naivan azt gondoltam, hogy majd biztosan követi az angol is, így annyira nem akartam teljesen megérteni. Jobb lett volna pedig. San Marino nagyon kedves kis hely, a kilátás az ami mindent visz, amúgy nem nyűgözött le jobban, mint Arezzo (félre ne értsetek, imádtam Arezzot!). Na de a kilátás!

Miután felmásztunk a legmagasabb pontra, úgy döntöttünk, hogy mind a két várat szeretnénk meglátogatni, szóval irány a kassza, fizetés aztán nyomás a mókázni.:) Akik ismerik a családomat, tudják, hogy mindenki nagyon élvezte és gondolom az sem nagy titok, hogy ki élvezte a legjobban a várasosdit.:)

A Laci játszik.:)

A várak nagyon klasszak voltak, az egyikben még fegyvermúzeum is volt, ahol mindent jól megszakértett a szakértőnk.:) 

A vár bevétele után még csavarogtunk egy sort, megint megpróbálkoztam az igazi olasz lasagne-val és megint megállapítottam, hogy Anyáé is ilyen (szóval Anya úgy tűnik, nagyon jó vagy!:)), aztán lecsorogva nézelődtünk, ki-ki a kedvének valót. Ezúttal a Laci gazdagodott egy velencei maszkkal. A buszra felszállva konstatáltuk, hogy nem véletlen mondták be az ismertetőt oroszul. Mindenki fáradt volt ám az én szívemre ekkor menthetetlenül ráült a gondolat, hogy nem sokára búcsút kell mondjak az én imádott családomnak... 

Este a Nikiék még elmentek egy picit sétálni, Anya otthon maradt velem és lelket ápolt. Kegyetlen sebességgel érkezett meg a lefekvés ideje és ezzel az utolsó közösen töltött este véget ért...