Itthon

Bizony, hazaértem. 

Ahhoz képest, hogy eső volt jósolva az indulásom időpontjára szerencsére kellemesen sütött a nap. Ez javított a helyzeten, ám a csomagjaim súlya nem lett kisebb a napsütéstől sem. Jelenleg minden porcikám sajog, ugyanis sikerült megint kb. 50 kilogrammnyi cuccot hazacipelnem. Szerencsére nincs messze Firenzében a és az autóbusz állomás a vonatállomástól, ám cuccokkal megrakva némi időbe telt eljutnom A-ból B-be. A busz jött, mérlegelés megint nem volt (szerencsére), felszálltunk a buszra és indulás! Ahhoz képest, hogy mennyire untam a Bologna-Firenze közötti szakaszt odautam felé, most annál csodálatosabb volt. Színek-színek-színek! Csodálatos volt!:)

Indulunk!:)

 

 

 

Magyarország.:)

A mostani utam amúgy gyorsabban eltelt. Beszélgettem is többet, filmet nézegettem, rádiót hallgattam, próbáltam alukálni, ami nem ment, de mégiscsak eltelt az a 15,5 óra, ami igazából kevesebb volt. A beígért 6.15 helyett már 5.25-re a Népligetben voltunk. Míg vártam Anyáékra, addig az egyik utas társammal csevegtünk. Némi várakozás és telefonálás után végül befutott az én pöttöm Anyukám 2 kemény legény társaságában. Olyan szerencsés vagyok ugyanis, hogy az aikido mesterem kijött elém és hozta az egyik edzőtársamat is, így a cipekedéstől megkíméltetett az én csöpp kis Anyukám.:) Nagyon rendes ismerőseim vannak, nem?:) A srácok hősiesen felcipelték a kereke vesztett ördögszekeret és a kis bebábozódásra hajlamos túrazsákot is, majd elkezdődött a családi élet egy remek reggelivel és eredeti, Anyu-féle teával!:)

Na ennyit írott formában, a többit személyesen! Puszi!:)

Készen állok

Becsomagoltam, elkészítettem a kis útravaló szendvicseimet és nagyon izgulok.

Izgulok az út miatt, hogy minden rendben legyen, de leginkább amiatt, hogy mi lesz otthon. Annyian mondták, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, hogy kezdem elhinni. Remélem azért nem lett belőlem egy szörnyecske, és maradtok páran akik azért szeretni fogtok... Igyekszem nagyon jó lenni hozzátok és köszönöm nektek, hogy velem voltatok. Köszönöm az e-maileket, a képeslapokat, a Facebook üzeneteket és azt, hogy ha gondoltatok rám.

Tudom, nyál zene meg minden, de reggel óta ez motoszkál a fejemben.

Legyetek jók kedveskéim! Puszi, ölelés miegymás!

Búcsúzások

Igazából szerintem fel sem fogom, hogy mi is történik. Tudom, hogy itt élek 9 hónapja, de képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg. Vagyis elhiszem, de olyan valótlannak tűnik, hogy ez tényleg velem történik.

Krónikám lassan a végéhez ér. Írtam nektek sok mindenről, jókról és rosszakról, volt itt hatalmas kacagás és falat rengető ordibálás. Mindennek holnap vége. Hogy örülök-e, hogy hazamegyek? Persze. Tudom, hogy örülök, és kicsit sajnálom is, csak épp érezni nem érzem. Lehet, valami defekt van a rendszeremben, talán majd ha tudatosultak a dolgok jönek az érzések is. De most nem így akarok írni.:)

Szóval csütörtökön volt az utolsó itteni aikido edzésem. Az alkalom úgy kívánta, hogy süssek valamit a srácoknak, és mire másra, mint pogácsára esett a választásom. Délután szépen megsütögettem, picit sós lett ugyan, de alapvetően egészen kellemesre sikeredett. Az edzés annak rendes módja szerint zajlott, ám a végén oklevél osztás volt! Hihetetlen, de a júliusi vizsgákról most érkeztek meg az oklevelek. Nem kell ugyebár semmit sem elkapkodni.;) Edzés végén átadtam a csekély ajándékot amivel készültem és előkerült a pogácsa is. Edzés után egy kellemes kis pizzázással zártuk a napot, majd jöttek az ölelések, a jókívánságok és a vállveregetések. Nagyon örülök, hogy az életem részévé váltak ezek az emberek, ha csak egy egészen kicsit és csak időlegesen is. Sokat jelentett, hogy közéjük tartozhattam.

Santo Sensei.:)

 

Akik befogadtak.:) Ci mancherai!

Igazi pratoi csemege! Grazie ragazzi!

Baglyocskák.^^ Gufini di Simone.:)

 Pénteken az adminisztrációs macerák keretén belül volt egy búcsú reggelink a Legambientésekkel is. Igazi olasz capuccino, valami péksüti, nem volt rossz!:) Terveztünk egy esti bulizást is velük, de nem értek rá sem pénteken sem ma. Sajnálom, mert néhány embert kifejezetten megkedveltem. Majd legközelebb.:)

A délután a lovacskásoktól való búcsú jegyében telt. Kimentünk a lovardába még utoljára, elrebegtem búcsú szavaimat a kis sörényes jószágoknak, majd irány valami bár, csevegés, könnyek némelyek részéről és "köszönömök" tömkelege. Igazán örülök, hogy a projektünk része volt ez a lovasterápia. Remek emberekkel ismerkedhettem meg. Nekik az alábbi képeslap kreációt találtam ki köszönetféle képpen.

Tegnap este még Eveliinaval elmentünk az Ozneba. A többiek nem jöttek, úgyhogy nem mondhatni, hogy ez amolyan egymástól való búcsú volt. Minden estere jó volt még utoljára odamenni, pár szót váltani a csapossal, a hatalmas Mike-kal és bárkivel, akivel jólesik, mindezt immáron olaszul.:) 

Tudom, most valami összegzés lenne ideillő, de ilyennel még nem szolgálhatok. Annyit tudok most, hogy nagyon örülök, hogy itt lehettem, vannak dolgok amiket másként csinálnék és remélem, hogy javamra válik ez a 9 hónap. Nem volt fenékig tejfel, de örülök, hogy megcsináltam!

Köszönöm, hogy olvastatok! Hamarosan találkozunk!:)

Nápoly

A második felvonás következik. Nem csak Pompeiben, hanem Nápolyban is elidőztem egy kicsit. 

Nápolyról sok igaz dolog kering a köztudatban; a szemét, a közlekedés, a káosz. Nos, ez mind IGAZ. Szintén igaz, hogy a pizza, igen jó és az időjárás sem rossz.:) A belvárost leszámítva amúgy nem vészes a helyzet. A külvárosban már nem akarnak lépten nyomon elütni és nem is jár az ember térdig szemétben. Mintha egy teljesen másik helyen járnál.

Ilyen Nápolyban a metró épülete. Tetszetős nem?

 

 

 

 

És a sötét oldal.

 

Ezek alapján mindenki kialakíthatja a saját véleményét. Természetesen a képek nem minősülnek ajánlattételnek a részletekről érdeklődjön a blog szerkesztőjénél.:)

Amúgy a Vezúvon is jártam. Kinek-kinek ez lehet nagyobb vagy kisebb élmény, mint Nápoly, nekem tetszett, és örülök, hogy sikerült feljutni. Sok mesélni való nincs igazán róla. Egy hegy, lyukkal a csúcsán, felhők és miegymás. Képekben talán ez is izgalmasabb.

 

 

 

 

 

 

Remélem elég a mesélésből. Legyetek jók szívecskéim. Hamarosan találkozunk, addig is vigyázzatok egymásra!

Pompei

Nos, az eltűnésem során nem csak képződtem, hanem, mókázgattam is.:) Ennek első fele következik, Pompei.

A képzés helyétől kb 10 perc HÉV-ezésre volt Pompei. Nekem egy kicsit visszás volt, hogy a vasútállomástól 5-10 perc sétányira található ez a különleges hely. Nekem valahogy több időre lett volna szükségem a ráhangolódásra. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy nem egyedül voltam ott, hanem néhány önkéntessel. Ment a dumálás ezerrel, ez sem segített az élmény mély megélésének, de azért jó volt, hogy ott voltak.:)

A város nagyon különleges atmoszférát sugároz, de elég nehéz lenne szavakba önteni. El kell menni és meg kell nézni. Pár kép ízelítőül azért akad.:)

Ez egy zebra, legalábbis szerintünk.:)

Arrivederci miei cari, ci vediamo a presto!:) Baci!^^

Félidős képzés

Igen, megint képződtem egy sort. Már-már olyan képződménnyé válok, hogy rám se fogtok ismerni. Bár remélem, azért mégis.:)

Két hete hívtak telefonon, hogy "Hé, akarsz képzésre jönni Nápolyba?". Hát hogy a viharba ne akarnék, kérem.:) Szóval jegy vásárlás, csomagolás és irány Nápoly. Röpke 4 óra alatt utaztam 400 km-t vonattal (átszállással, várakozással, mindennel együtt). A hazafelé utam 1000 km lesz és 15,5 óra. Ki érti ezt?:)

Még a vonaton belebotlottam egy perui lányzóba, akivel még Riminiben ismerkedtünk meg. Kiörömködtük magunkat, majd felkerekedtünk, hogy megkeressük a Feltrinelli könyvesboltot, a találkozó pont helyszínét. Ahhoz képest, hogy mekkora egy hodály, elég sokáig tartott megtalálni, viszont cserébe sikerült még jó pár önkéntessel összefutni.:) Miután egy sort ücsörögtünk a többi önkéntesre várva az egyik szervező lány megállapította, hogy nem jött meg a busz, amit rendeltek, és senkit nem ér el telefonon akitől lehetne némi infot szerezni. Welocome in Naples! Sebaj, megyünk vonattal. Végül mikor már átcihelődtünk a fél vasútállomáson, jött a hívás, hogy megjött a busz.

A szállásunk egészen korrekt volt, megfelelő méretű szobák, saját zuhanyzó, szóval erre nem volt panasz. A szobatársam némi cserebere után a perui lány lett, amit őszintén nem bánok. Ő nem beszélt angolul, szóval az olaszomnak is jót tett és ezt-azt megtudtam Peruról is. A kaja nekem annyira nem jött be. Voltak elég borzalmas tipikus nápolyi étkek, mindenféle tengeri izék és társaik és itt teszem közhírré, hogy MEGKÓSTOLTAM mindent. Összességében azonban meg kell állapítanom, nem az én gyomromnak való a nápolyi koszt, ellenben a rimini!:)

A képzésen csak néhány kép készült, ezekből egy kis ízelítő.

0,92 liter, mert az olaszok spontánok.:)

Pepeee!

Imádom!

A tréning mókás volt, jókat játszottunk, de a jelenlévők 1/3-a a projekt utolsó hónapját taposta, így "szakmailag" nem volt kifejezetten hasznos. Mindazonáltal jó volt újra találkozni a riminiekkel és megismerkedni más önkéntesekkel. Ezúttal volt két másik magyar lány is. Az egyik halál idegesítő volt, a másikkal jól elvoltunk.:)

Szóval jól éreztem magam, ettem igazi nápolyi pizzát és babát (valami rummal összetocsogtatott kuglóf cucc) és talán egy icipicit okosabb is lettem.:) Veletek mi újság?

Elkezdődött

Mindjárt vége és mégis. De hogy mi?

Van egy edzőtársam, általában ő szokott hazahozni edzésről és ma mondta, hogy mivel a 26-i héten éjszakás lesz, most találkoztunk utána. Egy kicsit furcsa érzés, de szerintem még nem esett le a tantusz. (Merthogy jövőhéten keddtől péntekig Nápolyban leszek félidős képzésen.:))

Van pár dolog, amit még régebben meg akartam mutatni. Példának okáért az új kalapomat.:) Formára olyan mint a másik, csak a szín és az anyag tér el. Veronából jött a kis drága és ahogy az lenni szokott, véletlenül találtunk egymásra.:)

 A következő mutogatni valóm egy az eddig összegyűjtögetett érmék közül. Bizony-bizony, baglyos a kis drága és mint megtudtam ez görög euro.:) Meglátni és megszeretni.:)

 Az utolsó két kép azok itt készült Pratoban. Az első egy virágbolt "kirakata", nekem nagyon megtetszett, igazán hangulatos.:)

 

 Ez pedig az egyik kedvenc részem Pratoban. Egy szűk utcából érkezünk ide, bal kéz felől pedig egy templom magasodik. Majd' minden reggel járok itt. Szerintem nagyon bájos tér.:)

Nos mivel gyakorlatilag agyhalott vagyok, ami szerintem a szöveg mennyiségéből jól érzékelhető, most búcsúzom. Szép estét nektek, álmodjatok szépeket! Puszi!