Itthon

Bizony, hazaértem. 

Ahhoz képest, hogy eső volt jósolva az indulásom időpontjára szerencsére kellemesen sütött a nap. Ez javított a helyzeten, ám a csomagjaim súlya nem lett kisebb a napsütéstől sem. Jelenleg minden porcikám sajog, ugyanis sikerült megint kb. 50 kilogrammnyi cuccot hazacipelnem. Szerencsére nincs messze Firenzében a és az autóbusz állomás a vonatállomástól, ám cuccokkal megrakva némi időbe telt eljutnom A-ból B-be. A busz jött, mérlegelés megint nem volt (szerencsére), felszálltunk a buszra és indulás! Ahhoz képest, hogy mennyire untam a Bologna-Firenze közötti szakaszt odautam felé, most annál csodálatosabb volt. Színek-színek-színek! Csodálatos volt!:)

Indulunk!:)

 

 

 

Magyarország.:)

A mostani utam amúgy gyorsabban eltelt. Beszélgettem is többet, filmet nézegettem, rádiót hallgattam, próbáltam alukálni, ami nem ment, de mégiscsak eltelt az a 15,5 óra, ami igazából kevesebb volt. A beígért 6.15 helyett már 5.25-re a Népligetben voltunk. Míg vártam Anyáékra, addig az egyik utas társammal csevegtünk. Némi várakozás és telefonálás után végül befutott az én pöttöm Anyukám 2 kemény legény társaságában. Olyan szerencsés vagyok ugyanis, hogy az aikido mesterem kijött elém és hozta az egyik edzőtársamat is, így a cipekedéstől megkíméltetett az én csöpp kis Anyukám.:) Nagyon rendes ismerőseim vannak, nem?:) A srácok hősiesen felcipelték a kereke vesztett ördögszekeret és a kis bebábozódásra hajlamos túrazsákot is, majd elkezdődött a családi élet egy remek reggelivel és eredeti, Anyu-féle teával!:)

Na ennyit írott formában, a többit személyesen! Puszi!:)

Készen állok

Becsomagoltam, elkészítettem a kis útravaló szendvicseimet és nagyon izgulok.

Izgulok az út miatt, hogy minden rendben legyen, de leginkább amiatt, hogy mi lesz otthon. Annyian mondták, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, hogy kezdem elhinni. Remélem azért nem lett belőlem egy szörnyecske, és maradtok páran akik azért szeretni fogtok... Igyekszem nagyon jó lenni hozzátok és köszönöm nektek, hogy velem voltatok. Köszönöm az e-maileket, a képeslapokat, a Facebook üzeneteket és azt, hogy ha gondoltatok rám.

Tudom, nyál zene meg minden, de reggel óta ez motoszkál a fejemben.

Legyetek jók kedveskéim! Puszi, ölelés miegymás!

Búcsúzások

Igazából szerintem fel sem fogom, hogy mi is történik. Tudom, hogy itt élek 9 hónapja, de képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg. Vagyis elhiszem, de olyan valótlannak tűnik, hogy ez tényleg velem történik.

Krónikám lassan a végéhez ér. Írtam nektek sok mindenről, jókról és rosszakról, volt itt hatalmas kacagás és falat rengető ordibálás. Mindennek holnap vége. Hogy örülök-e, hogy hazamegyek? Persze. Tudom, hogy örülök, és kicsit sajnálom is, csak épp érezni nem érzem. Lehet, valami defekt van a rendszeremben, talán majd ha tudatosultak a dolgok jönek az érzések is. De most nem így akarok írni.:)

Szóval csütörtökön volt az utolsó itteni aikido edzésem. Az alkalom úgy kívánta, hogy süssek valamit a srácoknak, és mire másra, mint pogácsára esett a választásom. Délután szépen megsütögettem, picit sós lett ugyan, de alapvetően egészen kellemesre sikeredett. Az edzés annak rendes módja szerint zajlott, ám a végén oklevél osztás volt! Hihetetlen, de a júliusi vizsgákról most érkeztek meg az oklevelek. Nem kell ugyebár semmit sem elkapkodni.;) Edzés végén átadtam a csekély ajándékot amivel készültem és előkerült a pogácsa is. Edzés után egy kellemes kis pizzázással zártuk a napot, majd jöttek az ölelések, a jókívánságok és a vállveregetések. Nagyon örülök, hogy az életem részévé váltak ezek az emberek, ha csak egy egészen kicsit és csak időlegesen is. Sokat jelentett, hogy közéjük tartozhattam.

Santo Sensei.:)

 

Akik befogadtak.:) Ci mancherai!

Igazi pratoi csemege! Grazie ragazzi!

Baglyocskák.^^ Gufini di Simone.:)

 Pénteken az adminisztrációs macerák keretén belül volt egy búcsú reggelink a Legambientésekkel is. Igazi olasz capuccino, valami péksüti, nem volt rossz!:) Terveztünk egy esti bulizást is velük, de nem értek rá sem pénteken sem ma. Sajnálom, mert néhány embert kifejezetten megkedveltem. Majd legközelebb.:)

A délután a lovacskásoktól való búcsú jegyében telt. Kimentünk a lovardába még utoljára, elrebegtem búcsú szavaimat a kis sörényes jószágoknak, majd irány valami bár, csevegés, könnyek némelyek részéről és "köszönömök" tömkelege. Igazán örülök, hogy a projektünk része volt ez a lovasterápia. Remek emberekkel ismerkedhettem meg. Nekik az alábbi képeslap kreációt találtam ki köszönetféle képpen.

Tegnap este még Eveliinaval elmentünk az Ozneba. A többiek nem jöttek, úgyhogy nem mondhatni, hogy ez amolyan egymástól való búcsú volt. Minden estere jó volt még utoljára odamenni, pár szót váltani a csapossal, a hatalmas Mike-kal és bárkivel, akivel jólesik, mindezt immáron olaszul.:) 

Tudom, most valami összegzés lenne ideillő, de ilyennel még nem szolgálhatok. Annyit tudok most, hogy nagyon örülök, hogy itt lehettem, vannak dolgok amiket másként csinálnék és remélem, hogy javamra válik ez a 9 hónap. Nem volt fenékig tejfel, de örülök, hogy megcsináltam!

Köszönöm, hogy olvastatok! Hamarosan találkozunk!:)