Telik-múlik

Nos igen, úgy tűnik megint eltelt jó pár nap, ám nem eseménytelenül!:)

Gondolom most páran totál lököttnek fogtok nézni, de fogynak a dolgaim és ez annyira jó!:) Elfogyott a balzsamom, amit még otthonról hoztam, a deom, a kontaktlencse folyadékom és még sok-sok minden!:) Nyilván, örömködök, mert mindenből van utánpótlásom, nem amolyan kellemetlen meglepetésként ért a dolog. Egy ideig sok mindenből kettőm volt, ami némi helyigénnyel járt, de ennek vége!:) És tökre sok dolgot nem kell már vennem, és ez a gondolat szintén igen kellemesen simogatja a lelkemet.:) Niki, te biztosan érted, emlékszem, te is mindig örültél, ha valamid elfogyott, a többiek meg talán értik. Ha nem, irány az EVS és majd meglátjátok!:)

Másik kézzel fogható bizonyítéka az idő múlásának az, hogy tegnap megvettük az utolsó 3 hónapig érvényes buszbérletet. Igazából nem használjuk ki, mert csak lovacskázáskor szállunk buszra és nagy ritkán, ha valami extra programunk van. Nyilván, nagyon jó, hogy van, és nem vagyunk helyhez kötve, csak lehet, hogy a havibérlet helyett a normális internet kapcsolat jobban jönne (és még olcsóbb is lenne!).:) Sebaj, örülünk neki, hogy egyáltalán van valamicske netünk itthon és már csak 3 hónapig kell szenvednünk vele.:)

Nézzük, mi volt még. Ja, igen. A Bologna-i bejegyzésből kimaradt egy igen kellemes rész. Az ebédemet egy nagyon helyes kis parkban költöttem el (és ez a park zöld volt, nem olyan fakó sárga, mint itt nálunk minden). Leültem egy árnyékos padra és elkezdtem falatozni. A szemben lévő padra két kőműves/szobafestő/hasonló foglalkozású egyén telepedett le. Gondoltam, majd jön a szokásos hangosan röhögcsélős-káromkodós-beszólogatós-dohányzós-büdös élmény. De nem! Ez a két ember olyan tiszta volt, hogy az valami elképesztő, kulturáltan eszegették az ebédet, egy hangos szót nem hallottam és cigi-sör sehol! Ekkor azért elgondolkodtam azon, hogy Magyarország még eléggé messze van ettől a szinttől... Na ennyit a kulturális különbségekről.:)

Miután néhány napja visszatért a finn lakótársunk otthoni látogatásából és rájöttünk, hogy 2 hónapja nem voltunk együtt az Oznéban, elhatároztuk, hogy na, akkor most csapunk egy nagy bulit és elmegyünk! Vettünk finom borokat, lecsúszott némi pálinka is, szépen alakultak a dolgok, erre olyan kóma-baba lettem egy pillanat alatt, hogy az valami hihetetlen. Azért elmentünk a klubba, megittunk egy bort, de mondtam Eveliinának, hogy mindjárt elalszok, így hazajöttünk aludni. Na így sikerült a gondosan megtervezett és várva várt mulatozás... Talán majd legközelebb egy spontán party jobban sikerül.:)

Nektek jó hétvégét, aki megteheti, bulizzon helyettem is és jók legyetek  (de ne túlzottan)!:) 

Bologna

Nos Babókáim, ez is megtörtént. Elmentem egészen Bolognáig! Teljesen egyedül, jó mi?:)

Már a workcamp alatt megfogalmazódott bennem, hogy el kéne menni oda, mert mondták a francia lányok, hogy nagyon cukiii. Akkor nem volt kedvem, aztán ünnepnap volt, mikor mentem volna, úgyhogy így esett mostanra az utazás. (Soha ne menjetek hétfőn várost nézni! Nem csak a múzeumok vannak zárva, hanem a templomok is. Hurrá!) Szóval annak rendje és módja szerint kikutyagoltam a vasútállomásra és mivel már annyira otthon érzem magam itt, kicsit késve indultam el itthonról, szóval igencsak csipkednem kellett magam.:) Szépen megvettem a jegyemet, robogtam a megfelelő vágány felé, bedugtam a jegyemet a pecsételő masinába... semmi. "Mi a tök?" - fejjel, dugdostam tovább, de semmi. Egy fickó is taszigatta befelé a papírt, de semmi. Közben megjött a vonat. "Én gyors vagyok, megpróbálom a másik vágány masinájánál is" -szóval rohantam egyet, de hiába. Az sem működött. Csüggetten ültem fel a vonatra és 70 percen keresztül izgultam, hogy jön-e a kaller, közben vagy hatszor bemondták, hogy ha nincs lepecsételve a jegyed, akkor ennyire meg annyira fognak megbüntetni. Kaller nem jött, Sors néni pedig tudhatott valamit. Mivel nincs lepecsételve a jegyem, így még 3 hónapig érvényes. Nem kizárt, hogy visszamegyek még, mivel a legklasszabb helyek nem voltak nyitva, mert hétfő... A legszomorúbb viszont az volt, hogy még a toronyba (Torri degli Asinelli) sem tudtam felmenni, mert felújítják, pedig onnan csodálatos kilátás nyílik Bolognára és az összes TETŐre, amit valakinek nagyon szerettem volna lefényképezni...

A város amúgy nagyon helyes. Tele van árkádokkal meg színekkel meg mindennel. Nyilván vannak kevésbé kellemes helyek is, pl az egyetemi-negyed eléggé lepukkant. Ahogy elnéztem itt sem dúskálnak az egyetemek a pénzben, holott a Bolognai Egyetem elvileg az egyik legrégebbi Európában. Képeket itt találtok. 

Éééés, felavattam az új szerzeményeimet, mivel már csak 30 fok volt, úgy döntöttem, most vagy soha. És imádom az új zöld nadrágomat! Fantasztikus!:)

És az elmaradásomat törlesztendő, íme Prato vasútállomása:

Bolognáé olyan jelentéktelen volt, hogy le sem fotóztam.:)

Mára ennyit. A kevés szöveget remélem, a sok kép kompenzálja (röpke 1,5 óra volt feltölteni őket, szóval tessék megbecsülni!) Legyetek jók, puszi!:)

Villámlátogatás, villám látogatás

Tegnap elszöszmötöltem az időt, úgyhogy nem kaptatok új bejegyzést, na de majd most!:)

A tegnapi és némiképp a tegnap előtti napom is készülődéssel telt, mivel Anyókám a drága megemlítette, hogy legkedvesebb keresztapámék lehet, hogy beugranak meglátogatni.:) Szerencsés az ember lánya, ha a rokonság Olaszországba jön vakációzni, nem?:) Szóval kissé rendbe szedtem a lakást és sütöttem egy kis sós süteményt, mert annak mindig örülnek a kedves hozzátartozók.:) Aztán vártam a nagy pillanatot.

A nagy várakozás közepette azonban rájöttem, hogy valami ehetőt is kellene készítenem ebédre, mert engem nem elégít ki a napi 4-5 bögre kakaó, mint "étel". Neki is estem, csináltam trikolór leveskét megint, ezúttal csípősen, úgyhogy a rokonság férfi tagjainak is ízlett volna. Valami miatt kifejezetten szeretek piros-fehér-zöld színösszeállítású ételeket készíteni.:)

Egyéb esemény: elkészítettem az első adag jázmin rizst és nagyon finom! Rántottam hozzá egy kevéske cukkinit és egy szeletke sajtot is, mert miért ne alapon.:) Ennyit az evésről.

Miután eltakarítottam a romokat jött a telefon, hogy 3 körül érkeznek meg a rokonok. Nagy volt az öröm. Fogalmam sincs, mivel szöszmötöltem még addig, de végül megérkeztek és nagy volt az öröm, csacsogás és bár tényleg csak villámlátogatás volt, nagyon örültem nekik! És külön nagy boldogság számomra, hogy életem egyik legjobb sós sütijét sikerült a tiszteletükre elkészíteni, amiből természetesen útravalót is készítettem nekik, nehogy már ne.:) Szóval csacsogtunk magyarul, kinevettük az olaszokat és szuper volt minden! Nem tudom, hogy olvassátok-e a blogomat, de nagyon-nagyon köszönöm, hogy meglátogattatok és az a Túró Rudi hegy, amit hoztatok, nagyon meg lesz ám becsülve, a többi gyönyörűséggel együtt.:) És képzeljétek, kaptam igazi magyar napocska érlelte szőlőt is! És ez sokkal finomabb, mint a buta Esselungás. Szóval teljes euforiában telt a tegnapi nap.:)

A bejegyzés címének a második feléről. Nos, az úgy volt, hogy reggel csodálatos felhős idő köszöntött, mikor elindultam futni. Már többször is volt így, ezen semmi meglepő nincs. Aztán miután kinyitottam az első kertet, elkezdett csepegni valami izé az égből. Fura, gondoltam. Három hónapja ugyanis egyáltalán nem volt eső (legalábbis amikor itthon voltam). Minden esetre futottam tovább, hiszen a másik kertet még ki kellett nyitnom. Mire odaértem, már igencsak zuhogott és naná, hogy a lakatot a vizes kezemmel elég nehezen bírtam csak kinyitni. Mivel ekkor már úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna, úgy gondoltam, picit megállok egy fa alatt és beszélgetek addig a teknősökkel. Nem is írtam még nektek, minden reggel kukucskálnak, mikor futkosok ott. Először elbújtak, de mostmár megszokták, hogy ott trappolok. Nagyon édesek.:) De vissza az esőhöz. Néztem az eget, tök felhős volt, nem úgy nézett ki, mint ami perceken belül el akar majd állni. Úgy okoskodtam, hogy ha a kertben ácsorgok vizesen, izzadtan, akkor tuti minimum megfázok és a forró fürdőhöz sem kerülök közelebb, ellenben, ha tovább futok, akkor e két probléma egyszerre kiküszöbölhető. Szóval futottam. Örömmel nyugtáztam, hogy nem én vagyok az egyetlen bolond, aki esőben fut, szóval már ez sem zavart és végül hazaértem, és nem is áztam el nagyon. A történtek minden esetre felidézték bennem az emléket, amikor kb 2 héten keresztül reggelente csak akkor esett az eső, ha az én köröm volt a nyitás.:) Eszembe jutott megint, hogy milyen nagyon szerencsés vagyok és bla bla bla. De ma tényleg szerencsés voltam! Az ég csak akkor szakadt le igazán, mikor én már túl voltam a tusoláson, reggelin, mindenen. Úgy villámlott és dörgött, hogy hihetetlen. Szóval mégis csak egy szerencsés nap.:) 

Külön örülök annak is, hogy a szomjazó növénykék és föld is kapott némi vízutánpótlást és képzeljétek, a levegő is lehűlt egy picit. Nem tudom, hogy ez az ősz kezdetét jelző eső volt-e vagy hogy megy ez itt, de majd kiderül.:) A nyár ugyanis itt úgy néz(ett) ki, hogy június első hetében megjött a 30-35 fok feletti hőmérséklet és azóta az van. Egyszer két napig fújt a szél, de ennyi.:) Szóval nem úgy mint otthon.:)

Az elkövetkező órákra természetesen megannyi tervem van megint. Majd talán holnap beszámolok róla, hogy mit is sikerült megvalósítani belőlük.:) Addig is használjátok ki a hétvége utolsó óráit, szeressétek egymást és öleléseket küldök mindenkinek!:) Puszi!

A mai nap

Eltelt, ez is. És jól érzem magam.:)

A szokásos reggeli rítus után elkezdtem mosni. Eme nagyon okos kis mosógépnek 2,5 óra kimosni kb. 3-4 kiló ruhát, szóval nem kapkodós a masina.:) Gondosan bepakoltam a csinos csíkos párnahuzatokat, mert hát Anyáék jönnek lassan-lassan és az előtte való héten táboroztatok, szóval amit csak tudok, megcsinálok most. Amíg a masina vígan tekergette a ruhákat, megpróbáltam rendet tenni a szobámban. A szobám méretét tekintve ennek nem kellene olyan sokáig tartania, de amikor egy szobán belül van egy  saját kis "konyhád", "kamrád" stb-d, akkor azért eltart egy ideig. Megint szelektáltam egy sort, mi az ami kell, mi az ami nem, mi megy haza, mi marad még itt velem. Menet közben rájöttem, hogy a szobámban elég nagy mennyiségű felhasználásra váró hulladékot gyűjtöttem össze a koordinátorunk kérésére, mivel tök jó dolgokat tudnak kreálni a gyerkőcökkel egy tejfölös pohárból is. Nos, az elmúlt 6 hónapban nem sok érdeklődést mutatott a kincsek után, szóval gondoltam, elviszem az irodába, lomoljon ott és hátha még ötletet is kapnak a lányok, hogy mit lehet alkotni a dolgokból.:) Szépen összekészítettem 2 nagy szatyrot, hogy MAJD valamikor elviszem.

A mosógép végül kimosogatta a dolgokat, de olyan bánatosan nézett rám, hogy kénytelen voltam még egy adag ruhát belepakolni a kis bendőjébe, hadd játsszon még egy picit.:) Ebéd után aztán eldőltem egy kicsit. Egyrészt, mert napok óta nem tudok jól aludni, másrészt mert gondoltam, ideje lenne meginni azt az egy pohárnyi bort, ami még a workcampből maradt és baromi nagy az üvege és nagyon útban volt. Jelentem, ez utóbbi hadművelet nem sikerült, még mindig van belőle, de áttöltöttem a 2 literes üvegből a maradékot egy lekváros üvegbe. Tudom, nem volt szép.:) De vissza az első okhoz: általában miután hazajövök a hegyekből az első éjszaka nem valami nyugodt, mivel ugye fent a hegyekben nincs se zaj, se utcai lámpa, másrészt, ott este azért 20 foknál nem nagyon van melegebb. Hogy azóta miért nem alszok jól, az jó kérdés. Talán meleg van... Szóval, miután felkeltem és befejeztem a pakolást elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy el kéne menni boltba. Szeretek én boltba menni, de reggel, nem délután. Húztam egy ideig, aztán végülis úgy gondoltam, hogy ha elmegyek az irodába letenni a két szatyrot, akkor már a könyvtárba is bemehetnék, mert napok óta készülök oda és amúgy is nagyon klassz hely és akkor már a boltig is elmegyek!:) A könyvtárban főleg a gyerek részleget szeretem. A Gyűrűk Ura - A Két Torony művet kb 30 másodperccel a könyvtárba érkezésem után már a karomban tartottam "Drágaszág" arckifejezéssel. Meg is simogattam egy picit, remélem, senki nem látta.:) Miután megvolt a kis drága, belevetettem magam a gyermek részleg könyvei közé. Aaaannyira édi könyvek vannak ott! Persze mindig nehéz a választás. Az elején az volt a stratégiám, hogy azt vettem ki, aminek legalább a címét értettem. Ma azt a könyvet vettem ki, aminek megtetszettek a képei.:) Igen felnőttes dolog, tudom, de a címek többségét még mindig nem értem. Szóval íme a szerzemények:

Drágaság! ^^

Ti ott tudtátok volna hagyni ezt a könyvet a kisegérrel?

Vagy ezt a kis kíváncsi csigával?

Ezt pedig már csak a Kraken miatt is.:) Amúgy japán mű, meglátjuk.

Szóval eddig ezt műveltem ma. Most várom a kedves rokonokat/barátokat és tán egy pogácsának valót is begyúrok még addig.:) Szép napot Bubókák és jó pihenést a hétvégére!:)

Evős-bejegyzés

A tegnapi láblógatás után ma belecsaptam a közepébe.:)

Az úgy volt, hogy tegnap is sok mindent csinálok, de végül csak pihengettem és kerteket nyitogattam/csukogattam. Jajj, igen! A lényeget majd' elfelejtettem! Elkészítettem életem első szeder leveskéjét. Íme:

 

Igen, tudom, annyira nem étvágygerjesztő. Picit sűrű lett és sajnos nem is elég savanyú, de mégis csak az én saját gyümölcsleveském.:) Hogy egy igazi otthoni ebédem legyen, csináltam mellé palacsintát, csokipudinggal.:) Halmozááás!:) Szóval ezután a nagy munka után már csak egész nap vártam, hogy lelépjenek a többiek. Takarítani akartam, mert irtó ocsmány a lakás, de a két francia (itt van Thomas egyik barátja) csak 3 felé mentek el és a német lány is csak olyan 4 körül. Akkor meg már mindjárt vacsora idő, hova kezdjek el takarítani, utána meg hátha tudok csevegni valamelyik kedves rokonnal... Sajnos hiába vártam epedve a kedves társaságot, csak nem jöttek, szóval úgy döntöttem, akkor összekészítem, hogy mit is szeretnék hazaküldeni velük. Gyűlik a motyó, reszkessetek!:)

 

A mai nap is kertnyitogatással kezdődött és meg kellett állapítanom, hogy ma annyira nem volt meleg reggel Persze, meleg volt, de  mintha egy picit "hűvösebb" lett volna a reggeli szellő. Aztán a szokásos zuhanyzás (aztán egy kis csokipudingos palacsinta reggeli gyanánt :)), majd felkerekedtem, hogy én boltba megyek. Nem volt hosszú a listám, de 2 nagy szatyorral megrakva, remegő lábakkal vonszoltam haza magam. Olyan extrákat vettem ma mint feta sajt (mert megtaláltam és hát hurrá!) és ribizli!:) Mivel úgy gondoltam, ma halat szeretnék enni, hosszas ácsorgás után levettem a polcról a legolcsóbb, de még általam felismerhető halat. Lazac... Oké, nem úgy legolcsóbb, de a normális tengeri halból 5 eurosnál olcsóbb csomagolást nem találtam, az pedig tök sok és a fagyasztóba mást szántam. Szóval levettem a polcról a 2 euroért árult lazacot, elvégre a német lány is megveszi, akkor én is megvehetem. Arról, hogy mit fogok belőle csinálni, nem nagyon volt elképzelésem, de újabban eléggé rákaptam a rögtönzésre. Az eredmény nekem nagyon bejött, először picit fura volt, mert a vajbab csak félig volt megfőve, de pont így volt finom!:) Van fotó is ám, bár nem egy túlzottan szépen megkreált dolog.

Alig várom, hogy holnap ebédidő legyen és újra ehessek belőle!:)

Miután eltakarítottam az ebéd romjait, rájöttem, hogy milyen klassz lenne valamit sütni is. Két szerencsétlen banán már napok óta aszalódik a hűtőben, úgyhogy kinéztem a netről egy banános keksz receptet és uccu. Sajnos a nagyon "jó" minőségű multifunkcionális masinánk robotgép funkciója elég gyatra. Ha túl sűrű a tészta, nem működik rendesen. Sajnos a túl sűrű eléggé relatív fogalom. Na majd otthon, a szipi-szupi robotgéppel alkothatok megint majd kedvemre!:)

 

 

Míg a tésztácska a hűtőben ücsörgött, elvégeztem egy gyors átszervezést. Már egy ideje irritált, hogy a párnák és paplanok csak le vannak csűrve a gardróbban a földre (szekrény híján) így kitakarítottam egy emeletet az előszobai szekrényből és szépen bepakoltam őket oda. Mindjárt jobban éreztem magam! A sütisütögetés után pedig a legnagyobb küldetés: takarítás. Igazából totál parttalan küzdelem az egész, de ha csak pár óráig marad relatíve tiszta a lakás, már annak is örülök. Mióta voltak bogár-írtani, azóta még rosszabb a helyzet, mivel ez valamilyen olajfázisú füst volt, ami utána szépen leülepedett a padlóra és mindenhova, ahonnan kb. képtelenség tökéletesen felsikálni. Az sem segít a dolgon, hogy a többiek nem nagyon igyekeznek még a szobájukból sem kitakarítani ezt a cuccot, így miután felmosok idekint, szépen kihordják a dzsuvát. Na majd otthon, a szép tiszta linóleum vár... Eddig nem voltam tudatában, hogy mennyire igényem van a tisztaságra. Látjátok mennyi mindent megtudhattok magatokról egy EVS önkéntesség során?:D Mire befejeztem a takarítgatást már éppen vacsora idő volt, úgyhogy gondoltam, itt az ideje bejegyzést írni.:) A mennyei fetasajtos-salátát megkoronázandó desszert gyanánt elővettem az egyik titkomat a hűtőből és a kezem ügyébe készítettem. Teljesen olyan az íze, mint a nagyi kertéjben nőttnek!:)

 

Ezzel a gyönyörűséggel be is fejeződött a mai lakmározás!:) Remélem ti is jókat ettetek ma, legyen szép napotok holnap is! Puszi!:)

Megérkeztem!

Na igen, ezen a nyáron már nagyon sokszor és nagyon sok helyre.:) Most épp, haza. Megint. És furcsa mód, már egészen otthonomnak érzem ezt a kis városkát. Mik vannak...

A tábor. Nos, elég furcsa szitu az amikor az embert egy szem önkéntesként felküldik egy CSALÁDI táborba. Szóval anyukák és apukák, gyerekek, testvérek, barátok, ismerősök és te. 6 hónapnyi család nélküli létezés után nem voltam annyira lelkes. A nemzetköziség kimerült annyiban, hogy ők olaszok voltak, én meg magyar és a változatosság kedvéért ezek az olaszok sem beszéltek angolul (nem mintha mi magyarok nagyon pengék lennénk benne, félre ne értsetek), egy anyuka és egy apuka kivételével. Velük beszélgettem egy picit, de ők meg nyilván nem azért mennek el egy családi táborba, hogy a buta magyar önkéntest (buta, mert 6 hónap után még mindig nem beszél olaszul) szórakoztassák. Szóval ücsörögtem, fetrengtem, és befejeztem a könyvemet (LOTR-FotR), szóval a napokban megyek a könyvtárba és kiveszem a következő kötetet.:) 

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit keresek én ott, a mai napig nem értem, hogy miért kellettem oda, hiszen azon kívül, hogy naponta 4-5 alkalommal kiteregettem (nem túlzok, a negyvenpár fokban 1,5-2 óra alatt minden megszárad), nem dolgoztam semmit (leszámítva az ösvény takarítgatást a többiekkel). No mindegy, ez a 4 nap is eltelt, itthon vagyok megint és ha más haszna nem is volt a dolognak, ennyi minden bizonnyal:

Ezt hazafelé jövet csipegettem össze.:) Kik járhattak a fejemben közben?:)

Viccet félre téve, azt hiszem, ennek a sok "buta" táboroztatásnak annyi haszna azért van, hogy nem pánikolnék be annyira nagyon, ha tábort kellene szerveznem, mint előtte, és a gyerekekkel is némileg több kapcsolatom van, mint amennyi ezelőtt volt. Igaz, olasz gyerekek, így közös nyelvünk (haha!) nem nagyon van, csak amennyi olaszt felszedtem ezen idő alatt, de akkor is.:)

A másik megérkezésem: elérkezett a várva várt, "már kevesebb van hátra, mint 100 nap". Sőt, 98 nap múlva ilyenkor, már a buszon ülök, ami hazafelé visz.:) Jó, mi? Még fel sem lélegeztetek, hogy eljöttem és máris otthon vagyok.:) Azért addig még ezt-azt elintéznék.:)

20-án sokat gondoltam rátok. A hegyekben még az otthoni rádió közvetítést sem tudtam hallgatni, így maradt az István a király musical, a kedvenc padomon ücsörögve. Nem szeretem a tűzijátékot, de valahogy olyan furcsa volt, hogy életemben először, akkor sem nézhettem volna tűzijátékot, ha akartam volna ezen a napon. Sok augusztus 20-a lepergett a szemem előtt és valahogy mindig pozitív emlékeim vannak róla. Talán jövőre majd megnézem a tűzijátékot valamelyikőtökkel.:)

Mivel kedvenc nővérkém megkért, hogy csináljak nektek képeket, így csináltam. Itt csak egy kis ízelítő áll, a többit megnézhetitek itt.

Mindenki meglepődött, hogy miért tettem át a párnát
az ágy másik végébe, de ha egyszer ez az egyetlen
ablak a szobában és én szeretek napsütésre ébredni... :)

Ezt én takarítottam így le teljesen egyedül!:)

Mert valaki szereti.
Én nem, teregetés közben mindig összebökdösött.:(

A Kislány, aki segít nekünk a táboroztatásokkor.
Az a kis fekete folt a motorháztetőn, a cipőm.

NAGYlevelű hárs?:)

Anya híres.:)

Amúgy csak ma jutott eszembe, hogy még nem is fényképeztem le a vasútállomást és hogy miért is nem. Igazából ma is jártam arra, de a 42°C megakadályozott eme merényletben és a nagy hátizsákkal (ami már megjárta Finnországot is!) amúgy is eléggé turistának éreztem magam.:) Majd talán legközelebb. Addig is legyetek jók és tessék ám kommentelgetni meg e-maileket írogatni!

Otthonra már megy a hideg, úgyhogy kitartást! Legyetek jók, puszi!:)

A nagy áttörés

Nem, nem raboltak el az UFO-k és tényleg én vagyok, akit otthonról ismertek, de ma megtörtént. Futottam és élveztem!:)

Mint írtam, mostanában ilyen sajátos módon végzem a reggeli "munkát" eme pofás kis városkában. Ma először fordult elő velem az, hogy egyszer sem kellett elismételnem magamban azt, hogy "Ugyan, tegnap se álltál meg, akkor ma sem fogsz." vagy "Na mindjárt ott vagyok a lakatnál, szóval pici pihi.". Nem, semmi ilyesmi. Csak futottam, nézelődtem, élvezetem a hűvöskés időt, néztem ahogy süti a napocska a helyes kis házakat és annyira belelkesültem, hogy az ígért plusz kunkort is beiktattam az útvonalamban. Annyira jó volt!:) 

Amúgy most annyira nem nagyon van sok időm (azt hiszem ettől egy nyelvtan tanár a haját tépné), mert még össze kell pakolnom, felírni, hogy hogy jövök haza, kitakarítani a szobámat, valamit gyártani ebédre és még fagyizni is akarok a kettő órakor esedékes találka előtt. Pár dologgal már végeztem, pl. a korai óra ellenére már kivasaltam.:) Annyira büszke vagyok magamra! Alig múlt 10 óra és már voltam futni, kinyitogattam a kertjeinket, megmostam a hajamat, kivasaltam és még egy bejegyzéssel is megörvendeztetlek titeket.:) Na, de most rohanok.

Legyetek jók prüntyőkéim! Smaci!

Meglepetés

Na gondoltam jól megleplek titeket és írok ma is. :) Örültök, ugye?:)

Nem mondhatnám, hogy sok minden történt velem az utolsó bejegyzésem óta, de mivel én igen boldog vagyok minden apró kis információ morzsától amit tőletek be tudok gyűjteni, így gondoltam, talán visszafelé is működik és talán ha én is gyakrabban írok, akkor Ti is írtok majd nekem és akkor "hűdeboldog" leszek!:)

Reggel megint kinyitogattam a kertjeinket. Most már csak két kerttel foglalkozunk mi, EVS önkéntesek, mert a harmadikkal akkora gubanc van, hogy a koordinátorunk rendőrökkel megy bezárni a kertecskét, aminek annyira nem örülnek a kínaik, így azt tanácsolta nekünk, hogy egyedül ne nagyon menjünk oda. Szegény Legambiente álmában sem gondolta volna, hogy ennyi meló lesz ezekkel a kis cuki kertekkel. Úgyhogy maradt a két uncsi kert, ahol soha nincs senki reggel (mert ugye azok be vannak zárva). Mivel ez a két kert annyira nincs messze, így elkezdtem futni reggelente. Eddig ugye bicajoztam, de az nem tett valami jót a térdemnek és amúgy is tökre mozgás hiányom volt meg minden, úgyhogy gondoltam, nem buta ötlet. Nos, az aikidot még mindig jobban szeretem, de most ló híján jó lesz a szaladgálás is.:) És teljesen örömködök, mert kb. 5 napja rohangálok reggelente, de a kezdeti kb. 30 perc helyett ma már 20 perc alatt futom a távot, szóval lehet, beleteszek még egy kunkort, mert ez a 20 perc olyan kevésnek tűnik (és érződik).

Miután szépen lezuhanyoztam és rendbe raktam magamat, úgy döntöttem, hogy elugrok az Esselungába költekezni, mivel úgy adódott, hogy ráérek és még futja a költségvetésemből. Sok szupertitkos dolgot vettem ám és új fogkefét is, mivel már féléves a régi és különben is amolyan évfordulós ajándéknak tök hasznos. Annál is inkább, mivel volt hozzá egy picike fogkrém is, ami tök szuper, mert totál bontatlan fogkrémet kellene felcipelnem a táborba, ami "naaagyon" nehéz. No nem, de tudjátok: sok kicsi sokra megy. Ezt tapasztaltam akkor is, mikor ide jöttem. Nem hoztam semmi extrát, aztán mégis mennyi cuccom volt. Kész szerencse, hogy jönnek Anyáék és hazacipelnek nekem jó sok mindent (ugye? O.O). Remélem, nem kell sokat bumlizniuk (ezt a szót ismeritek vagy csak a mi családunkban használatos?) hazafelé.

Lássuk mi van még... Ja, igen. Megkreáltam életem első karfiolos izékéjét, ami egészen kellemes volt, ahhoz képest, hogy full karfiol. Oké, én szeretem a karfiolt, de sosem ettem még ilyen formában. Nos, nekem tetszett, itt el tudjátok olvasni a receptet. Most nem fotóztam, mert nem (volt) egy látványos dolog a kis szentem.

Amúgy, miután tegnap egész sokakkal tudtam beszélgetni az otthoniak közül és szépen mindenki elmesélte, hogy miket fog csinálni, sokkal jobban telt a napom. El nem tudjátok képzelni, hogy milyen klassz, amikor legalább el tudom képzelni, hogy "ja igen, kb. most nyithatják ki az első sört és most pusztíthatják el az utolsó sütimorzsát (Zsuzsi, teljesen felcsigáztál ezzel a megkaramellizálódott dologgal!:))", vagy "ó, milyen cuki arcot vághat, amikor meglátja a pályát" és hasonlók.:) Szóval tessék mesélni nekem az eddig történtekről és a tervekről és mindenről, hogy legyen mit elképzelni és mosolyogni rajta.:)

Na remélem mindenki jól van és kiélvezitek még az utolsó nyári heteket! Puszi mindenkinek!:)

3,5

"Körülbelül, de pontosan" 3,5 hónap és megyek haza!

Tegnap elég rossz hangulatban teltek az elalvás előtti perceim. Sok mindent mérlegeltem és nem úgy tűnik, mint ami pozitív irányba húz. Persze, most gondolhatjátok, hogy milyen szuper nekem itt Olaszországban. Nyilván nekem is nem kis szerepem van abban, hogy nem olyan csupa napfény és mosoly az életem, mint lehetne. Egyszerűen én nem tudok olyan típus lenni, szeretnék egy kicsit olyanabb lenni, talán leszek is, de még nem megy.

Pénteken kezdődik egy újabb tábor, számomra a 4. ezen a nyáron. Kissé már belefásultam ebbe a táborozósdiba és az sem lelkesít, hogy egy olyan emberrel fogok együtt dolgozni ott, akinek azl első üdvözlő mondata kb. annyi volt, hogy "ja, általában elég rosszak a magyar önkénteseink, szóval kösd fel a gatyád". Legalább őszinte volt vagy mi. Szóval pénteken kezdődik. Az ég világon semmit nem tudok a dologról. Az egyetlen amit tudok, hogy szerdán a 13.50-es busszal fogok hazajönni. De ezt is csak azért tudom, mert ezt a tábort felesbe csináljuk a német lánnyal, így egyénileg jövök haza. Hogy mikor indulunk, hol találkozunk és mi lesz a feladatom az teljes rejtély számomra. A koordinátorom mondta a pasasnak, hogy hívjon fel a részletek miatt, én írtam neki egy e-mailt, de eddig semmi válasz. Azt nem mondom, hogy meglep ez a mentalitás, mert többnyire az utolsó pillanatban értesítenek minket bármiről, de képtelen vagyok megszokni és nem bosszankodni ezen. Bár még van legalább egy teljes nap arra, hogy megírják nekem, hogy akkor péntek reggel az isten háta mögött találkozunk, és oldjam meg ahogy tudom. De legalább csak 5 nap...

Tervekkel és ötletekkel tele jöttem ide. Most az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg, hogy nemsokára itt lesznek Anyáék. De hogy mi lesz utána...

A nagy nap

Ez is megtörtént. Hónapok óta tartó halogatás után ma elmentem vásárolni.

De kezdjük az elején. Szóval én olyan kis remek családdal büszkélkedhetek, akik elzavarnak vásárolni! Na nem ám a közértbe kenyérért és tejért, hanem ruhákért, magamnak és nem zokniért (bár a mi családunkban zoknit ajándékozni kifejezetten izgalmas és örömteli dolog.:)) Nem tudom, hogy hány huszonéves lány büszkélkedhet még ilyen szuper felmenőkkel (és közeli hozzátartozóikkal), de én azt hiszem, imádom őket (no nem csak ezért!:P).

Az úgy volt, hogy tegnap a koordinátorunknál ebédeltünk, és mikor hazafelé tartottunk (természetesen fagyival a kezünkben), eljöttünk a kedvenc táskás boltom előtt. Megálltam a kirakat előtt (megint) és megnézegettem a táskákat (megint). És az egyik általam igen kedvelt tatyókán kis címke fityegett. LEÁRAZÁS! Nem is akármilyen, az eredetileg 50 euros táskát 15-re árazták le. Na spuri haza, némi pénzért és vissza a boltba, mert hát akkor biztosan a többi táska is hasonló merénylet áldozata lett. Igazából valami világos, nyári táskát kellett volna vennem, mert olyanom nincs, de mit tesz isten, csak nem sikerült. Szóval az alábbi darab költözött be hozzám új szobatárs gyanánt:

Hozzá tenném a történethez, hogy itt, még annyira sem vagyok könnyelműen költekező, mint otthon, de ez a táska már áprilisban megtetszett, úgyhogy mondhatni, ez egy régi szerelem beteljesülése.:)

A tegnapi ízelítő után, ma nyakamba vettem a várost és elbuszoztam a "plázáig". Nos egy darab H&M bolt és egy egész nagy cipőbolt alkotja a dolgot, no meg egy decathlon, de kérem, oda nem "shoppingolni" járunk.:) Szóval megszálltam a H&M-et és rengeteg igen ocsmány darab után megtaláltam a nekem valókat. Persze volt több jópofa dolog is, de mindennek van határa.:) Végül két új felsővel és egy új ZÖLD nadrággal gazdagodott igen szegényes ruhatáram.:) A zöld nadrágnak külön örülök, mert egy ideje már szerettem volna egyet és ennyiért még otthon is megvettem volna. Sajnos a képek színe nem hozza vissza a valóságot, de Édesanyám igen türelmetlen, úgyhogy nem várhatok megfelelőbb fényviszonyokra.:) (Imádlak Anya!:)) Íme:

Remélem rokonságom nagyobbik fele nem nagyon bánatos, amiért nem nyári ruhát vettem, de már egyáltalán nem voltak. Kb. egy hónapja beugrottam az itteni Benetton boltba, de sem színben, sem méretben nem volt olyan, amit szerettem volna, de megpróbáltam, tényleg! 

 

A vásárlásról ennyit, mindenki megnyugodhat, teljesítettem a kötelességemet és vásároltam!:) (Férfi olvasóimtól pedig ezúton kérek elnézést a számukra "igen izgalmas" bejegyzésért.:)) Természetesen azért nem bánom, hogy ilyen kegyetlen velem a sors és ilyen kötelességeket mér rám.:)

Legyetek jók, puszi!

Cavarzano, avagy egyes országokban miért 21 évtől számítanak felnőttnek az állampolgárok

Két hét egy csodálatos helyen, szuper emberekkel. Jól hangzik nem? Azért várjuk ki a végét.

Pár napja már itthon vagyok ugyan a két hetes fantasztikus "international workcamp" után, de eddig nem volt lelkierőm írni. Nem, nem azért mert olyan szörnyű volt, vagy mert olyan fáradt voltam. Egyszerűen én ilyen vagyok. Kell néhány nap pihi a legjobb edzőtábor/fesztivál/színházi előadás után is, hogy hajlandó legyek részletesen elmesélni mindent. 

 A csoportunk összetétele a következő volt: 3 spanyol, 2 francia, 2 örmény, 2 török és egy grúz (georgiai). A korcsoporti megoszlás mókásan alakult; a lányok átlagosan olyan 27-28 évesek voltak, a srácok 20. Voltak is nézeteltérések rendesen.:) A szállásunk egy plébánia volt, teljesen korrekt volt minden. Szerencsénkre a fiúk kapták a kevésbé jó szobát (ők valami marha nagy garázs szerű helyen aludtak, mi egy rendes szobában).

A település 200 fős népességgel büszkélkedhet, így érthető, hogy az év egyik csúcspontja nekik ez a 2 hét. Ahogy lenni szokott, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt.:) A szállásunktól kb. 2,5 percnyire volt a bolt, ahol vásárolhattunk és további 2,5 perc sétálással elérkeztünk a falu egyetlen fagyizójába. Gondolom, említenem sem kell, rendszeres vendégek voltunk ott.:) Volt egy "mulató" is a faluban. Nem is tudom, mi lenne rá a megfelelő szó. Egy hely, ahol alkoholt lehet venni és van egy marha nagy terasza, ahol minden szombaton hatalmas tánc-őrület van. Biztos vagyok benne, hogy van rá megfelelő magyar kifejezés, de nem jut eszembe.:) Ki fog korrepetálni otthon magyarból?:) Nagyjából ezen a három helyen töltöttük a szabadidőnket.

A munka nem volt valami megterhelő; napi 3 órát "dolgoztunk". Erdei ösvényeket kellett takarítanunk a gaztól, ágaktól stb. Szerintem nem volt rossz amúgy. Az önkéntesek munkamorálját illetően megtalálható volt mind a két véglet: az utolsó fűszálat is mérnöki precizitással elmetsző önkéntes, és az ücsörgő, dohányzó, "jajj, miért nincs munka" önkéntes. Elég nehezen viseltem mind a két végletet, de mint látjátok, élek és mondjuk úgy, hogy virulok.:)

És most egy kis ízelítő a tábor hangulatából.

1. nap, a grúz srác: "Van itt Mc Donald's?" Majd pár perccel később: "Hol tudom feltölteni a mobilom?" Ez után az indítás után eléggé kíváncsiak voltunk, hogy mi lesz itt később. Az első 2-3 napot végighisztizte a szentem, hogy ez borzalmas hely és ocsmány a meló és haza akar menni. Aztán felengedett és a szabadidejét alvással, a munkát idétlenkedéssel töltötte, de legalább befejezte a rinyálást. Ezt követte az örmények folytonos kötekedése. Minket mint táborvezetőket küldtek oda, minden információ és döntési jog hiányában. Szóval ment a -"Holnap is ugyanitt dolgozunk majd?" -"Nem tudom." játék. Elég nehéz volt nyugodtnak és lojálisnak maradni a fogadószervezetemhez azok után, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozott... Nagy nehezen kb a 11. napon elértem, hogy a két "felelős" feljöjjön a táborba és elmagyarázzon mindent a táborlakóknak és válaszoljanak az összes kérdésre. Miután az önkéntesek szembesültek a "felelősök" hozzáállásával, utána azért kellemesebb volt a légkör, legalábbis nem minket szidtak, hogy milyen trágyadomb a szervezés. Az örmény kálvária után következett a török. Egyem a kis szívüket. Én nem tudom, hogy ott hogy megy ez, de ez a két srác olyan volt, mintha ovis lenne. Kirándultunk egyik nap és a túra végeztével felfedezték, hogy kullancs van bennük. Még tök pici volt, mondtam, hogy szedjék ki, nem gond. Erre teljesen hülyének néztek, hogy hát ez milyen veszélyes, meg is halhatnak és ne szórakozzak velük. Jól van, gondoltam, nekem mindegy. Odamentek a túravezetőkhöz teljesen kétségbeesve, ők is mondták, hogy nincs gond, ne aggódjanak, de azért ők csak aggódtak tovább. Gyorsan fel is hívták Anyut, hogy mit tegyenek. Miután hazaértünk és végig pánikolták a fél délutánt megkérdeztek, hogy van-e egészségügyi centrum a faluban. Kevésen múlt, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés a kérdés abszurditása hallatán, de megálltam és elmagyaráztam nekik, hogy az orvos minden hétfőn jön, és bár aznap hétfő volt, a doki már elment. Javasoltam nekik, hogy keressék fel a pasast, aki foglalkozott velünk ott. Hosszas kínlódás után végül megszabadultak a kullancsoktól és este jól a szememre is vetették, hogy milyen pocsék táborvezető vagyok, mert hogy nem kísértem el őket Luca-hoz. Ebből persze egy szép nagy veszekedés kerekedett ami közben az a kérdés is elhangzott, hogy mégis mikor lesz kitakarítva a fiúk szobája és ezen a ponton hagytam ott őket azt hiszem. (A takarítást előzőleg úgy beszéltük meg, hogy minden nap az takarít, aki főz is, mivel nekik nem kell melózni menni. Ha lányok a sorosok, akkor a lány szobát takarítják ki, ha fiúk, akkor a fiút. Ez a lányoknál működött is.:)) Végezetül az utolsó nap úgy hagyták a szobát, ahogy, szóval almozhattuk ki még azt is, és ellentétben az otthoni gyakorlattal, miszerint már alsó tagozatos iskolás korban belénk verik azt, hogy húzzuk le az ágyneműt a tábor végén, szépen otthagyták ahogy kikeltek belőle. Miután szépen összepakoltunk mindent, kitakarítottuk az egész plébániát és indulásra készen voltunk 9 órára, ahogy ezt a "felelősök" kérték egy órát vártunk rájuk, hogy megérkezzenek az autóval és hazaindulhassunk. SMS, hívás, semmi. Csak üljünk ott szépen és várjuk, hogy megérkezzenek. Ez volt a pont az i-n ezután a remekül megszervezett dolog után.

Hogy ne ilyen savanyú szájízzel fejezzem be a bejegyzést azért hozzá tenném, hogy mindezek ellenére jó volt ez a két hét és a srácok (és lányok) hülyeségei ellenére is örülök, hogy megismertem őket. Rendes srácok, csak hát messze még a felnőttség vagy mi... Szóval nem kell szörnyülködni, két hetet pihentem, elolvastam 1,5 könyvet, megismertem két irtó aranyos francia lányt, ami után már abszolút nem tűnik lehetetlennek, hogy valaha beteszem a lábam Franciaországba.:) Jókat ettünk; volt rizses-hús örmény módra; rántotta Grúziából; torilla természetesen a spanyoloktól; ratatouille, ami mégsem az volt; kapribogyós húsgombóc a német lány előadásában és paprikás krumpi tőlem. Beszélgettünk kulturális különbségekről, történelemről és azt is megtudhattam, hogy Franciaországban nem kötelező olvasmány Dante-tól a Pokol, csak minket kínoznak vele.:) Szóval az összes kínlódás ellenére azt hiszem jó érzéssel fogok visszaemlékezni erre a két hétre.:)

Jók legyetek, hiányoztok!:)

További képek itt.