Hűha

Sok minden miatt kijár a hűha.

Első sorban az olasz miatt. Most tanulom a passato remotot. Aki tanul(t) olaszul, annak szerintem nem nagyon kell magyarázni, hogy miért is hűha. Aki nem, annak csak annyit, hogy a rendhagyó igetőhöz rendhagyó rag társul, de csak az E/1, E/3 és T/3 személyekben, a többinél szabályos tő szabályos rag. Elég nehezen tartom fejben a dolgot. Mellesleg mostmár van annyi olasz a fejemben, hogy prímán összekeverjem a dolgokat, a felszólító móddal pedig továbbra is hadilábon állok.

A másik hűha az a cuccaim várható súlya. No igen, tegnap megint pakolásztam egy picit, és bár alig néhány dolog került be újonnan a bőröndbe, máris igen nehéznek érzem. Bízom abban, hogy több dolog marad itt, mint elsőre gondolnám és mégsem fogok túlságosan nagyon megszakadni...

A következő az időjárás. Mindenki sipákol, hogy itt a TÉL. Viccesek az olaszok. Persze, tudom, itt mások a dolgok, de nekem az eső és az 5-10 fokos hőmérséklet teljesen normális ŐSZi idő.:) Csak jönnének hozzán szilveszter környékén, meglátnák milyen is az igazi tél.:)

Lássuk mi van még. Ja igen; mindjárt otthon vagyok.:) Legújabb dilim, hogy nem a napokat nézegetem, hanem az órákat.:) Sokkal többször lehet picit örülni, úgy mint "Hurrá, már csak 800 óra", "wííí már csak 790" stb.:) Most hogy már a jegyem is megvan, már csak a részleteket kell kiderítenem az utazással kapcsolatban, mivel az utazási irodában nem tudtak felvilágosítani a részletekről. Sebaj, megoldom.:)

A következő hűha az, hogy lévén az "Á ez még belefér a havi pénzbe" mentalitás miatt 50 euro hiánnyal zártuk a hónapot. Hiába van kiosztva, hogy 40 eurot költhetsz a hónapban "extrákra", ha magasról tesz rá valaki és a dupláját költi... Szóval 110 euro jut fejenként a havi kajára.:) Felvetettem, hogy mi lenne ha mindenki a saját pénzéből gazdálkodna (és csak abból), mivel elég eltérő, hogy kinek mi az alap élelmiszer, és ha esetleg még valami cukiságot meglátok a boltban én szeretném bizony lelkiismeret furdalás nélkül megvenni és magamon megspórolni. Másrészről viszont nem akarok azért az utolsó héten koplalni, mert a negyedik doboz fagyi is nélkülözhetetlen volt a héten. Szóval majd meglátjuk mit szólnak a többiek.

Ma megnéztem a híradót és elképedve láttam, hogy elvileg Velencében térdig áll a víz. Remélem, mire eljutok oda megszűnik ez az állapot, különben kénytelen leszek valahonnan gumicsizmát szerezni.:)

Kiszellőzött a szoba, gyötröm tovább az agyamat az olasszal, hogy érezze a törődést.:) Puszi Nektek Bübőkék!:)

Felvirradt a nagy nap!

Bizony, jelentem ma sikerült!

A történet hetekkel, talán hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor elkezdtük kérdezgetni a fogadó szervezettől, hogy mikor kapjuk már végre meg az ideérkezésünk költségeinek visszatérítését. Sokféle választ kaptunk, vártunk türelmesen, néha türelmetlenül, de végül 8 hónap leforgása után a kezünkbe kaptuk a pénzeinket! Fantasztikus volt! Felbuzdulva, már aznap elmentem megvenni a jegyemet. Az Eurolines honlapját már előzőleg megnézegettem és bizony Pratoban több helyen is lehet jegyet venni. El is battyogtam az egyik irodába. Vagyis oda, ahol az irodának lennie kellett volna. Nos, iroda nem volt, azért bementem, megkérdezni. A hölgy sajnálkozva közölte, hogy az utazási iroda már megszűnt. Sajnos csak ezt az egy címet írtam fel magamnak, így időlegesen felhagytam a próbálkozással, mivel délután mentünk lovacskázni. Próbáltam nyitvatartási rendet találni neten a többi irodához, de mi a francért is tennék föl netre, ha még az ajtókra sem írják ki? Szóval vártam a mai napig. És ma, amikor az összes többi cím is nálam volt és térkép és 3 napi hideg élelem, rögtön megtaláltam az irodát, nyitva is volt és valóban értékesítettek Eurolines buszjegyeket! (Legalábbis remélem, hogy az a papír amit kinyomtattak nekem, valóban működni fog.) Egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni, amíg az ügyfélszolgálatos a gépén dolgozott. Egyetlen egyszer sápadtam el kissé, amikor is megkérdezte, hogy retúr jegy lesz-e. Belül ordítva, ám lévén volt gyerekszobám, normál hangerőn mondtam neki, hogy nem.:) Némi ott időzés után szinte rohanva tértem haza, hogy beszámolhassak nektek eme történelmi pillanatról!:)

A jobb oldalon látható pici maszat a legújabb szerzeményem!:) Tegnap szakadó esőben nyitogattam kerteket, szóval ezúttal a bicikli VS esernyő meccset bizony az esernyő nyerte. Ennek köszönhetem, hogy észrevettem ezt a gyönyörűséget az utcán.:)

Láttam facebookon, hogy otthon esett a hó. Itt bizony, pedig már van fűtés! Tudom, otthon ez már uncsi, de itt mostanra hűlt le a lakás 20 fokosra.:) És reggel már csak 6-8 fokok vannak! Jön az ősz! Végre végre!

Legyetek jók szíveim! Puszi!

Tetők :)

Az úgy volt, hogy...

Hetekkel ezelőtt elmentem megnézni Bolognát. Különösebben nem ragadtatott magával a város, de van egy naaaagyon magas torony, ahonnan szépen belátni az egész várost. Gondoltam, akkor már csak megnézem azt is. Pechemre ugyebár épp zárva volt felújítási munkálatok miatt. Eredetileg nem terveztem visszamenni oda, aztán végülis úgy hozta a sors, hogy Riminibe menet ott kellett átszállni. Mivel élénken élt emlékeimben, hogy a Zita mennyire oda volt a tetőkért, visszautam során fáradtságom ellenére elballagtam a tornyokig, természetesen a hátizsákommal, mert nem voltam hajlandó 5 eurot fizetni azért, hogy egy órára vigyázzanak a tatyóra. "Á, nem olyan nehéz" és "á, nincs az messze" jelszavakat skandálva elindultam. Tény, csak 7-8 kilós lehetett a hátizsák (de max 10) és a tornyok is csak olyan 15-20 percnyi sétára voltak, node ez egy TORONY!

Torri degli Asinelli, a jobb oldaliba lehet felmenni.

A bejáratot elég nehezen találtam meg. Egy nagyon keskeny járatot képzeljetek el, tábla, jelzés sehol. A nagy keresgélés közepette azonban ráakadtam egy újabb adag huhogóra.:) Ők csak egy kis ízelítő.:) Hát nem tündériek? ^^

Olyan cuki, hogy BELEHALOOOK!

A torony tetejére bizony lépcsőn át vezetett az út.  Én ugyan nem számoltam, de elvileg 498 db lépcsőfokot másztam meg.:)

Na de amit fentről láttam sokkal izgalmasabb.:) Íme:

Légszennyezetsség, hurrá!

Tériszony?

Tetők tengere.:)

Szóval amint látjátok végülis feljutottam a toronyba és elégedettséggel töltött el, hogy azok az emberek is jócskán lihegtek, akik nem hátizsákkal másztak föl.:) Ha Bolognában jártok, érdemes felmenni, a Pisai Ferde Toronnyal szemben, itt csak 3 euro a belépő és ez a torony is ferde, viszont sokkal magasabb!:)

Tárgyi bizonyíték.

Igen, eléggé meggyötört vagyok a képen, de nem bírtam megállni, hogy ne csináljak képet arról, hogy én bizony hátizsákkal jártam odafönt. A szűk családi körön kívül nem valószínű, hogy mások is tudják, hogy a képen egy 60 literes túrahátizsák vállpántjai láthatóak.:) Igen, megcsináltam!^^

Hogy ne csak a Zitának legyen jó, hanem a Nikinek is, mutatok még két képet, aztán befejezem már tényleg.:)

Ez még Riminiben készült.

Oro= arany.:)

Amúgy képzeljétek, tegnap már volt valami egészen halvány őszi hangulatom. Nem a hideg miatt (még mindig 18-20 fok van napközben, de jön a hűs), hanem mert a lovacskázásból hazafelé jövet ránk sötétedett. Olyan jó volt! Sötétben, büdösen, lovasan, szakadó esőben, cuppogó cipellővel lépdesni. És Riminiben már láttam egy fát is ami dobálta lefele a sárga levélkéit. Szóval, lassan-lassan ide is elér valami őszhöz hasonlatos izé.:)

Jók legyetek, szép napot!

Újra itthon

És itthon semmi nem változott, sőt. De erről majd később.

Megérkeztem a napsütötte Riminiből. Azt nem mondom, hogy sokkal okosabb lettem, de találkoztam egy csomó jó arc emberkével és néhány kevésbé jó arccal is (természetesen). A szállásunk egy 4 csillagos hotelben volt, ami irtóra jól hangzik, de spórolás végett a 2 ágyas szobákban 3, a 3 ágyasokban 4 önkéntest szállásoltak el. Ennek eredményét az alábbi képen láthatjátok.

Minden esetre a kilátás enyhítette kezdeti csalódottságomat.:)

Jó 2 órás várakozás után végre elkezdtek szállingózni a többiek és együtt megebédeltünk. Az étterem eléggé értette a dolgát, mindössze 2 fájó pont volt: reggelinél nem volt müzli/gabonapehely és vacsora után kaptunk desszertet, ebéd után pedig gyümölcsöt. Fordítva jobban tetszett volna, de ilyen az élet.:)

A képzés maga, sok újdonsággal nem szolgált nekem. Volt mindenféle jégtörő/ébresztő játék, névtanulós, probléma megoldós, "hogyan dolgozzunk együtt?"-es és sorolhatnám napestig. Viszont nekem elég érdekes volt az olasz kultúra bemutatása rész, mivel nincs olasz lakótársunk és nem mondanám, hogy túlzottan integrálódtunk a helyi közösségbe. Volt szó a "hadonászásról", a maffiáról, a külföldiekhez való viszonyról, a sztereotípiákról stb. A nyelvórák is jók voltak. Mivel aaaannyira nagyon okos vagyok, a haladó csoportba kerültem. Na ez annyit tesz, hogy olaszul folyamatosan beszélők között kellett boldogulnom egy teljes héten keresztül. Az órák során különböző témákról beszélgettünk és foglaltunk állást de a nyelvtani ismereteim nem igazán bővültek. Mindennek ellenére több tréner is megjegyezte, hogy sokat fejlődtem, nyilván mert rá voltam kényszerítve, hogy beszéljek, így értelmet nyert a sok nyelvtani szerkezet és szó, amit a fejemben tartogattam eddig.:)

 

A társaság nagyon vegyes volt. A csoport majd 1/3-a spanyol ajkú volt, ami elég frusztráló volt, amikor lazán spanyolul csevegtek magas ívből téve rá, hogy ezt bizony sokan nem értik, volt 4-5 francia, és volt egy adag balkáni is, akik szintén jól megértették egymás anyanyelvét. 

A szobatársaim egy spanyol és egy francia lány volt. A franciával nem sokat beszélgettem. Két nappal a képzés előtt érkezett és se angolul se olaszul nem beszélt. Minden esetre a képzés végére azért már sikerült 1-2 mondatot váltani. A szépen lassan beszélt olaszt ugyanis nagyjából megértette.

Igen, minden este volt bulizás, de én nem nagyon vettem részt benne. Nem, nem azért mert antiszoc vagyok, hanem azért mert nem egyszer 11-kor fejeződtek be a kötelező programok és mert csak kint lehetett mulatozni. Mivel a tengerparton voltunk (gondolom ezért), annak ellenére, hogy nappal egészen kellemes 20 fokok voltak, éjszaka elég keményen lehűlt a levegő és hiába öltöztem fel, fél óra álldogálás után teljesen átfagyott mindenem. Nyilván, megfelelő motiváció hatására kibírtam volna, de nekem nem igazán volt felemelő a spanyol és orosz/balkáni "ordítva-énekelős" mulatság. Nem vagyok partyarc, ilyen az élet.

 

Kaptok pár hangulatképet, mert az eddig írottakat visszaolvasva nem tűnik valami pozitívnak.:)

Látlak ám!

Sunshine, beach, tücsök...

Jön-JÖn-JÖN!!! :)

Összességében jól éreztem magam. Nem mondanám túlzottan hasznosnak a dolgot (leszámítva a beszédkészségem javulását), de kellett némi változatosság. Bár, ha azt vesszük így még jobban sokkolt az itthoni mocsok, a hűtőben tenyésző penész mennyisége és a WC körüli állapotok. Utálom, hogy mocsokban élünk, fel nem foghatom, hogy hogy lehet egész nap vígan ücsörögni a szemétdomb tetején...

Legyetek jók Babókák és írjatok nekem!:)

Indulás előtt, érkezés után

Kicsit paradoxnak tűnhet a cím, ám most pontosan ez a helyzet.:)

7,5 hónapos itt tartózkodás után, holnap végre elmehetek az érkezés utáni képzésre. Sajnos a másik két magyar lány végül nem jön, azért szerintem így is jó móka lesz, legalábbis erősen bízom benne. Ma elég mozgalmasan telt a napom. Nem terveztem, de végül is el kellett battyognom a boltba, akkor meg már elmentem a bio boltba is mosogatószerért. Hazaérkezésem után előállítottam egy igen kellemes paprikás krumplit. És képzeljétek, sikerült pontosan egy adagot főznöm és tökéletesen eltaláltam a sózást is! Magamra sem ismerek!:) Mindent összevetve ezzel el is telt a délelőtt. Délután a szokásos heti tatarozást követően kicsit kiganéztam a szobámat (ugyanis legújabb szokásom, hogy mindent kiöntök, elég idegesítő!), aztán kivasalgattam és elkezdtem összekészíteni a dolgokat, amiket vinni szeretnék. Egy "gyors" kert zárogatás után, amikor már reményünk is szertefoszlott, hogy végre megkapjuk az ide utazásunk költségeit, befejeztem a pakolást. Ekkor már idejét éreztem, hogy elkezdjem összeszervezni, hogy hogy is jutok el a képzés helyére.:) Végül ez is meglett, most pedig itt ücsörgök vizes hajjal és azon mosolygok, hogy ez a sok felesleges butaság, milyen izgalmas lehet nektek.:)

Egy szó mint száz: ma dolgosan telt a napom, holnap pedig képződni megyek.:) Jó éjt, puszi!

Ezen is túl vagyunk

Bizony, tegnap elbúcsúztattuk a koordinátorunkat. No nem kell túl komoly dolgokra gondolni.

Még anno beszélgettünk a lányokkal arról, hogy vehetnénk valami jópofa képeslapot és írhatnánk bele néhány sort Ilariának, de erre végülis nem kerítettünk sort. Igazából nem ez volt a búcsú buli, mert az pénteken lesz, de ugye Kristinnel mi képzésen leszünk, úgyhogy mi most búcsúztattuk Ilariát. Az egész annyi volt, hogy elmentünk az Oznéba egy apperitivo-ra. Ez egy marha jó cucc. Veszel valamit inni és eszegetheted a kipakolt dolgokat ingyen, amennyit csak akarsz. Néha vannak egész komolya dolgok, mint tészta vagy rizottó, de az Ozne pici hely, így itt mindenféle krémecske volt meg zöldségek és kenyérke. Mire eljutottam a szószokig már nem volt kenyér, így salátát és valami általam ismeretlen zöldséget választottam. Az egyik szószról még az olaszok sem tudták, hogy mi az, a másik, ami tök finom paradicsom szósznak nézett ki, kiderült, hogy valami irtó csípős valami. Sebaj, leküzdöttem.:) Aztán megérkeztek a pizzetták, ami az otthoni "pizzát akarok de most rögtön"-nek felel meg. Kenyér, pizzakrém, sajt és be a sütőbe.:) Jó volt.

Az eszegetés közben/után beszélgettünk egy kicsit, de nem nevezném egy felejthetetlen valaminek. Ilaria végig osztotta Thomas-t, amit kicsit paraszt dolognak érzek, mert oké, hogy nem kedveli, de neki semlegesnek kellene maradnia, legalábbis amikor mi szenvedtünk neki, hogy csináljanak valamit vele, akkor nagyon ezt hangoztatta. Na mindegy. A leendő koordinátorunkkal egyetlen szót nem váltottam, az asztal túlsó felén ült, nincs vele semmi bajom (egyelőre). Végül 1-2 óra kötelező csevegés után le is léptek a volt ill. leendő koordinátoraink. 

Mi még maradtunk egy darabig. Igazából jobban éreztem magam csak velük. Fura ez az egész. Egyikük sem a szívem csücske, mindegyikőjüktől az égnek tud állni a hajam, de azt hiszem most jutottunk el odáig, hogy elfogadjuk olyannak a másikat amilyen, már nincsenek elvárásaink egymással szemben, így egyszerűbb. Minden esetre fura érzés volt velük ott ülni... 

Szóval miután megjegyeztem, hogy tök jó lenne kínai kaját enni és Eveliina kellően spicces volt már ahhoz, hogy rátörjön az ehetnék, elindultunk a Via Pistoiese-ra, a kínai negyed szívébe. Féltem, hogy minden büfé zárva lesz, bár még csak 11 óra volt, félelmem beigazolódni látszott, ám végül találtunk valami nagyon nem büfének kinéző kínai éttermet. Amíg Eveliina kajája készült, addig nézelődtünk. Voltak riadtan pislogó rákok összeragasztott ollóval, körbe-körbe úszkáló halak és egy nagy doboz 'cavalli' (lovak) felirattal, amiben nem akarom tudni, hogy mi volt. 

Visszafelé egy igen mókás dolgot fedeztem fel még a kínai negyedben. A fényeket meg kellett piszkálnom, hogy látszódjanak a színek, de remélem mindenki számára kivehető a kokárdánk.:)

És végül az utca kemény arcai.:) Két önkéntessel megfogyva, új koordinátorral, talán kicsit bölcsebben, elfogadóbban és türelmesebben...

Amúgy képzeljétek! Már olyan cudar idő van, hogy pulóver kellett este! Éééés ma már a fülem is hideg volt. Jön az ősz!:) Akarok színes, táncoló faleveleket nézegetni!:) Szép napot, puszi!

Csak a szokásos

Most nincs nagy bejelenteni valóm, nem látogatott meg senki és még csak új kreációval sem örvendeztetlek meg benneteket. Csak gondoltam, írok pár sort.:)

Vasárnap van. Egy ideje különleges jelentőséggel bírnak a vasárnapok. Nem nehéz kitalálni, hogy miért; vasárnap lesz az a nap, amikor végleg kilépek eme lakás ajtaján. Nagyon furcsa lesz, hiszen soha nem költöztem még el sehonnan... Legalább ezt is kipróbálhatom.:)

Pár nap múlva indulunk az érkezés utáni képzésre is. Ez a képzés az a dolog, ami az önkéntest felkészítené az idegen országban eltöltendő hónapok megpróbáltatásaira. Lesz nyelvtanfolyam, "mi is az az EVS" téma, konfliktusmegoldó trükkök és hasonlóan hasznos dolgok. Minden bizonnyal sok hasznát fogjuk venni az utolsó 1,5 hónapunkban.:) Sebaj, legalább most is van mit várni. Kifejezetten rosszul viselném, ha már csak azt a különleges vasárnapot várhatnám. Minden esetre nagyon trükkösen mindenféle dolgokat kitaláltam magamnak az utolsó 1,5 hónapra is, hogy akkor is lehessen mit várni. Lehet, hogy nevetségesnek és gyerekesnek tűnik, de egyszerűen kell valami, ameddig lehet számolgatni a napokat, perceket. Az a 6 hét nagyon hosszú lenne enélkül. A projektünk a végét járja, lovacskázás és kertnyitogatás. Szerencsére beindult az aikido, ami még egy kis lökés, mind lelkileg, mind nyelvgyakorlás szempontjából. Már egészen jól elbeszélgetek a srácokkal.:)

Szóval a képzés utáni 6 hétre tervezett programjaim: szeretnék egy 2-3-4 napos kirándulást csinálni Velence-Padova-Verona-Vicenza környékén, el kell intéznem a felvételi dolgokat, meg kell vennem a buszjegyemet hazafelé, még el akarok menni Firenzébe 1-2 apróságért és lassan-lassan elkezdhetek majd készülődni. Készülődni arra, hogy nem sokára újra megölelgethetek mindenkit, arra, hogy többször is el kell majd mesélnem ezt a 9 hónapot, mert az ígéretekhez híven, jó pár kedves ismerősöm rá sem hederített a blogomra, és készülni arra, hogy a hónapok alatt felhalmozott holmimat bepasszírozzam a bőröndökbe. Anyáék rengeteg dolgot hazavittek, nélkülük nem is tudom, hogy hogy tudnék hazamenni. Szóval van 1-2 dolog amit végre akarok hajtani még itt, majd' elfelejtettem, hogy mindenképpen el akarom kezdeni az olasz könyvem második kötetét is és azt sem tartom kizártnak, hogy pár horgolt micsoda még születni fog a kezeim között.:)

De vissza a jelenbe, pontosabban ezúttal a múltba. Pénteken voltam lovacskáztatni. Eléggé megtépázódtak az idegeim, ugyanis elég nyűgös volt Briciola, így kb. 4 órán keresztül közelharcot vívtam a pár száz kilós jószággal. Fájt rendesen mindenem a végére, ráadásul esett az eső is és még jó nagy adag nyálfolyamok is a délután részét képezték... Az alábbi képek azonban még az egész birkózás előtt készültek, derűs hangulatban.:)

Ébredezünk ébredezünk?:)

Több képem is van, de ezt a hármat is 1,5 óra volt feltölteni. Már ebből is elegem van...

Derűsebb napokat! Puszi!

Nyomás alatt

Mivel elpöttyentettem egyetlen nővérkémnek, hogy új bagollyal ismerkedtem össze, rögvest kérdezte, hogy mikor jöhet leselkedni. Nos, drága Niki, mindjárt!:)

Tegnap, mikor reggel szaladgáltam, feltűnt a sarokban vidáman ücsörgő bagoly fiú. Egyből elhatároztam, hogy mindenképp megörökítem a kis drágát. Mivel úgyis mentem a fogdokihoz, behajítottam a táskámba a fényképezőgépet és irány a buszmegálló. Ismételten sikerült új rajongókat szereznem. Ezúttal egy pantomimes személyében. Nagyban rohantam, erre elkezd nekem műsorozni. Mivel olaszul nem jutott eszembe az, hogy sietek, így angolul mondtam neki, aminek az lett az eredménye, hogy elkezdett kérdezősködni... mindig ez van. Végül sikerült elszabadulnom, rohantam tovább.:) És végül... eljutottam a kirakatig, ahol is ő várt.

Berci :)

Tegnap azonban más izgalom is történt.:) Az úgy volt, hogy már napokkal ezelőtt horgoltam egy új fülönlógót, de nem volt kedvem megcsinálni a párját. Nade tegnap! Edzés előtt volt egy szabad órácskám, úgy gondoltam, most bizony van kedvem. Szóval megcsináltam a másik felét is és szépen eldolgoztam a szálakat, majd nagy vígan fel is avattam őket edzésre menet.:) Íme:

A kis vigyorgó száj a Yellow San Marin(o)-s karkötőm (amivel a tesócskám örvendeztetett meg, köszi megint!).:) Valahogy odaugrott, amíg a fényképezőgépemet matattam.:)

Ezzel a mosollyal kívánok nektek szép napot és kellemes hétvégét!:) Puszi!

Fogaim története

Ez egy jó hosszú procedúra volt, de kezdjük az elején.:)

Már amikor Anyáék itt voltak, az utolsó napokban enyhén fájdogált a fogam. Az elején nem is voltam benne biztos, hogy fáj, mert sosem fájt még és gondoltam, biztos csak az idegesség. Miután újra és újra ugyanazt éreztem, kezdett gyanús lenni, hogy ez bizony nem csak képzelgés. Szóval miután hazaértem Velencéből, írtam egy e-mailt a koordinátoromnak, hogy fogorvoshoz kéne mennem. Nagyon rendes volt, már másnap délelőtt mentünk a fogászatra. Itt nincsen SZTK-s fogászat, szóval maradt a magánrendelés. 

Valami papír kitöltése és némi ücsörgés után szemrevételezett először az asszisztens, majd a doki is. Mivel nem voltam bejelentkezve, mert ez "sürgősségi" dolog volt, kb 1,5 órát ücsörögtünk ott, de nem tűnt hosszúnak. A rendelőben kellemes zene szólt, rengeteg "nagyon izgalmas" képes magazinnal szórakoztattuk magunkat és Ilariával is beszélgettünk. Lassan felszabadult a rendelő, szépen becsücsültem a székbe és vártam az ítéletet. A doki nagyon jó fej volt, amúgy. Kis fekete orvos, állandóan nevetgél és viccelődik, szóval totál nem éreztem a szokásos nyomasztó hangulatot nála. Megvizsgált jobbról, balról, csinált valami video-röntgen akármicsodát, majd kihirdette, hogy itt bizony gyökér-kezelni kell. Sajnos sejtettem, hogy ezt fogja mondani, de amit álmomban sem gondoltam, az az, hogy azzal a fogammal van gond, amit otthon már betömtek. Nem tudom, hogy pontosan miért kezdett el fájni, a doki annyit mondott, hogy ezt már alapból gyökérkezelni lehetett volna, így most kinyitja újra és megcsinálja. Szépen megkaptam az érzéstelenítőt, utána már nem is nagyon aggodalmaskodtam. Fúrt, faragott, viccelődött, túrt, tekert, mindent csinált amit el tudtok képzelni.:) Kaptam egy csinos kis ideiglenes tömést is és megbeszéltük, hogy 10 nap múlva találkozunk, addig a fogamba tömködött gyógyszernek hatnia kell. Vége az első felvonásnak.

10 nappal később megérkeztem a rendelőbe, ücsörögtem egy sort, majd közölte a doki, hogy most nem fog tudni befejezni, mert beesett valami másik sürgős eset úgyhogy csak megkopogtatta a fogacskámat és megkérdezte, hogy fáj-e. Mondtam neki, hogy nem, nem fáj, majd egy újabb időpont egyeztetés után 1,5 órával érkezésemet követően távoztam.

Egy héttel később már kissé unottan érkeztem a rendelőbe. Ezúttal szerencsém volt, ráért a doki. Immár mosolyogva huppantam bele a székbe, tátottam a számat ő túrt megint egy sort, kiszedegette a gyógyszer-dolgokat, majd valami irtó fincsi szegfűszeges dolgot pakolt a gyökérkéimbe és bezárta őket. Nagyon vidám is lehettem volna, de menet közben megállapították, hogy hopp, a mögötte lévő fogamon is van egy pici lyuk. Ó, hogy az a... - gondoltam. Remek. Szóval megállapodtunk, hogy legközelebb majd betömi a két fogamat egyszerre, mert ugye ezúttal csak a gyökércsatornát csukta be vagy mi.

Ismét egy hét elteltével megérkeztem a rendelőbe, már nagyon unottan. Csüccs be a székbe, nyit, farag, fúr, kipakol, bepakol stb. A gyökérkezelt fogammal nem volt gond, node a másikon az a picike lyuk egy picit mélyebb volt, mint a doki először gondolta, de úgy volt vele, hogy ezért kár az érzéstelenítő... Nem esett jól a dolog, de látjátok, túléltem. Tömöckölt, lámpázott, majd egy hónap "randizás" után közölte, hogy KÉSZ. Nagyszerű! Amúgy már egészen megkedveltem őket, úgyhogy kicsit sajnálom, hogy nem találkozom velük többször, dehát ilyen az élet.

Az egész procedúra kb. 10 órámba került és majd 300 euromba. Bízom az AXA-ban, hogy tényleg visszatéríti ezt a pénzt, amúgy meg időmilliomos vagyok. Mindazonáltal bízom benne, hogy ezzel a két megszerelt fogammal több gond nem lesz.

The end.:)

A hétvégék

Mindig emlegetem nektek, hogy megyek a hegyekbe, de igazából még sosem meséltem arról, hogy ott mit is csinálunk. Nos, ennek is eljött az ideje.:)

Úgy néz ki a móka, hogy kora délután összeszednek minket valahol a Jeep-pel és irány a vityilló. Ott szépen leellenőrizzük a szobákat, kikészítjük a szükséges mennyiségű takarókat, ágynemű huzatot stb-t, aztán irány a konyha és a vacsora készítés. Ez elég szórakoztató szokott lenni. Szeretek a konyhában lenni. Egyrészt, mert az a legmelegebb hely, másrészt, mert oda viszonylag ritkán jönnek be a vendégek. Főzés közben, amikor nincs szüksége a főnöknek ránk, megterítünk 30-40 emberre, aztán elkezdenek szállingózni a vendégek. 8 körül megetetjük a népet. Ez kb. egy órás elfoglaltság, mivel két fogás plusz desszert, plusz kávé a menü. Nem is értem, hogy miért isznak az olaszok vacsora után is kávét. Nekem ez nagyon fura. Miután megeszegettek mindent a vendégeink, a két túravezetővel elmennek az éjszakai túrára szarvasokat lesni és hallgatni. Nekünk ekkor jön a munka neheze: romeltakarítás. Ez kb. eltart 10-ig fél 11-ig. Én ezek után felmenekülök a szobánkba, mert elég fárasztó ez az egész őrület és mindig félek, hogy annyira átfagynak a tagjaim, hogy megint nem tudok elaludni (mint legelső alkalommal). Reggel megint megterítgetünk, kikészítjük a harapnivalót, teát és kávét főzünk és várjuk, hogy végre elkezdjenek leszállingózni az emberek. Elvileg 8.30 vagy 9.00 a reggeli meghirdetett ideje. Gyakorlatilag elég lazán veszik a dolgot. Valaki csak fél órával később botladozik le. Ezzel semmi baj nem lenne, ha mi ettől függetlenül tudnánk haladni a dolgainkkal, de ugye ez nem így megy. Szóval amíg az utolsó csipás szemű emberek is befejezik a reggelit, addig mi malmozunk a konyhában. Miután mindenki kifizetett mindent és elindult haza, mi nekilátunk kitakarítani a házat. Ez még nagyjából újabb 1-1,5 óra. Többnyire már dél felé végzünk a munkával. Utána bevágódunk a Jeep-be és irány Prato (újabb 1-1,5 óra). Szóval itthon vagyunk 2 felé. Összességében szeretem ezt a munkát, telik vele az idő és fizikálisan kellően fárasztó. Akikkel ott dolgozunk őket is kedvelem és kiváló alkalom az olasz gyakorlására.:) Az egyetlen bajom a hideg... 

És képzeljétek! Megyek érkezés utáni képzésre! Mindössze 7,5 hónap várakozás után eljutok oda! Hát nem nagyszerű?:) Riminiben lesz és 2 másik magyar lány is a meghívottak listáján szerepel! Remélem jól fogom érezni magamat.:) Minden esetre nagyon jó lesz végre kicsit kizökkenni innen, mert már eléggé nehezen viselem a hétköznapokat. Szóval október 17-24 között nem nagyon fogtok bejegyzést kapni. 

Fura lesz, mert az utolsó hónapra új koordinátort kapunk, mivel a jelenlegi koordinátorunk 24-én Kanadába költözik. Nem tudom, hogy miért nem marad a projektünk végéig a mostani, de ez van. Szóval a novemberi programunk egyelőre egy baromi nagy kérdőjel. A leendő koordinátorunkat is ismerjük. Dolgoztunk is vele együtt a nemzetközi táborok keretében. Kedves természetű nő, de nekem nem úgy tűnt, mint aki jó szervező- vagy probléma megoldó képességekkel rendelkezne... Sebaj, egy hónapot csak kibírunk még ennél is szervezetlenebbül. A probléma megoldással pedig igazából már egyikünk sem nagyon bajlódik. Mindenki beletörődött és belefásult mindenbe...

Hallom, otthon már intenzíven közeleg az igazi ősz. Nos, itt ma gyönyörűen sütött a nap és a reggeli 16 fok után, napközben már 26 fok volt!:) Szép estét nektek! Puszi!

60

Drágáim, ma több szempontból is jeles nap van. Vegyük csak sorra.

Először is, 5 hónap múlva szülinapom lesz!:) Milyen csodás, megint öregebb leszek! Másodszor, ma van megérkezésem 7 hónapos napfordulója valamint, pontosan 2 hónap múlva ilyenkor már otthon leszek!:) Ha ez még nem lenne elég, ezt a napot is beleértve még 60 napot fogok itt tölteni és ez a 60. bejegyzésem is. Ennek örömére fogadjátok szeretettel ezt a kis apróságot:

Mostanában a hétköznapjaink édes semmit tevéssel telnek. Lovacskázni csak péntekenként járok, ezen kívül csak a kertekkel van dolgunk, szóval marad időm bőven olaszozni, horgolni és nektek írogatni.:) Történések: lerohadt a mosógépünk, de ma átjött a koordinátorunk és elvileg most jó. Kiszedett belőle néhány dolgot ami gyárilag nem volt a masina tartozéka.:) Aztán, rögtön Anyáék hazautazása után átestem életem első gyökérkezelgetésén is! A végleges tömést elvileg holnap fogom megkapni, szóval majd az AXA fizethet mint a katonatiszt, remélem fog is.:) Azt hiszem ennyi "izgalom" volt az elmúlt hetekben, minden esetre remélem ezután nem lesz már semmi gondunk, mert már nagyon unom (és a koordinátor is).

Pár nappal ezelőtt egész nap esett az eső. Jól meg is ihletődtem és pár óra múlva vígan lógicsáltak eme piciny napocskák a faleveleim mellett.:) Bíbelődés közben valahogy jobban telik az idő...

Nos, remélem, elnézitek, ma ennyire futotta.:) Legyetek jók, nem sokára találkozunk! Puszi!:)

Velence

Beköszöntött a reggel, kezdetét vette az együtt töltött utolsó nap.

Összecuccolás után lementünk megreggelizni. Ismét  csodás volt!:) Kicsekkolás után végigzörögtem a kis kerekes szörnyeteggel Riminin, majd felpréseltük magunkat a vonatra. Ezt persze értsétek szó szerint:

Sok jó ember kis helyen is... :)

Írnám, hogy némi zakatolás után megérkeztünk Velencében, de itt nem zakatolnak a vonatok. Elég idegesítő dolog... Szóval Velencét kb 1 órára értük el. Szupergyors ebéd után elloholtunk a Piazza San Marco-ra, mert "azt a Gabinak is látnia kell!". Na igen, én voltam a gyenge láncszem, mert nekem el kellett jönnöm a 6 órai vonattal, hogy ne reggelre érjek haza.:( Szóval megnéztük, szép volt, bár rengetegen voltak ott. Sajnos a memóriakártyám megtelt mire Velencébe értünk, úgyhogy nem sikerült túl sok mindent megörökítenem Velencéből. Nekem nagyon tetszettek a kis lagúnák, a sok-sok lépcső, a kirakatok, a szűk utcák, úgyhogy szándékomban áll egy kisebb Velence-Padova-Verona(-Vicenza) utazást csinálni még a maradék időmben.:) Drukkoljatok, hogy az elszántságom kitartson, mert még mindig nem szeretek egyedül utazni.

És hogy miért is fogott meg Velence? Többek között ezek miatt:

Csendes nézelődés után lassan irányba álltunk. Azt hiszem, én ekkor már pityeregtem, de azért igyekeztem tartani magam. Nagy nehézségek árán megvettem a vonatjegyemet és Anyáék felültettek a vonatra. Szörnyű volt ismét egyedül ott ücsörögni. Persze a Nikiék csinálták nekem a pantomimet, a Laci meg térképbe temetkezve tervezte meg a következő kört. Lassan elindult a vonatom, még integettünk egymásnak egy picit, aztán eltűntek Anyáék a szemem elől. Ekkor a mellettem ülő lány a következő kérdést tette fel nekem: "Zsebkendőt keresel?". Magyar lány, aki 3 hete érkezett olasz honba Erasmus keretében. Kicsi a világ ugyebár.

Ezzel véget ért a hosszú mese. Nem olyan hosszú és fordulatos mint Tolkien bácsié, de nekem a legdrágább az elmúlt 7 hónapban.