San Marino

A pratoi pihenés után, korán keltünk és irány a vasútállomás.

Ezúttal Bologna felé mentünk, arra még úgyse jártak Anyáék, alagutaztunk egy csomót, szépen megreggeliztünk, aztán Bolognában vártunk egy órácskát az átszállásra. Lassan megérkezett a vonat, fel is kászálódtunk rá, aztán zombultunk tovább. Miután megérkeztünk Riminibe, a dög nehéz cumókkal felkerestük a lefoglalt szállást. Ezúton ajánlom mindenkinek sok szeretettel a SunFlower City Hostelt. Nagyon kedvesek a recepciósok, nagyon tiszta a hostel, nekünk volt külön fürdőszobánk is és a reggeli is benne van az árban. Lecuccoltunk, majd elmentünk megnézni a tengert. Sajnos ezúttal is rossz időnk volt; fújt a szél és eléggé hűvös volt az idő, úgyhogy itt is csak térdig gázoltunk a vízbe. A part nem volt valami bizalomgerjesztő, mivel az erős szél miatt fel volt kavarodva a homok és mindenféle félig halott rákokat kellett kerülgetnünk, amit szintén az erős hullámzás pakolt ki a partra. A lubickolás után egy parkban ebédeltünk, ahol is bemutatkoztunk a riminieknek, ugyanis egy galambocska úgy döntött, hogy a fehér pulóverem a legalkalmasabb hely a béltartalmának elhelyezésére. Az első megdöbbenés után végül egy közkútnál mostam ki a pulcsimat azzal a miniszappannal, amit Anya olyan gondosan cipelt magával mindenhova.:) Az eset után visszasétáltunk a hostelbe, elfoglaltuk a szállást, majd irány San Marino!:)

A San Marino Köztársaság a világ (egyik) legrégebbi, ma is létező köztársasága. Riminiből egy kb. 1-1,5 órás buszozással érhető el az óváros. A busz nagyon tuti, van egy kis rövid hanganyag az országról. Már ekkor is furcsálltam, hogy a buszvezető átugratta az angol tájékoztatót, csak az olaszt és az oroszt (!) játszotta le nekünk. Az olaszból értettem valamennyit, de naivan azt gondoltam, hogy majd biztosan követi az angol is, így annyira nem akartam teljesen megérteni. Jobb lett volna pedig. San Marino nagyon kedves kis hely, a kilátás az ami mindent visz, amúgy nem nyűgözött le jobban, mint Arezzo (félre ne értsetek, imádtam Arezzot!). Na de a kilátás!

Miután felmásztunk a legmagasabb pontra, úgy döntöttünk, hogy mind a két várat szeretnénk meglátogatni, szóval irány a kassza, fizetés aztán nyomás a mókázni.:) Akik ismerik a családomat, tudják, hogy mindenki nagyon élvezte és gondolom az sem nagy titok, hogy ki élvezte a legjobban a várasosdit.:)

A Laci játszik.:)

A várak nagyon klasszak voltak, az egyikben még fegyvermúzeum is volt, ahol mindent jól megszakértett a szakértőnk.:) 

A vár bevétele után még csavarogtunk egy sort, megint megpróbálkoztam az igazi olasz lasagne-val és megint megállapítottam, hogy Anyáé is ilyen (szóval Anya úgy tűnik, nagyon jó vagy!:)), aztán lecsorogva nézelődtünk, ki-ki a kedvének valót. Ezúttal a Laci gazdagodott egy velencei maszkkal. A buszra felszállva konstatáltuk, hogy nem véletlen mondták be az ismertetőt oroszul. Mindenki fáradt volt ám az én szívemre ekkor menthetetlenül ráült a gondolat, hogy nem sokára búcsút kell mondjak az én imádott családomnak... 

Este a Nikiék még elmentek egy picit sétálni, Anya otthon maradt velem és lelket ápolt. Kegyetlen sebességgel érkezett meg a lefekvés ideje és ezzel az utolsó közösen töltött este véget ért...

Csakazértis

Nos, igen, most ilyenem volt.

A Nikinek már említettem, hogy akarok leveles fülbevalót horgolni, de nem találtam meg a leírást, csak fizetős verzióban, de nekem nincs dollárom és most a netes fizetgetés sem játszik. Szóval elkezdtem horgolni, majd visszabontottam, aztán megint horgoltam és megint bontottam. Ezt játszottam egészen sokáig. A kiszemelt minta ez volt:

Aztán tegnap úgy döntöttem, hogy én márpedig csinálok leveles fülbevalót. Ahogy lassacskán rájöttem a titokra, kibújt belőlem, a családunkra annyira jellemző, "egy kicsit így aztán meg úgy, de nem pontosan az előírtaknak megfelelően" dolog. Szóval végül reggel nekiláttam elkészíteni a kicsikét, miután tegnap este teljesen megvilágosodtam a mintát illetően.:)

Íme az eredmény:

Igen, tudom nem egyformák és épp ez a lényeg bennük!:) Remélem hamarosan lesz alkalmam felavatni őket. Ma megint megyek a hegyekbe szarvasbőgős projektre, oda meg nem flancolni megyek, szóval majd talán valamikor jövőhéten.:)

Szép napot pindurkák!Puszi!

Meglepi

Bizony, ma kettőt is kaptok.:)

Nem régen értem haza a lovacskázásból. Eléggé elfáradtam, nagyon koszos vagyok, de jó volt újra látni a kis bolndos jószágokat.:) Ma először Poppea-val dolgoztam, aki hatalmaaas. Annyira szép nagy lovacska. Neki a marmagassága olyan 170-180 cm körül van, Brio, Briciola és Draco egy jó 15-20 centivel alacsonyabb. Aztán Brioval, akinek legújabb szórakozása az, hogy a fejecskéjével bökdösött, ami tekintve, hogy kb 200 kiló a drágám, nem annyira gyengéd.:) Másik bejelenteni valóm, hogy Draco elköltözött egy másik lovardába, így őt már nem láthatjuk többször.:( Remélem jól érzi magát ott. És Draco, ha olvasnád ezt a bejegyzést: nagyon imádlak!

De a bejegyzés apropója a beígért fénykép-pár.

2012.05.18.

2012.09.28.

Nem tudom, hogy a képeken mennyire jön át, de most kb kétszer akkora a kis drága, mint volt.:) Lehet rajtam röhögni, hogy ez tökre természetes meg minden, de nekem soha nem volt kutyám, így nem tudom, de mikor megláttam két hete Giu(r)gola-t, majd elájultam, hogy milyen nagyot nőtt.:)

A pici pónit ma nem tudtam lefotózni, mert elszabadult valami marha az állatos kertben, így nem merészkedtem be.:) Viszont hazafelé láttam édiséget, amit persze muszáj volt a Nikinek lekapnom.:)

Hápi, aki csak a sarkig ment és nem világgá.:)

Jó éjt gyerekek, élvezzétek ki a hétvégét és írjatok!:) Puszi!

Prato

A következő napunkat itthon töltöttük, pihengettünk, pakolgattunk, ilyesmik. 

Akár itt be is fejezhetném ezt a bejegyzést, de nem teszem.:) Miután Anya kíséretében kinyitogattam a kerteket, jól bereggeliztünk együtt (annyira jók voltak a reggeleink!), aztán megbeszéltük, hogy elmegyünk bevásárolni és mivel volt némi hiba az információ áramlásban, úgy döntöttünk, hogy veszünk még valami nagyobbacska táskát is. Szépen elbattyogtunk az itteni "skálába" és találtunk is egy szuper-nagy, narancssárga strandtáskát, ami meg is tetszett a Nikinek.:) Szupi, ezzel is megvoltunk, beszaladtunk még a Coop-ba, vettünk ebédre valót meg másnapi szendvics kellékeket.

Itthon megegyeztem a többiekkel, hogy én főzök, Anyáék pakolnak, a Laci meg kitalálja, hogy akkor hogy is legyen a holnap. Annyira nagyon finom ebédet akartam Anyáéknak csinálni, hogy a rizottóm odakapott, így kissé kormos ízű lett, de a rántott husi jól sikerült (köszönhetően, hogy mondtam Anyának, hogy nem bánnám, ha ő sütné ki, mert én mindig félek, hogy nem sül meg jól). Terveimben szerepelt, hogy majd csinálunk finom ubisalit is, de ez kimaradt. Szóval bepapiztuk az ebédet, a lányok elcsomagoltak mindent amit haza szerettem volna küldeni (a mai napig nem értem, hogy hogyan), majd délután elmentünk fagyizni és lovacskázni. Én nem csináltam fényképeket, úgyhogy a Niki fülét kell rágnotok, ha képi dokumentációt szeretnétek az eseményről. Anya teljesen beleszerelmesedett a pici póniba, mert puha meg cuki és amúgy is. Én felfedeztem két új pónit és a kis fehér szőrgolyó kutyából egy kész ifjú lett. Majd lesz fénykép róla, mert ma megyek lovacskázni és tervezem, hogy lencsevégre kapom a kicsikét.:) A lovacskázást azt hiszem, leginkább Anya élvezte (és talán Lujza, akit egyszerre 4-6 kéz babusgatott). Lovacskázást követően hazasétáltunk, megvacsoráztunk, majd ezúttal a Laci kíséretében indultam kerteket zárogatni. A "munka" után kibontottuk az üveg borunkat, amitől annyira szépen beálmosodtunk, hogy inkább elmentünk aludni, szóval beköltöztettük a hűtőbe. A sorsa végül tegnapelőtt teljesedett be.:)

Szóval egy nyugalmas nap után, igyekeztünk korán nyugovóra térni, hogy az elkövetkező két napra gyűjtsünk némi energiát, mivel eléggé fogytán voltak már a készleteink.:)

Szép pénteket, jó hétvégét!

Pisa

Egy nem éppen nyugodt éjszaka után (legalábbis a többiek ezt mesélték) elindultunk mindenféle hibás építészeti kincseket nézegetni.

Mivel Pisa nekem már nem volt újdonság és már nektek is mutogattam rengeteg fényképet róla, most be kell érnetek kevesebbel.:)

Anya kívánságának eleget téve egy kávézóban reggeliztünk. Az isteni croassant-tal és capuccino-val a pocakunkban elindultunk a sétálgató utcán. Én nagyon szeretem azt az utcát, úgyhogy örömmel nézelődtem megint.:) Meglátogattunk a Giardino di Scotto-t is, mert mégis csak volt velünk egy tájépítész.:)

 

 

A kertecske után a parton sétálva közelítettük meg a Piazza dei Miracoli-t, utazásunk célját. Menet közben elnyaltunk egy fagyit, megpihentünk felfrissülni, majd végül megérkeztünk. Mindenkinek nagyon tetszett a tér, amit nem is csodálok, hiszen gyönyörű. A zöld fű-kék ég-fehér márvány igen szépen mutat együtt, de ezt már láthattátok.:) Némi fotózás után Anyáék úgy döntöttek, hogy megnézik a Katedrálist és a Keresztelő kápolnát, mi a Lacival, a fűben fetrengés mellett döntöttünk. Miután mindenki kiélvezte döntésének következményét, a Keresztelő kápolna lábánál megebédeltünk, majd megrohamoztuk a bazársort. (Szerény személyem egy gyönyörű pasminával gazdagodott, a többiekre nem emlékszem.:))

Mivel még előző nap kaptam egy üzenetet, hogy a bogárirtók 17.00-ra mennek a lakásba és 8 órán keresztül nem nagyon kéne otthon lennünk, megbeszéltük, hogy akkor hazaérünk még 5 előtt, összeszedünk néhány cuccot és keresünk valami szállást Pratoban. Ebből kifolyólag Pisa-t egy kellemes kis séta után már magunk mögött tudtuk. Nem meglepő, a firenzei átszállásunk során a vonat késett (igen megint), úgyhogy végülis csak 6 óra felé értünk haza. Mivel a várat csak 7-ig lehet megnézni és ha jöttek az irtók, akkor már úgyis irtanak, felvetettem, hogy nézzük meg a várat még iziben. Végül a többiek is rábólintottak. Nem egy nagy monstrum a kis drágám, de én nagyon szeretem. Persze a Laci rögtön elkezdte tervezgetni és fejtegetni, hogy milyen klassz dolgokat lehetne még beleépíteni, Anyu pedig minden ismertető táblánál álldigállt egy sort, végülis azt hiszem, tetszett a népnek.:)

 

Együtt.

 

A mókázgatás után izgatottan lépkedtünk hazafelé, fogalmunk sem volt, hogy mi vár ránk. Dobogó szívvel nyitottam az ajtót, fordult a kulcs, vártam az arcomba ömlő füstöt, de semmi. Kinyitottam az ajtót rendesen: semmi. Értetlenkedve pislogtam, de még mindig semmi. Kirobogtunk azért gyorsan az erkélyre laptoppal együtt, hogy akkor nézzünk szállást. Egészen más körülmények voltak, mint az előző irtás után és minden szobában találtunk egy flakont. A Laci javaslatára és a google translate segítségével megfejtettük a flakonon található szöveget, mely szerint 30-60 perc hatóidő után jól ki kell szellőztetni és ennyi. Hurrá, nem kell szállást keresni! Örömmel vetettük bele magunkat Anyával a takarításnak, amíg a Nikiék elmentek vacsit venni. Nagy szerencsénkre nem az az olaj fázisú irtó anyag volt a mostani, mint legutóbb, így gyakorlatilag csak a tudat miatt kellett feltakarítani. Szépen elrendeztük a konyhát, a fürdőszobát és a szobámat. Anyával visszakalapáltuk a szegélyléceimet, a Laci pedig segített helyre tologatni a szekrényeimet. Egy jó ízű vacsora és egy üveg finom borocska után szép sorban letusoltunk a tiszta fürdőszobában és lefeküdtünk aludni.:) 

 

Másnap hatalmas kalandok vártak ránk, amikről legközelebb írok. Ne szalasszátok el a következő bejegyzés elolvasását sem! Szép estét, puszi!

Másnap

Boldogan ébredtem csütörtök reggel. A tudat, hogy tényleg a családommal vagyok és csak ki kell nyitnom a szememet ahhoz, hogy Anya rám mosolyogjon, kellemesen cirógatta a lelkemet.

Miután kikászálódtunk az ágyból, kirobogtunk az erkélyre egy kis családi megbeszélésre, hogy mit hogyan intézzünk a nap folyamán. Ami azt illeti meglehetősen szép volt a kilátás nappal is.:)

Jó reggelt Rio Marina!

Mókásak az olaszok, még mindig.:)

Egy igen kellemes reggeli után, a buszmenetrendről tájékozódva felkerekedtünk megkeresni a buszmegállót. Nem volt különösebben nehéz feladat, mivel Rio Marina nem éppen egy metropolisz. A buszra várva felfedeztük, hogy egy mérleg is van a buszmegállóban, kis táblázattal a tetején, hogy milyen magassághoz hány kilónak kellene lenned. Nagyon cuki dolog, 50 centtel működik. Mi nem próbáltuk ki.:) Végül jött a busz, mi felszálltunk rá és ámulva nézelődtünk szerte széjjel. Meg kellett állapítsam, nem csak Rio Marina csodálatos, de az egész sziget!:)

Miután kinézelődtük magunkat, megérkeztünk Portoferraio-ba, a sziget fővárosába.

Itt főként Napóleon száműzetésének helyszínét szerettük volna látni és persze strandolni.:) Szóval elindultunk először a partra picit ücsörögni, eszegetni stb. A part gyönyörű volt, de eléggé szeles volt az idő. Legalábbis ekkor még azt hittük, hogy ez az eléggé szeles verzió. Minden esetre a lábáztatás, a kavics gyűjtögetés és a tenger bámulás mindannyiunk részéről megvolt.:)

"Nézd Anya, ez is milyen szép!"

A lazulás után felkerekedtünk meglátogatni a Fortezza Medicea-t, Napóleon egykori lakhelyét. Szép nagy monstrum sok emelkedővel és csodálatos kilátással! Nekem nagyon tetszett az egész!

Tetők, Zitának.:)

Anya les.:)

Miután meghódítottuk az erődöt, némi tanakodás és totyorgás után úgy döntöttünk, hogy arra a partszakaszra megyünk vissza, amelyiken délelőtt is voltunk. Ekkor már tényleg fújt a szél, nem ám csak olyan szelíd szellő simogatta a vízfelszínt mint előzőleg. Azért a bátrabbak megint bemerészkedtek térdig a vízbe és várták, hogy jöjjön a nagy hullám. És a nagy hullám jött mi pedig kacagtunk.:)

 

Átfázva, de jókedvűen végül elballagtunk a kikötőbe, hogy visszakompozhassunk a kontinensre. A komp késett, aztán német turistákkal álldigáltunk még egy sort a szélben, végül sikerült feltuszakodni és helyet foglalni. A szélnek köszönhetően a 40 perces út 2 órára duzzadt, aminek köszönhetően lekéstük a vonatunkat. Sebaj, egy gyors vacsora és némi váróteremben ülés után 30-40 perces késés beiktatásával a vonat megjött, mi pedig végül 11 óra felé megérkeztünk Pisa-ba, elfoglaltuk a nem épp csendesnek nevezhető szállásunkat és reggelig hevertünk.

Jó éjszakát gyerekek!:)

Egy pihenős nap

Izgatottságunk oka az volt, hogy másnap indultunk az Elba szigetére strandolni, pihengetni és minden ilyen remek dolgot művelni.

Utunk nem volt éppen egyszerű, egy átszállással elvonatoztunk Campiglia Marittimáig, ott átszálltunk a Piombinoba menő buszra, majd ücsörögtünk egy sort a kikötőben a kompra várva. Kb. 1,5 órás várakozás (és némi csatangolás) után meg is jött a kompocska. Nem mondom, hogy nagyon nyugodt voltam amikor besoroltunk a komp popsijába tartó sorba. Felszálltunk, persze a legtetején foglaltunk helyet, mert VALAKI mindenképp ott akart ücsörögni. Lassan lassan el is indultunk és ezzel nagyjából egy időben lobogásnak indultak a hajaink is.:) Laci tűrte hősiesen, sőt még élvezte is, mi lányok bemenekültünk az alsóbb szinteken helyet kapó fedett helyiségekbe. Azt gondoltuk, ott milyen szuper lesz. Nos, nem volt. Semmi levegő nem volt, minden irtózatosan imbolygott és iszonyú kóma tört rám (kezdem érteni miért ringatják a kisbabákat, ha alvásra akarják őket bírni). Szóval szenvedtünk ott egy sort, majd szépen sorban kimentünk a levegőre, hátha ott jobb lesz. Nos, jobb volt.:) Ekkor már majdnem megérkeztünk Cavo-ba.

Ilyen kis cukisággal utaztunk.:)

És ilyen kis bújkáló házak lesték, hogy mikor érkezünk.:)

Miután lekászálódtunk a kompról és hálát adtunk mindenkinek, hogy vége a hajókázásnak, megkerestük a buszmegállót, ahol két menetrend is fogadott minket. Hiába vagyok már dörzsölt Olaszországban élő külföldi, nem sikerült kibogoznom, hogy melyik van érvényben. Nézegettük-nézegettük, de csak nem lettünk okosabbak. Végül úgy döntöttünk, hogy elindulunk gyalog, elvégre 5-6 km-nél nincs messzebb Rio Marina, ahol a szállásunk le volt foglalva. Vígan battyogtunk, csodálatos szép dolgokat láttunk közben, de 1,5 óra után már nagyon gyanús volt, hogy ez nem 5-6 km, hanem kicsit több, mivel még mindig nem volt semmilyen településnek kinéző dolog a közelünkben. Végül a Laci csak kibökte, hogy végülis ő nem számolta bele a szerpentint.:) Jót mosolyogtunk, megveregettük a vállát, hogy milyen ügyes, de mentünk hősiesen tovább. Végül nem tudom, hogy mennyit mentünk, de szerintem klassz volt.:)

Élőben persze szebbek voltak a színek...

Bizonyíték, hogy nem egyedül voltam!:P

És még kíváncsi ki kecskékkel is találkoztunk!:)

Szóval 2-3 órás menetelés után végül megérkeztünk Rio Marinoba, ami mesés kis városka! Nagyon imádtam, sajnálom is, hogy nincs róla több fényképem. Na majd legközelebb.:) Szóval szépen elfoglaltuk a remek kis szállásunkat, vettünk némi útravalót másnapra, majd elmentünk kicsit csavarogni. Nos, Rio Marinoban nem sok utca van, ellenben lépcsők! Lépcsők mindenhol, annyira tetszett! Sajnos sötétben nem igazán funkcionál jól a fényképgépem (vaku nélkül), szóval csak elég gyatra minőségű képeket tudok mutogatni nektek, de higyjétek el, csodálatos helyen voltunk!:)

"Utca."

Ismerkedés a tengerrel, ezúttal Laci módra.:)

Az este során egy nagyon hangulatos étteremben volt szerencsénk megvacsorázni. A Nikivel gyáva módra csak paradicsomos spagettit ettünk, de ha tudnátok milyet! Elképesztő csodálatos ízkombináció volt. Anyu és a Laci bevállalósabb volt. Anyu rákos pennét választott a Laci pedig valami tengeri herkentyűs valamit. Nagyban viccelődtünk, hogy milyen vicces lesz, ha Anyának kihozzák a tányér pennét egy rajta csücsülő rákocskával, amikor is megjelent a pincérnő a pennével és a rajta csücsülő rákokkal. Anyu igencsak nézte-nézte, aztán megkérdeztük, hogy hogyan kéne ezt enni. A hölgy nem nagyon értette a kérdést, de felajánlotta, hogy akkor kibontatja a szakáccsal. Ez abből állt, hogy kettévágták a drágákat. Sebaj, Anyu megoldotta a dolgot, bár nem vagyunk benne biztosak, hogy a nemzetközi előírásoknak megfelelően.:) A Laci békésen megeszegette a valamilyen tésztáját, majd kihozták a második fogást. Nos, Laci valami tengeri szörnyet kapott (értsd: polip). Igen érdekes állaga volt a dolognak, még jól ijesztgetett is vele minket, de PIPA.:) Szóval elmondása szerint nem volt rossz, de marad a sültcsirkénél.:) Ha mást nem is, azt mindenképpen elértük, hogy a vendéglőben dolgozóknak egy jó estét szereztünk a kifinomult tengeri izék evésében tanusított szakértelmünkkel és nagyon jól éreztük magunkat mi is. Vacsora után még kószáltunk egy sort, majd a liftet sikeresen lekésve (miért is?) Anyával fellépcsőztünk a harmadik emeletre, ahol jóleső zuhany után fáradtan dőltünk el aludni.

Mindent összegezve jót "pihentünk", de tényleg!:)

Hétvégén megyek a hegyekbe mosogatni, szóval kis szünet következik a hosszú regélésben. Ja, és aki tudja, hogy hogy kell pici páncélos rákokat enni, írja már meg kommentben.:) Köszi! Smaci!

Firenze

Nos, ezúttal sem úszhattam meg a firenzei kirándulást, de végülis nem bánom.:)

Egy zajos éjszakát és egy igen jó reggelit követően nekivágtunk Firenzének. Kicsit aggódtam, hogy nyomorgás lesz, de végül szerencsénkre nem voltak sokan. Szépen megnéztünk minden kötelező nevezetességet (úgy értem fő-fő-fő nevezetességet), voltunk a Piazza Repubblica-n, megnéztük a Dómot, a Piazza della Signoria-t, a Neptun szökőkutat, a Palazzo Vecchio-ba is beugrottunk majd a Ponte Vecchio-n átsétálva útba ejtettük a Palazzo Pitti-t, ahol megnéztük a Boboli kertet, néhány múzeumot és az egészet megkoronázandó végigszenvedtük a "gyönyörű" ezüstmúzeumot is.:) Egy kellemes pizzázást követően elsétáltunk a Piazzale Michelangelo-ra (a legszebb kilátás innen nyílik Firenzére) ahonnan utunk a Giardino delle Rose-ba vezetett, ahol ismét megölelgettem kedves kalapos szobromat, majd a Japán kerten keresztül lecsorogtunk a magaslatról. Sok szépséget láttunk (még nekem is voltak újdonságok) és ezúttal a Rózsák kertjében még virágzó rózsák is voltak.:) Volt kis vásárolgatás, mert az elmaradhatatlan a turistáskodás alkalmával, majd holt fáradtan vergődtünk haza, hogy egy könnyű vacsora után izgatottan hajtsuk álomra a fejünket.

És az újdonságok:

Lámpa.:)

Tudom, ez a bejegyzés nem sikerült túlságosan személyesre, de a társaságot annyira lenyűgözte a sok látnivaló, hogy nem igazán volt semmi extra esemény... Jól éreztük magunkat és jól elfáradtunk.:)

Folyt. köv. Pussz!

Egy hosszú mese kezdete

De mielőtt elkezdeném engedjétek meg, hogy bejelentsem: ez az 50. bejegyzésem! Ez úton gratulálok magamnak!;)

De a mese. Szóval az úgy volt, hogy kb. 200 nappal ezelőtt otthon hagytam egy rakás embert akiket nagyon szeretek. Nos, ezúttal még egy adag meglátogatott közületek!:) Az úgy történt, hogy szeptember 10-én felkeltem negyed ötkor, még hamarjában kitakarítottam a konyhát és robogtam a vasútállomásra. A kisebbikre mentem, mert az közelebb van és jobban szeretem azt a környéket. A jegyautomaták jól megvicceltek, de hosszas kínlódás után végül sikerült jegyet vennem (még jó, hogy volt némi időtartalékom). Az érvényesített jegyemet szorongatva leültem egy padra és úgy vártam a vonatot mint talán még soha. A vonat jött, én felszálltam rá és "elzakatoltunk" Firenze Santa Maria Novella állomásra. Természetesen megint az utolsó pillanatban írta ki a kijelzőtábla, hogy Anyáék vonata melyik vágányra ér be, de szerencsére csak pár lépést kellett tennem a megfelelő vágányig. Hömpölygött le az embertömeg, de Anyáék sehol. Annyira nem bírtam magammal, hogy ahogy leürült az első kocsi, mentem hátrébb és egyszer csak megakadt a szemem egy hatalmas loboncon: LACI! Na, spuri, mert közben megláttam Anyát és a Nikit is. Nagy összeölelkezés, puszilkodás stb, aztán mentünk a vonatunkra. Szépen megmutattam az újoncoknak a jegyérvényesíttető masinát, aztán beültünk egy négyes helyre, a csomagokat behajítottuk egy másik négyesbe és megkezdődött a 7 napon át tartó csevegés áradat.:)

Megérkezve Pratoba, miután felzörgettük a harci-szekérrel a fél várost és elrendezték maguk a vendégeim megreggeliztünk, aztán egy több fordulóból álló pihengetés vette kezdetét. A Nikivel csicseregtünk még egy sort (persze a Niki közben intenzíven csattogtatta a kötőtűit :)) aztán két alvás között megfőztük az ebédet (pasta al ragú) majd valamikor elmentünk várost nézni és vásárolni az elkövetkezendő napokra. Nézzétek el nekem, ezúttal nem készítettem sok képet Pratoról, bár megint észrevettem olyat amiről még nincs képem, de tetszik.:)

Felújítás...

...olasz módra.:)

Valamikor a nap folyamán még felköszöntöttem a lányokat, mert ugye volt itt mindenféle esemény mostanság; szülinapok, névnapok. Csináltam egy kis málnás lepényt vagy mi volt az, erről nem készült fénykép, de az aprónép egy részéről igen.:)

A kísérő törpökről elfelejtettem fotót készíteni, de annyit mondhatok, hogy cukik lettek ők is.:)

Némi vacsora (és felhő-fagyi) után egészen fáradtan dőltünk el az első nap végére, Nem tudom nektek megfogalmazni, hogy mennyire volt jó érzés úgy lehunyni a szemem, hogy a kis szuszogó lakótársakra vetettem az utolsó pillantást... és ez alkalommal nem csak gondolatban kívánhattam nekik jó éjszakát.:)

Jó éjszakát!

Nyűgös napok

Bizony-bizony, az utóbbi napokban nem felhőtlen a boldogságom. És tegnap arra is rájöttem, hogy miért.

Napok óta fáradt vagyok, de nem értettem, hogy miért, hiszen ugyanannyit alszom mint eddig. Tegnap fél 12 körül szépen befeküdtem az ágyamba és megvilágosodtam. Kétféle zene dörömbölt az utcáról befelé, valami komolyzene, meg valami party zene. A várban, ami kb 100 méterre van tőlünk nyáron mozi működött alkalmanként, amit tök jól lehetett hallani a szobámból, főként a zenei aláfestsést. Nem tudom, hogy tegnap is előadás volt-e vagy valami egyéb esemény volt, de eléggé nehezen viseltem ezt a kombót. Ha ez még nem volna elég, kb 5 percenként suhantak el robogók az ablakom alatt és a sarkon még egy sürgősségi intézet is van, akik szükségét érzik annak, hogy éjfél után is teljes hangerővel, a garázsból kiállva rögtön bekapcsolják a szirénát. Az a gyanúm, hogy napok óta ilyen "nyugalmasak" az éjszakáim és ezért vagyok ilyen meggyötört. Gondoltam, sebaj, reggel majd alszom jó sokáig, úgysem nyitok kerteket. Ma nem jött a suvick-jármű (ami nem szégyell esetenként hajnali 5-kor végigdübörögni az utcán) ellenben néhány munkás elkezdett kalapálni 7 körül. A pihenésről ennyit. Reggel próbáltam olaszozni, de nem nagy sikerrel, aztán teljesen összeomlottam lelkileg, hogy engem senki nem szeret (tipikus "dögfáradtvagyok"-szindróma). Így indult a reggelem.

Cammogtak az órák és még ebéd előtt rám írt a kedvenc koordinátorom, hogy hétfőn találkoznánk a mentorral, mert már ezer éve nem volt ilyen és ugye ez kötelező meg minden. Néztem magam elé bután, hogy dehát a naptárban ott volt, hogy én 10-17ig szabadságon vagyok és még maga a koordinátor írta be 10-re, hogy akkor 17-ig szabi. Ezt szépen le is írtam neki, mire közölte, hogy abban a rublikában nem volt semmi. Már hogyne lett volna, mondtam. Erre rögtön elkezdett magyarázni, hogy dehát Pratoban leszek és ez milyen tökre fontos (erről a következő bekezdésben) és amúgy is ne már! Elmagyaráztam neki, hogy Anyáék kora reggel érkeznek és hónapok óta nem találkoztunk és már hetek óta tudja, hogy jönnek, úgyhogy előtte vagy utána én ráérek, akár az is megfelelő opció, hogy akkor nekem ebben a hónapban ne legyen ilyen mentoros-élményem, de ez a hét szabad. Na, erre a fejemhez vágta, hogy milyen rugalmas vagyok és köszöni szépen, hogy ilyen elérhető vagyok. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy eddig; 4 napot voltam távol itthonról, amikor a Peti volt itt, abból a 7 napból, amikor Apáék voltak itt háromszor nyitottam és zártam a kerteket és még lovacskázni is elmentem (ergo a 7 napból 3 volt valóban szabad) és most, mikor Anyáék jönnek, egyszer megint én kertezek, mert a koordinátor MEGKÉRT rá. Szóval szerintem egy kissé túllőtt azzal, hogy nem vagyok elérhető a projekt számára.

Mellesleg ez a mentorálós **arság úgy néz ki, hogy találkozunk egy csajjal, aki nem annyira beszél angolul. Megkér minket, hogy mondjuk el, hogy mi tetszik a projektből, mi nem, amúgy mi van velünk és minden oké-e egymással, olaszul. Ilyenkor mindig mindenki nagyon elégedett mindennel és imádjuk egymást. Szóval ezt az igen fontos programot hagyom ki azért, mert jön valami 3 ember a hazámból, akiket hónapok óta várok. Én sem értem, hogy lehetek ilyen dög...

(Ú, ez a rész jó hosszú lett, bocs.)

Miután kimérgelődtem magam mindenkinek, aki elérhető volt, befejeztem a karkötőmet és gondoltam, elmegyek a bioboltba... megint. Elmentem, és felkenődtem az ajtóra... megint. Negyedszerre mentem tök feleslegesen oda. Sétálni tök jó, persze, de ezzel egy cipelést megspóroltam volna magamnak. Először augusztusban kiragasztottak egy papírt, hogy 25-ig zárva vannak.Oké, nembaj, augusztusban mindenki nyaral. Odamentem 27-én. Újabb papír: szeptember 4-ig zárva. Viccesek ezek az olaszok. Aztán odamentem szerda délután. Nem voltak nyitva. A hivatalos nyitvatartás szerint (mert ennek a boltnak van, szemben a Benettonnal vagy a Tezenissel, melyek titkolják, hogy mikor tudod költeni a pénzedet ott) ugyanis nincsenek nyitva, de az itthoni példányon át volt javítva, mert egyszer bizony nyitva voltak. Ekkor már azért elég morcos voltam. Ma odamentem megint. 16.20-ig ácsorogtam ott (4 órakor kellett volna nyitniuk), de hiába. Az üzletben, az egyik polcra rá volt ragasztva egy papír, amin tükörírással annyi volt, hogy "Ma délután zárva". Dátum nuku, nem az üvegre volt ráragasztva, szóval először gondoltam, nem aktuális. Lehet, hogy mégis. Holnap megint megpróbálok elmenni ebbe az átkozott boltba, de most délelőtt, hátha azt nem veszik annyira rugalmasan. Ennyit az olaszokról és a válságukról. Ilyen hatalmas vevőcentrikusság mellet nem csodálnám, ha rövidúton becsődölne ez a bolt, ami mellesleg jó drága is, mert bio- és fair trade cuccokat árul. Hajrá!

Hazaértem, ledőltem egy picit és zombi üzemmódban egy isteni finom salátát kotyvasztottam magamnak.:) Komolyan ez volt a nap csúcsa!:) Kb egy hónapja nem ittam kávét, de hála ezeknek a szuper napoknak, most mégis azt kortyolgatom, máskülönben nem lett volna lelkierőm írni nektek. Elnézéseteket kérem a negatív hangvétel miatt, de ma nem futotta másra.

Aki pedig hősiesen átvergődte magát ezen a sok nyomoron, íme a két horgolt karkötőm.:) Csak nektek, csak most. 

Mint a hozzáértők látják, az első darab egy igen egyszerű kreálmány. Végig kis pálcás, de a trükkös fonaltól szerintem egészen mutatós.:)

Eme második egy kissé már kacifántosabb, bár nem kellett hozzá hosszú évek tapasztalata. Sokat bajlódtam vele. Meghorgol-visszabont. Kb. ezt csináltam 3 napig mert nem tetszett. Nem tökéletes, de már valami újat szeretnék horgolni, szóval muszáj volt befejeznem.:)

És azt hiszem, megkedveltem a piros színt.:)

Csak nem bírom megállni, hogy ezt a drágát ne mutassam még meg nektek. Épp berobogtam a szobámba a naptáromért, amikor ezt a kis drágaságot pillantottam meg:

Remélem sikerült mosolyt csalnom az arcotokra. Én itt, most megígérem nektek, hogy mosollyal az arcomon fogok elaludni, ha törik ha szakad!

Legyetek jók, érjetek el sikereket és érezzétek magatokat jól! Puszi!

Ez már tényleg az ősz

Úgy tűnik lassan már tényleg megyünk haza. Legalábbis az időjárásból ítélve.

A koordinátorunk ugyanis azt mondotta, hogy tavaly okt. 31-ig pólóban mászkáltak. Tudom, én fázós vagyok meg minden, de nekem ma már egy 3/4-es kellett, szóval már november van! Igazán furcsa amúgy az idő. Kb. olyan mint otthon áprilisban, iszonyú változékony, árnyékban hűvös, napon dög meleg és megérkezett a szél is. Mint ismeretes, szeretem az őszt, ez nem újdonság, de ez az ősz másmilyen. A lehulló falevelek, az eső, a szél, mind azt suttogja: "Nem sokára mész haza!" Itthon már hosszú nadrág és esténként melegítő felső kell és már kb 8 felé sötétedik. És majdnem elfelejtettem, már van egy legyünk is! Fantasztikus!:)

Otthon már elkezdődött a suli. Tessék mesélni az élményekről, tapasztalatokról és persze a rémségekről is! Kicsit bánatos vagyok, mert alig hallok rólatok... Persze, tudom otthon nem történik semmi érdekes. Srácok, itt sem! 

Ma elmentem vásárolni, mert létfontosságú volt savanyú uborkát vennem a tervezett krumplis tésztámhoz. Ez alapjáraton egy 45 perces móka. Ma, amikor főzni is kellett, 1,5 órámba került. Valahogy mindenkinek akkor támadt kedve nagy bevásárlást csinálni, amikor én is boltba mentem... -.-Nem vettem sok mindent, de a reggeli futás és a tegnap esti 1,5 órás torna után eléggé fáradtnak éreztem magam. Az sem segített a helyzeten, hogy nem aludtam valami jól. Na mindegy, nagy nehezen hazaszenvedtem magam és nekiálltam elkészíteni egy teljesen normális magyar ebédet: bableveske és krumplis tészta. Nagy nehezen megfőttek a kis babjaim, vígan eszegettem őket, megkóstoltam életem első krumplis tésztáját, ami egy cseppet túl hagymásra ellenben sótlanra sikerült, és mellé kissé méltatlan arckifejezéssel eszegettem a borecetben savanyított uborkát. Nem volt tökéletes ebéd, de az idejét sem tudom, hogy mikor főztem "hivatalosan" is magyar étket. Amúgy arra is rájöttem, hogy miért.:) Átlagosan 4-5 dolgot mosogatok el főzés után, most kapásból volt 3 lábas, vágódeszka, ilyen fakanál, rántásos lábas pfff... Emlékszem is, még a projekt elején mondtam a többieknek, hogy a magyar ételek készítése elég macerás. Nem olyan mint összedobni egy rizottót vagy egy pasta-pesto kombót. Szerintem nem értették a dolgot. Minden esetre most van még 2 napra elegendő ételem. És képzeljétek, minden nap eszek levest!:) Otthon alig ettem levest, bezzeg itt, ahol nincs karalábé, zeller de még fehérrépa sem, itt persze enném a jobbnál jobb leveseket. Azért nem kell félteni, megoldom. Hála Anyunak, legalább normális fűszereim vannak és majd otthon buzgón eszem Anya csodás leveskéit!:)

A főzőcskén (és mosogatáson) kívül nem igen csináltam mást. Na jó, kitakarítottam a hűtőt (megint) és nekiálltam újra horgolni. Most épp egy karkötőn dolgozom, de valami hihetetlen béna a "recept" hozzá, úgyhogy megy az agyalás közben, hogy itt akkor most hogyan tovább.:)

Várom a leveleket, kommenteket, képeslapokat, mindent! Szép napot, puszi!

Félév

Ma megint arra ébredtem, hogy zuhog az eső, de mivel ma van a hónapfordulóm, nem szegte kedvem, annak ellenére sem, hogy az én köröm volt kerteket nyitogatni.

Az eső itt amúgy annyira tud esni, hogy megint azzal a gondolattal ébredtem fel 6 körül, hogy "már megint ki a tök zuhanyzik ilyenkor?". Aztán rájöttem, hogy csak az égiek siratják az otthoni ifjúságot az első iskolanap miatt. Eredeti tervem szerint biciklivel mentem volna nyitogatni, de aztán rájöttem, hogy úgyis tökre korán van, simán sétálgathatnék is és akkor talán nem is áznék el annyira. Nos, Ödönöm ennek annyira megörült, hogy rögtön csatlakozni akart, hiába mondtam neki, hogy el fog ázni a tollazata, ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen. No, végül belementem, ő pedig bereppent a táskámba. Mentünk mendegéltünk, míg nem elértük az első kertet. Ödön teljesen oda volt meg vissza, mert ebben a kertben vannak a kedvenc játékai. Azt ugyan nem engedtem meg neki, hogy játsszon, mert nagyon esett, de megcsodálhatta őket.:)

Miután fájó búcsút intettünk a játszótérnek, átsétáltunk a másik kertbe meglesni a teknősöket. Ahogy elnézem, nem szeretnek felülről összevizeződni, mert egyikükkel sem találkoztunk. Szokásos utamat folytatva, azonban Ödön, majd kiugrott a táskámból, mikor is meglátta őt:

Némi csicsergés után, hazaindultunk. Amúgy nem tudom, hogy otthon is ekkora bagoly-őrület van-e, de itt rengetegen vannak!:) Miután hazaértünk, minden ruhámat szépen kiteregettem, hadd száradjanak meg mivel szépen fújdogált a szél is és azt is megállapítottam, hogy beázik a ballábas cipőm... Sebaj, itthon még nincs hideg.:)

Mivel itt az ősz, elkezdtem megint teázni. Már régóta tetszett ez a dolog, de tegnap jutottam el odáig, hogy lencsevégre kapjam.:) Remélem nektek is tetszik!

Na mára ennyi. Legyetek jók Bubeszkák! Smaci!:)

Itt van az ősz, itt van újra

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Petőfi Sándor, 1848