Itt a nyár

Nos igen, ez kb úgy nézett ki, hogy egyik nap még feljebb nyomtam a fűtést, mert majd meg fagytam, másnap meg egy 3/4-es ujjú felsőben melegem volt. Imádom!:)

Szóval, az itteni gondok nem oldódtak meg, megint össze van hányva a konyha meg minden, de tegnap voltam vásárolni EGYEDÜL, és vettem egy új tepsit meg takarítós rongyokat és egy szuper nagy Viledás felmosórongyot és sört meg epreket, szóval most jobban érzem magam. Egy kicsit. És ez a csodálatos idő is igencsak kedvemre való. És délután megyek lovacskázni is.:) És a szobámban kifejlesztett zsilipes beléptető rendszernek köszönhetően kevesebb dzsuvát hordok be a saját kis kuckómba is. Szóval lassan, de biztosan kifejlesztem a tökéletes védelmi rendszert.:)

Még egy korábbi vásárlás alkalmával beszereztem Bálint új kistestvérét is; Nikit. Nos, ő is hozzájárul a hangulat változásomhoz. Olyan cukiiiiii! ^^ És szándékomban áll hazaszállítani, mert hát csak nem hagyhatom itt! Szóval már van kivel beszélgetnie Bálintnak nap közben. Remélem kevesebbet (fog) unatkozik.:) Ödön pedig kifejezetten szeret kertészkedni, úgyhogy kettős haszon.:)

Ödön és Niki

Az egyik edzőtársam (Lorenzo) kedden felvetette, hogy csütörtökön megy sörözni a haverjaival, úgyhogy csatlakozhatnék ha van kedvem. Hát hogyne volna!:) Szóval nagy lelkesen mentem edzésre, de mind hiába, Lorenzo nem jött edzésre.:( Nagy csalódottságomban, miután bevágtam a gí-met a mosógépbe úgy döntöttem, hogy nem fogok itthon ücsörögni és igenis elmegyek valahova (a program 2,5 órás szóval jó darabig amúgy sem aludhattam volna). Szóval összekaptam magam és irány a város. Csodálatos idő, remek virágillat, tipikus nyár esti hangulat. Sétáltam egy darabig, aztán betértem egy kellően zsúfolt helyre (a nagyon üres helyektől mindig félek, mert azt sejteti, hogy drága). Várakozásaimmal ellentétben nem csak Firenzében 4 euro egy sör, de itt legalább 4 decit adtak... Sebaj, úgy voltam vele, hogy nekem erre most szükségem van és kész. Szóval ácsorogtam, hallgattam egy borzalmas zenekart (oké, nem borzalmas, de nem az én ízlésemnek megfelelő), aztán természetesen beszélgettem emberekkel olaszul, angolul, magyarul is néha.:) Szóval jó volt. Jól éreztem magam. Mindig jó nem a lakótársaimmal lenni. Úgy értem, nem vagyunk se barátok, se családtagok egymásnak, és tök jó másokkal is beszélgetni. Szóval klassz volt na!:) Kettő körül értem haza, kiteregettem a gí-met és mosollyal az arcomon beájultam az ágyamba. Úgy aludtam mint akit agyon vertek, aztán 6.17-kor (most megnéztem!) megérkezett az utcatakarító masina (olyan mint pl. otthon a hipermarketekben a takarító gép csak kisbusz méretű és természetesen a mérettel arányosan az általa keltett zaj is nagyobb). Amikor megjelenik ez a masina kb. úgy riadok fel álmomból, mintha egy vödör jéghideg vízzel öntenének le. Szóval nem egy leányálom, de egyre rövidebb idő alatt tudom azonosítani a hang forrását.:) (Eleinte azt hittem, hogy hatalmas vihar van vagy ilyesmi.) A kertnyitogatás csodálatos volt! Egyre jobban szeretem. Ma például láttam egy afrikai anyukát a kb. 4 éves pici fiával és annyira, de annyira nagyon aranyosak voltak! Van egy ovi az útvonalamon és kifejezetten kedvelem azt a részt, annak ellenére, hogy az utak borzalmasak ott. 

Egy szó mind száz: meg lehet nyugodni mindenkinek, túl fogom élni az együtt lakást ezzel a másik négy lénnyel, de alig várom már, hogy otthon ébredhessek, és együtt reggelizhessek a családommal a csodálatos színű konyhánkban.:)

És ezennel közhírré tétetik, hogy két új kis jövevénnyel lett gazdagabb kicsiny hazám: Gergő és Dániel érkezésével! Gratulálok a boldog szülőknek és természetesen a csöppeknek is! :)

Legyetek jók, puszi!

Pesszimista bejegyzés

Ha valaki újfent csodálatos élményekről szeretne olvasni, az inkább hagyja ki ezt a bejegyzést, mert ez nem olyan lesz.

Az otthonunk lassan egy trágyadombra emlékeztet. Megbeszéltük a dolgokat, hogy mikor kinek mit kell csinálni, de teljesen feleslegesen, mert mindenki nagy ívben szart rá. Oké, megbeszéltük megint. Mind hiába. Szóval úgy működik, hogy "Én elmegyek egy hétre és bár az én feladatom lenne kitakarítani a nappalit, kihagyom, mert nem annyira koszos." Ezt a példát mutatja a fő szervező emberünk vagy mink. Ezek után nem tudom, hogy miért vannak meglepve a többiek, hogy legifjabb tagunk úgy hagyja figyelmen kívül a legalapvetőbb higiéniai és egyéb dolgokat (pl. WC lehúzása, mosogatás normális módon, szemét levitele stb), mint a sicc. Szóval vagyok én a "rendmániás állat", aki néha nem bírja tovább és kitakarít és vannak a többiek akik néha megcsinálják, amit megbeszéltünk... A higiéniai dolgok olyan szinten elfajultak, hogy megfogadtam a tanácsot, hogy telepítsek be a szobámba evőeszközt és saját poharat. Szóval bementettem már egy konyharuhát is és szerintem a vegetám és a hámozó szerszámom is beköltözik, mert nem akarom, hogy ilyen mosogatási szokások mellett használjuk. Még 7,5 fenomenális hónap egy disznóólban. Hurrá.

Más: Elkezdődött a "versengés" a "ki a legökobb gondolkodású" címért. Most épp a pálmaolaj a menő téma... Az tök jó, ha odafigyelünk, hogy mi van 1-1 termékben, de talán ugyanilyen fontos (sőt!) lenne, hogy pl a vizet ne felejtsük a gázon, ha már percek óta forr, mert pazarlás, ne folyó víz mellett mosogassunk és sorolhatnám tovább... Van egy nagyon klassz kis ökobolt jó messze tőlünk. Tegnap felvetődött, hogy milyen jó lenne ökomosószer meg mosogatószer meg minden. Klassz, hogy épp most. Múlthéten az ötletgazda volt a konyhafőnök, ergo ő intézte a bevásárlást, ebben a 4 napban viszont én vagyok egy másik lánnyal, szóval marhára vicces az elgondolás, hogy majd mi hazacipeljük a cuccot onnan jó messziről. Mellesleg kedves asszisztensem úgy tűnik marhára leszarja a kis levélkémet amit írtam neki, hogy ma 9.30-10.00 körül indulnék boltba, merthogy főzni is kéne ma és az előző páros nem igazán tudta azonosítani a virsli fogalmát (habár leírtam nekik kétféle képpen) és análkül bizony nem móka a paprikás krumpli. Szóval ilyen remek hangulatban telnek a napjaim.

Ha ez még nem volna elég, elkezdődött az aikido edzéseim időpontjainak figyelmen kívül hagyása is az egyes "kötelező" programok szervezését tekintve, értsd: minden edzésemre rászervez valamit drága főnökünk, úgyhogy trükközhetek, ha edzésre akarok menni. Hab a tortán...

Szebb napokat!

Vallomás

Az a helyzet, hogy az elmúlt majdnem egy hétben elég sok újdonság történt és eközben nem nagyon volt időm (esetenként kedvem) új bejegyzést írni. Ezt megkoronázandó, most látom, hogy a blogger megújult.... Hurrá. Csak, hogy nehezebben találjam meg az egyes funkciókat... -.- Node, félretéve a pesszimizmusomat elkezdem az új epizódot.:)

Szóval úgy adódott, hogy épp most van a kultúra hete itt, ami azzal jár, hogy néhány múzeumot ingyenesen meg lehet látogatni. (Ez nagy szó Firenzében!) Szóval jól kitaláltam, hogy hétfőn átruccanok oda, írtam is egy edzőtársamnak, hogy ráér-e (mert még mindig nem szeretek egyedül múzeumba járni), írta, hogy persze, tök szívesen megmutogat dolgokat meg minden. Ezek után megnéztem a múzeumok nyitvatartását és megállapítottam, hogy hétfőn mind a két múzeum zárva van, amiket kinéztem. Sebaj, jött az SMS, a srác este 6 után ér rá. Nem gond, úgyis utálnék egész nap múzeumban ácsorogni, szóval inkább megsütöttem életem első zsömléit teljes kiőrlésű lisztből!:) Kicsit tele van már a hócipőm a bagett VS toast kenyér kombóból, szóval úgy döntöttem, hogy véget vetek a szenvedésemnek és bár nem lett tökéletes a zsömi-kollekció, én örömömet lelem az elfogyasztásában.:)

Szóval miután elkészültek a zsömlécskéim, készítettem egy helyes kis szendvicset és elindultam (természetesen esőben) Firenze felé. Szerencsémre Firenze felé menet megpillantottam az eget, sőt még a nap is kisütött, mikor odaértem!:) Láttam sok szépséget, megtaláltam a kedvenc tavamat és tévedésből felkerestem egy temetőt is.:) Aztán este hat körül kaptam az SMS-t hogy hol találkozzunk. A belváros totál másik végén voltam, de nem akartam ugyanazt az utat választani amit már egyszer végigsétáltam (habár igazán tetszetős), szóval úgy döntöttem RÖVIDÍTEK (Anyu, ne ess le a székről.:)). Nos, ez a rövidítés dolog a mi családunkban nem nagyon működik. Ha mi rövidítünk, az tuti, hogy legalább 1,5-szer hosszabb út lesz, mint ami a hosszú verzió lenne.

Szóval először elsétáltam a Fortezza da Basso-ig (a vasútállomástól északra) aztán a Piazza Cavour-ra aztán a Viale Principale mentén a Piazza Donatelloig, ahol is megállapítottam, hogy valószínűleg rosszul emlékszem, mert ez a hely határozottan nem szép kilátást ígér, ellenben sírköveket. A vasútállomásra beszéltük meg a találkozót, szóval igazán egyszerű lett volna visszajutni, de ismertek. Szóval elindultam a belváros felé, Nem kellett volna.:) Van totál jó térképem is meg minden. Egészen a Piazza della Signoria (Ponte Vecchiotól ÉK-re), nem voltak nagyon nagy gondok (ez azt jelenti, hogy néha nem tudtam, h hol vagyok, de mindig találtam valami utcát vagy teret végül ami a térképemen is létezik). Nade az én pici turista térképemen nincs feliratozva az összes kis szöszmösz-utcácska és köz, szóval kb háromszor lyukadtam ki ugyanarra a térre (Piazza della Signora) és már-már ott tartottam, hogy telefonos segítséget kérek, de végül sikerült eljutnom a vasútállomásra, és csak 25 percet vártak rám a srácok.:D Megmutogattak egy csomó mindent, röhögtek rajtam, mert soha nem tudtam, hogy hol vagyunk aztán elmentünk valami pub jellegű helyre, ahol ettek némi pastát és ittunk 1-1 sört (ez volt az első itt!:)), majd kolbászoltunk még egy sort, fagyiztunk éjjel 11-kor (ez teljesen normális szokás itt), majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól és mindenki járta a maga útját hazafelé. Nos, nekem 1,5 órát kellett volna várnom a vonatra, ami teljesen normális élethelyzet, mert otthon is ez van mindig, de Simone mondta, hogy hazahoz, ha nem bánom. Hát hogy bánnám?!:) Szóval elvillamosoztunk Simone-ék lakásáig (az autóért) aztán hazafuvarozott.:) Rendesek ezek az olasz srácok!:) Olyan fél kettő felé sikerült lefeküdnöm azzal a tudattal, hogy másnap 8 körül már indulnom kéne Firenzébe.

Természetesen a remek tervem nem működött, nyolc körül kászálódtam ki az ágyamból, szóval 10-11 óra volt mire Firenzébe értem. Meglátogattam a Palazzo Pitti-t, ahol is 4 vagy 5 múzeum van, szépen megnéztem mindet és összességében jól éreztem magam.:) Most van valami Japán mizéria is itt, úgyhogy volt két ici-pici japán kiállítás is; az egyik porcelános, a másik meg amolyan vegyes dolog. Volt 4-5 kimono, "páncélok", pengék, képek, mindenféle. Várakozásaimmal szemben a kedvenc részem a Modern Művészetek Múzeuma volt. Nem, nem kortárs, úgyhogy élvezhető és befogadható még számomra is.:) Csodálatosak ezek a festőművészek. Teljesen el vagyok ájulva, hogy mi mindent meg tudnak festeni; borús időben pici napsütés, naplementében szüretelő lányka, verőfényes napsütés. Szóval számomra hihetetlen, hogy a fénynek ilyen sok formáját meg tudják jeleníteni. Firenzei élményeimről a fényképeket itt találjátok.
A keddi múzeumozás után rohanás haza, gyors vacsora, aztán rohanás a könyvtárba (természetesen némi eltévedés), aztán rohanás a szokásos találkozó pontra, ahol is Santo (az aikido sensei-em) fel szokott venni. Siralmas teljesítményem után, itthon csak bedőltem az ágyamba.

Szerdán kerteket nyitogattam (természetesen esőben), és délután egy ifjúsági házba mentünk Ilariával kicsit környezeti nevelni. Van három nagyon klassz játékunk, amikkel szemléltetjük az üvegházhatást, a természetes vizek szennyezésének negatív hatásait, a harmadik pedig amolyan szelektív hulladékos-célbadobós verseny.:) Nagyon helyesek voltak a srácok és bár fel voltunk készülve rá, hogy keresztben lenyelnek minket (lévén huszonévesek), nagyon érdeklődőek voltak és meglehetősen jól szórakoztak a játékok közben.:) Az egyik srác felvilágosított arról is, hogy Firenzében az egyetemen van valami magyar szak vagy micsoda ahol is a barátai tanulnak, úgyhogy be is jelöltettem magam facebookon, szóval lehet, hogy majd tudom gyakorolni az anyanyelvemet élő szóban is.:) Jó lenne, mert bármilyen nevetségesen hangzik, én érzem hogy egyre kevésbé tudok magyarul, szóval ha a blogom egyre magyartalanabb az ezért van és elnézéseteket kérem, de nem sok lehetőségem van itt magyarul fecsegni.:)

Tegnap volt életem első Tandem linguistic dolga. Nos, ketten voltunk a lakótársammal, senki nem jött, úgyhogy egy óra után, úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Nekem hasznos volt, mert a srác nagyon jól beszél angolul és olaszul is (és még vagy három másik nyelven). Szóval nekem volt Tandemem, úgyhogy én nem hiába ültem ott. 

A hét közben próbáltam olaszozni is (több-kevesebb sikerrel), mert hétvégén ZH lesz.:) Ma lovacskázok, a többi meg majd kialakul.:) Legyetek jók!:)

A mese folytatódik

A szerdai napom egy alapos elázással kezdődött. Nem, nem buliztunk, csak az égiek úgy döntöttek, hogy megtréfálnak egy kis esővel.

Mikor reggel kinyitottam a szemem a felhős eget láttam, mint az utóbbi héten mindig. Szóval felöltöztem és reggelizés közben eldöntöttem, hogy nem esik annyira nagyon az eső, hogy sétálva nyissam ki a kerteket. Az olyan nagyon sokáig tartana és ami az égből potyog az csak víz, nem valami halálos veszélyeket magában rejtő dolog. Szépen ki is küzdöttem a biciklit az ajtón és elindultam a második kertet kinyitni (mivel az elsőt már a kínaiak "hatástalanították"). Még 3 perce sem kerekeztem amikor iszonyatosan elkezdett zuhogni az eső. Ez nem lett volna nagy probléma, mert van szuper Quechua-s dzsekim, de a bicikliken még mindig nincs sárhányó. Szóval egy kisebb mocsarat sikerült az ölembe varázsolni röpke kettő perc alatt. Sebaj, túléltem, bár kisebb látványosság voltam a városban.:) Hazacsattogtam, lezuhanyoztam és nem is foglalkoztam vele többet. Azért remélem Ilaria végre valahára megkapja a pénzt az EU-tól és tudunk venni sárhányót a bringáinkra.

A csütörtököm fénypontja (szokás szerint) az edzés volt.:) Sikerült eléggé felpörögni és végre edzhettem új emberekkel is. (Mostanában vizsgára készülnek a srácok, így mindig ugyanazzal a két fiúval vagyok, akiket amúgy bírok meg minden, de jó a változatosság na.:)) Azon kívül, hogy az aikido a szívem csücske, más oka is van annak, hogy szeretem a keddeket és a csütörtököket. Az edzőtársaim többsége nem nagyon beszél angolul, így aztán mindig próbálom nekik magyarázni a (hihetetlen fontos) dolgaimat olaszul, aminek persze gyakran nagy röhögés a vége sajátos nyelvhasználatom miatt.:) Sebaj, legalább gyakorlok és tényleg annyira nagyon aranyos mindenki és türelmesek is és segítenek meg tanítgatnak, szóval ennél jó "pót"dojot azt hiszem nem találhattam volna.:)

Pénteken megint lovacskázni voltunk. Kisebb sártenger fogadott minket, de Dracoval voltam, úgyhogy ez kárpótolt és nagy meglepetésünkre Brionak is egészen jó kedve volt! Egyszer sem próbált megharapni senkit sem.:) Azért a péntek 13 természetesen nem múlhatott el nyom nélkül.:)

Gabi ügyesen becsukta Brio boxát.:)

Na de ez után a "rémség" után megérdemeltek pár cukiságot is.:)

Mozizás.:)

Miriam és Draco.

Miriam és Draco azért laknak együtt, mert unokatesók.:) A péntek a lovacskázással el is telt. Nem egy nagyon izgalmas tevékenység, de mindig örömmel csinálom. Kis családom közelsége híján a paripákat nyünyürgetem (és nem én vagyok az egyetlen), úgyhogy szerintem minden EVS önkéntesnek jót tenne valamilyen állatokkal kapcsolatos tevékenység. Nyilván ezek az érintés dolgok, meg hogy lehet velük magyarul beszélgetni (bár nem szoktam), hozzájárulnak ahhoz, hogy kicsit csökkenjen a stressz szintem, másrészről pedig csodálatos helyen van a lovadra. Csend, nyugalom, néha madárcsicsergés, ugatás vagy nyerítés, de tényleg pompás hely!

Tegnap olasz óránk volt egy új helyen. Kb. a kínai negyed kellős közepén, úgyhogy kicsit furcsán éreztük magunkat odafelé menet, mivel nem hogy kínaiaknak nem tudjuk eladni magunkat, de Thomast leszámítva olasznak sem nagyon. A három lány közül még én tűnök a leginkább olasznak, úgyhogy elképzelhetitek, hogy milyen látványosság voltunk.:) Az óra után egész nap izgulhattunk, hogy ma vajon megyünk-e a hegyekbe vagy nem, mivel Ilaria felvetette, hogy fel akar menni az ottani szállásra és milyen nagyszerű lenne, ha mi is mennénk, mert mindent el tudna magyarázni. Ez oké, de pár hete közölte, hogy a legfontosabb a nyelvóra, erre rászervez. Szerencsére, mivel tegnap egész nap esett az eső, lemondta eme remek programot, úgyhogy ma is mehetünk okosodni (az amúgy igen lassú olaszóránkra).

Este, miután kedves Ödönöm folyamatosan csicsergett, kénytelen voltam megnyugtatni a kis pelyhes testét, mivel képtelen voltam olyan hangzavarban aludni. A gyerekeknél jól bevált módszer a mese, úgyhogy gondoltam Ödönnél is működni fog, és képzeljétek, működött!:) Szóval elolvastuk a Fratellino e Sorellina mesét, és a vége felé már igen laposakat pislogott a kis drágám. A hét elején megyek majd megint könyvtárba és választunk majd egy új könyvet ilyen vészhelyzetek kezelésére.:) Ternészetesen Ödön kis cimborája sem maradt ki a mókázásból.:)

Már tegnap este is újfent elfogott egy fura érzés, miszerint: "Hihetetlen, hogy itt vagyok. Egyedül. Teljesen egyedül és mégis jól érzem magam." Persze, tudom, sokatoknak ez tökre nem nagy szám, de én mindig Anyával éltem, mióta megszülettem. Szóval ez nekem nagy cucc. Ráadásul olyan bátor/botor voltam, hogy első igazán önálló lépteimet külföldön óhajtottam megtenni. Azért jó érezni, hogy meg mertem tenni ezt a lépést. És még élvezem is!:) Nem vagyok normális!:D Szóval, ezek miatt a furcsa érzések miatt ezúttal nem ceruzát vagy tollat ragadtam, hanem fényképezőgépet és a reggeli kertnyitogatás közben lefényképeztem mindent, amit szeretek itt ill. megtetszett. A képeket itt tudjátok megnézni.

Elérkezett a kedd reggel!

Nem, nem vagyok sztahanovista, de ez a három nap bezártság nem esett jól, így aztán lelkesen vártam a kedd reggelt, amikor felpattanhatok kedvenc kerékpáromra és kinyitogathatom a kertjeinket.

Sajnos kedvenc kertünk nyitogatását ideiglenesen szüneteltetjük, mivel drága kínai barátaink úgy döntöttek, hogy az a kert az övék, nem a miénk és a három kapuból kettőről újfent levágták a lakatot, a harmadik kis kapu zárjába pedig valamit betömködtek, így nem lehet kinyitni. Sebaj, van még kettő, bár én kifejezetten szerettem nyitogatni azt a kertet, mert egyedül ott van élet reggel. (Nos igen, mert a legnagyobb kapu zárját már hónapokkal ezelőtt leamortizálták, így mindenki akkor jön és megy, amikor jól esik neki.) Egy szó mind száz, szeretek reggelente biciklizni, bár azt hiszem a térdem nem rajong eme tevékenységért, mert újabban megint elkezdett ropogni és néha igen intenzíven tudtomra adja az edzésen, hogy ez a mozdulat bizony nem esett neki jól. Node, vissza a keddhez. Megérkeztek Eveliina szülei és kistestvérei. Mind nagyon aranyosak, sokat nevetgélnek (mint Eveliina) és nagyon érdeklődőek. Aznap együtt is ebédeltünk. Először Eveliinaval karöltve elballagtunk a boltba és mikor leértünk a lépcsőházba és rutinból a postaláda felé néztünk észrevettük, hogy LEVELET KAPTUNK! Nem, nem csak én, hanem Eveliina és Thomas is! Aztán tegnap Kristin is kapott, úgyhogy mindenki totál boldog most.:) (Igen, ennyi elég volt ahhoz, hogy jó hangulatban teljen a napunk.)

A boltban aztán vettem szúnyog riasztó cuccot (mivel itthon találtam konnektorba dugós alkatrészt, így csak utántöltőt kellett vennem, mindössze 5,70-ért.) Elképesztőek az árak. Persze tudom, Magyarország nagyon olcsó, de pl. 20 db rajzlapért fizettem 6,60-at. Nem is értem... De megint elkalandoztam.:) Miután hazaértem kibontottam a levelet, örvendeztem egy sort, aztán elkezdtem a hadművelet végrehajtását, bájos szobatársaim vesztére. A kellékeim:

Igen Anya, a szúnyogháló jó lett, már fel is szereltem a szép tiszta ablakomra. Miközben az évszázados koszt vakartam le az ablakomról jött a felismerés: "Hát ezért fázok minden reggel!". Nos, itt szimpla üvegezésű az ablak. Hetekig mérgelődtem magamon, hogy hogy lehetek ilyen fázós. Hát így. Mostanában este kb. 5-10 fok van odakint. A szimpla üvegezésű ablakom (ami nem is záródik tökéletesen) nem sok szigetelést jelent. Így már abszolút nem bánom, hogy csak november végéig maradok. (Nem mintha eddig nagyon sokat zokogtam volna emiatt.:))

Szóval Eveliina kreált egy igen kellemes ebédet, aztán elmentek Pisaba. Nekem egy random check volt előírva aznapra, de gondoltam, milyen remek lenne, ha ezt a nem túl izgalmas tevékenységet egy fagyizással kötném össze, úgyhogy be is tértem az egyik fagyizóba, vettem egy 'piccolo gelato'-t (ami bőven elég egyszerre, nem is értem, hogy miért van nagyobb adag) és elsétáltam a Via Colombo-ba, hogy mégse hagyjam ki aznap. Természetesen telis tele volt emberekkel. Öröm végignézni azon a kerten, de tényleg. Lehuppantam egy padra, elnyalogattam a maradék fagyimat, közben szemtanúja lehettem annak, hogyan froclizza egy kismadár a nálánál kétszer nagyobb másikat, végül felkapkodtam néhány "szuvenírt" és hazaballagtam. A szuvenírjeimből pedig ezt kreáltam:

A keddi napunk másik fénypontja eme jószág érkezése volt. Hazaszállítása meglehetősen vicces volt, mivel csak ketten mentünk a boltba és 4 nagy szatyrunk volt a hatalmas dobozon felül. Ügyes lányok lévén azonban sikerült megoldanunk a dolgot. A kezdeti lelkesedés hamar alább hagyott a többieknél, úgyhogy elsőként engem ért a megtiszteltetés, hogy összerakjam a 26 funkcióval rendelkező masinát. Rögtön ki is próbáltam és működik, úgyhogy újabb terveket forralok.:)

Húsvéti vakáció

Itt is eljött a Húsvét ideje, ami nem jelentett többet, mint hogy 3 teljesen szabad napunk lesz. Jól hangzik. No igen, ha a barátaid elérhető közelségben vannak, vagy legalább a nap süt és el tudsz menni fagyizni vagy valami...

Szombaton kezdődött a hatalmas vakációzás. Délelőtt némi felfordulás kíséretében elköszöntünk a szobatársamtól és barátosnéjától, akik amúgy nagyon jó fej lányok, úgyhogy kicsit sajnálom is, hogy elmentek, de azért elég szűkösen voltunk heten ebben a nem túl nagy lakásban. Kaptunk finom búcsúebédet is, amiről már beszámoltam, összeölelkeztünk aztán a lányok kilőttek a vasút állomás felé. Én ücsörögtem egy sort még a konyhában. hogy azért mégse az legyen, hogy még ki se tették a lábukat a lányok, én máris rendezkedek. Némi ücsörgés után aztán nem bírtam tovább. Először kivasaltam a cuccaimat, hogy mégis csináljak valamit, de mégse rögtön valami nagyon nagy átalakítást, aztán  nekiálltam a rendezkedésnek.:) Először kipakoltam a nagy szekrényből az itt hagyott cuccokat az egyik kis komódba (hogy mikor Agueda visszajön, meg legyen neki), aztán leszereltem a szekrényajtót, mert a német lánynak nem volt (IKEA), majd elkezdtem takarítani. Találtam egy szúnyogot, gyorsan meg is öltem (hehe) aztán összevissza áttologattam a bútorokat és mindent letakarítottam és végül fáradtan eldőltem az ágyamon és büszkén nézegettem szerteszét a félig rendbe rakott szobámon. Ezzel nagyjából véget is ért a szombati napom.
Vasárnap mostam egy csomót; a lányok ágyneműit, takarót, plédet ilyesmiket, szóval nem unatkoztam vasárnap sem, bár lelkesedésem nem volt olyan nagy, mint első nap és ezen a változatlanul remek idő sem sokat segített.

Szerencsénkre este volt egy kisebb esemény itt a városban. "A hagyomány szerint a Szűzanya mennybevitele közben, bizonyságul a kételkedő Tamás apostolnak, visszaejtette az övét, melyet ereklyeként a prátói dómban őriznek mint Mária övét." Nos ezt az övet (azt hiszem) minden fontosabb ünnepnapon megmutatnak a népnek kisebb csinnadratta keretében. Voltak zenélgető, beöltözött, mosolygós emberek meg minden, ami ilyenkor illendő.

Végül estére kisütött a napocska is.

A hétfő volt a mélypont. Már nem volt kedvem takarítani, úgyhogy olaszoztam délelőtt, de délután már nem volt kedvem folytatni azt sem. Megint vasaltam, megint pakoltam egy kicsit, de este 6-ra totál letargiába zuhantam a borzalmas idő és a nagy unatkozás miatt, amikor is Eveliina kopogtatott az ajtómon, hogy van-e kedvem fagyizni menni. "Hát hogy a viharba ne lenne!" - gondoltam és azonnal igent mondtam neki. Ezúttal egy új fagyizót próbáltunk ki, azt hiszem a legforróbb napokon ez lesz a befutó, mert vizesebbnek tűnnek a fagyik itt mint a többi helyen. Kiültünk a vár elé (jó olasz kamaszokhoz híven) és elnyalogattuk a fagyinkat és csevegtünk egy sort. Igazán életmentő volt az a fagyi.:) Este aztán beszélgettem pár szót két igen kedves ismerőssel otthonról, úgyhogy boldogan hajtottam álomra a fejem, annál is inkább, mivel kedden én nyitottam a kerteket és végre visszaszerezhettem a zoknimat!:)

Látjátok, ugye?:)

Nos lenne még regélni valóm, de kész az ebéd, és különben is, holnapra is hagyni kell.:) Jók legyetek, puszi!

Gastro blog?

Nos kedveskéim, úgy tűnhet, hogy mindig "forralok" valamit. Többé kevésbé ez így is van. Új hobbi vagy mi fene. A bejegyzés végére megértitek majd.:)

De szépen sorban. Szóval találkoztunk azzal a lányzóval akivel a játékokat fogjuk csinálni a kertekben. Nagyon aranyos és érti is az angolt, csak nem beszéli... Sebaj, én sem.:) Aztán pénteken Maneggio volt, megint Dracoval voltam és csodálatos volt, habár kicsit unta a dolgot. Ő az egyetlen paci, akit nem csak hippoterápiához használnak, hanem lovaglás oktatáshoz is, így amikor csak körbe körbe sétálunk eléggé unatkozik. Azt hiszem többek között ezért is, és mert az első 3 lányzó már egész ügyesen irányítgatja a lovakat a nyeregből, aznap használtuk a nagy pályát is, amit a lovagló sulisok használnak.:) Volt sok-sok akadály, innen megkerülős, amonnan megkerülős, fejet lehajtós és hasonlók. Én igazán éveztem és azt hiszem a lányok is!:)

Visszatérve a forraláshoz. Ebben a négy napban (péntek-hétfő), a francia fiú "főz". Elég sok bajunk van velem, mert mosogatni sem tud normálisan, de azért van itt, hogy megtanulja ezt is. Így majd lehet, hogy jobban megbecsüli az elé rakott ételt és eszébe jut majd megköszönni vagy valami... Szóval a főzés. Pénteken "rántottát" csinált. Nem láttam, hogy hogyan, de elég sokat sejtet, hogy a német lány nem evett belőle (ő kint volt a konyhában, amikor az étel készült). Nem volt ehetetlen, de gyakorlatilag felvert tojás megsütve. Szóval semmi zöldség, só vagy egyéb fűszer. Csak úgy simán. Sebaj, legalább csinált valamit. Szombaton a spanyol lakótársunk csinált rizottót, amolyan búcsú ebéd gyanánt, ugyanis kiköltözött tőlünk (és így én lettem az egyetlen akinek saját lakosztálya van!), úgyhogy aznap kaptunk rendes ételt. Ma tésztasalátát próbált csinálni a srác, nem tudom, hogy mekkora sikerrel, mert én rizottót csináltam magamnak.

Nemzeti színű rizottó (megint).:)

Nem, nem azért mert féltem, hanem azért mert fél egykor, amikor megkérdeztük, hogy mikor lesz kész a kaja, közölte, hogy fogalma sincs, mert most csinál ilyet először... Szóval úgy döntöttem biztosra megyek. A lakótársam elmondása szerint jól is tettem. A salátának a babon kívül semmilyen íze sincs, úgyhogy lehet, dobunk rá majd egy kis tartárt vagy valamit, hogy ne kelljen kiönteni.  

Amíg a srácok aludtak én megcsináltam életem első fonott kalácskáját! Nem lett tökéletes ízre sem és állagra sem, de szerintem egészen élvezhető. Ami azt illeti nem fogok rendszert csinálni a kalács sütésből, mert 3,5 óra volt előadni a dolgot. Gondolkodtam is közben, hogy megéri ez a sok macera, de milyen lenne a Húsvét kalács nélkül, kérem?! Szóval igen, megérte.

Az alábbi képet pedig Anyának ajánlom, mivel ő nem láthatta eme csodát facebookon, pedig biztos vagyok benne, hogy nem hagyja hidegen a dolog.:)

Búcsúzóul még annyit, hogy az előbb ejtettem ki a zoknimat az erkélyen a parkolóba, ami csak kedden fog kinyitni.:) Jók legyetek! Puszi!

Edzésre mentem

Ismertek, úgyhogy azt hiszem mindnyájatokban felébredt a gyanú, miért is írok bejegyzést egy ilyen apróságról. Nos, ezúttal nem a mesteremmel mentem, hanem busszal.:) Igen, jól sejtitek, nem volt az olyan egyszerű.:)

Szóval, kaptam egy e-mailt reggel, hogy Santo nem dolgozik délután, így nem tud elvinni, de ha elmegyek Poggio a Caianoba, ott szinte bármelyik edzőtársam fel tud venni. Írtam neki, hogy rendben, nem lesz gond. Már érkezésem után vettem buszjegyet, mert oda nem jó a bérletem. (Kb. úgy képzeljétek el a dolgot, mintha Firenze lenne Budapest, Prato Budakeszi Poggio a Caiano pedig pl Telki.) Menetrendem is volt a buszhoz, mert korábban már beszereztem, a lakótársam pedig azt is meg tudta mondani, hogy hol van a buszmegálló. Szépen össze is pakoltam a cuccomat és elindultam edzésre azzal a gondolattal a fejemben, hogy "nem lesz itt semmi gond, kérem". Ahogy megérkeztem a vasútállomásra (mivel ott van a buszállomás is), vadul el kezdtem keresni a LAM Azzurro táblát, mivel nekem ilyen jelzésű busz kellett. Volt ott minden: LAM Rosso, LAM Viola, LAM Blu csak LAM Azzurro nem. Tipikus, gondoltam. Sebaj, megkérdezek valakit. Először egy lánnyal beszéltem, aki azt mondta, hogy szerinte ugyanaz a LAM Azzurro mint a LAM Blu, de ez butaság, mert a LAM Blu Praton belül közlekedik, úgyhogy javasolta, hogy kérdezzem meg a jegypénztárban. Oké, oda is battyogtam, meg is kérdeztem a hölgyet, hogy beszél-e angolul. Nem, nem beszél. Sebaj, a "magas fokú" olasz tudásommal kinyökögtem neki, hogy Poggio a Caianoba akarok menni és ahhoz LAM Azzurro busz kell nekem, de nem találom a megállót. Nagyon segítőkészen közölte, hogy itt van a stadionnal szemben. Nos, ezt én is gondoltam, de hol? Oké, kimentem a jegypénztárból és elindultam a vasútállomás mellett, hátha távolabb van egy picit a megállóm. És tádám: LAM Azzurro. Oda is nyargaltam gyorsan, megnéztem, hogy hova mennek onnan buszok: Firenze. Az nekem nem jó, nekem a másik irány kell. Ott áldogált egy kínai bácsi és 2 idősebb hölgy. Gondoltam a kínai hátha tud angolul. Nem, nem tud. Oké, a két hölgynél próbálkoztam szintén a remek olaszommal. Nagyon helyesek voltak, dumáltak egy csomót és annyit megértettem, hogy nem innen. Oké, még volt 7 percem a busz indulásáig, kezdtem intenzíven bepánikolni. Leszólítottam egy fiatal srácot, közölte, hogy nem pratoi, így lövése sincs. Remek, ez az én formám! Végül amolyan túlvilági ragyogással körülvéve megláttam őt! Ő, egy középkorú férfi ember volt és még angolul is beszélt és fantasztikus! Szóval elmagyaráztam neki a problémámat, nagyon figyelmesen meghallgatott és mondta, hogy ő nem tudja, hogy honnan megy a buszom, DE megkérdezi nekem a jegypénztárban! Egyem meg a kis drágát, milyen nagyon rendes! Megkérdezte, visszajött, közölte, hogy a busz 5 perc múlva indul és neki is csak annyit mondtak, hogy innen az állomás elől. Szuper! Minden esetre szépen megköszöntem és találomra elkezdtem megnézegetni a táblákat a különböző LAM jelzések alatt. Nem nyert...nem nyert... még van 3 percem... nem nyert... NYERT! Kisebb üdvrivalgásom megzavarta ugyan egy pillanatra az állomás nyugodt hétköznapját, de fittyet hánytam rá, és biztos, ami biztos alapon még meg is kérdeztem egy szimpatikus lányt, hogy ez a megálló tényleg jó-e nekem ha Poggio a Caianoba akarok menni. Mondta, hogy igen és a busz rövidesen meg is jött, mondta, hogy ez a jó busz, úgyhogy nagy nehézségek árán megtaláltam a jó buszt!:) 

Természetesen kalandos utamnak közel sem volt vége. Volt ugyanis egy menetrendem ami szerint 4 db megálló lesz: 3 Pratoban és egy Poggio a Caianoban. Király, ezt nem lehet eltéveszteni, gondoltam. Nos, nem tudom, hogy ezek milyen menetrendek, de csak Pratoban megálltunk kb. nyolcszor. Sebaj, lesz tábla, hogy Prato vége meg olyan is, hogy Poggio a Caiano eleje. Aztán belém hasított a felismerés: "Mi a tököt fogok csinálni, ha nem csak egy megálló lesz Poggio a Caianoban?!". A többi aikidos autóval jár, úgyhogy esélyem sem volt megkérdezni valamelyikőjüket, így maradt a jól bevált módszer: ott szállok le, ahol sokan mások is. Egész ismerősek voltak az utcák, valószínűleg van ennek némi köze ahhoz, hogy már 5 hete járok arrafelé. Van ott egy nagyon aranyos kis templom is, ami nem csíkos, úgyhogy kifejezetten szimpatikus. A sok ember akikkel le akartam szállni szép lassan szívárgott le a buszról, szóval ez a remek terv dugába dőlt. Érezni kezdtem, hogy lassan megérkezek a megfelelő helyre. Aztán egyszer csak láttam egy iszonyú meredek lejtőt, amit eddig még soha. "Le kell szállnom, MOST!" gondoltam. És szerencsémre egy másik bácsi is így gondolkodott, így lecsattogtam a buszról és nagy meglepetésemre azon a helyen voltam amit előzőleg Santo javasolt találkozási pontnak. Ez remek!:) Megnéztem a telefonom: egy nem fogadott hívás Luca-tól (ejtsd: Luka, aki nem lány, ellenben férfi). Oké, visszahívtam Luca-t, megmondtam neki, hogy hol vagyok és ő értem is jött kb 5. percen belül. Nos ennyit a kis szimpla edzésre menetelemről.:)

Egy másik szórakoztató dolog is történt tegnap. A szobámban a lámpa úgy néz ki, hogy lóg a falból néhány drót, amik egy foglalatba vannak tuszkolva, majd az égő. Nem túl esztétikus, de igazából nem zavar. Az annál inkább, hogy a szentem kissé szeszélyes. Még hetekkel ezelőtt, miután visszament Spanyolországba a lakótársam elkezdett furcsán viselkedni. Hiába kapcsolgattam, nem működött. Gondoltam, biztosan az izzó. Kicseréltem, semmi. Írtam Ilariának, hogy valami nem jó a lámpámmal, ő írta, hogy majd jön egy ember megszereli hétfőn. Nem gond, 4 nap nem a világ, amúgy is van 2 kislámpám, szóval túléltem. Vasárnap mentem be a szobámba, reflexből felnyomtam a lámpát és: tádááám, működött. Írtam Ilariának, hogy jó a lámpám. Le is mondta a szerelő embert, ahogy kell. Aztán hétfőn felnyomtam a kapcsolót, és nem történt semmi. Ez vicc, gondoltam. Kedden megint működött, szerdán nem, de csütörtökön igen. Nem nagyon izgattam magam tovább ezen a témán, úgyhogy "Szeszély Manci" belátva, hogy emiatt nem leszek ideges, úgy gondolta, hogy nincs értelme tovább viccelődni. Nem tudom miért, de tegnap, megint elkezdte előadni magát. Szépen kinyitottam a gyönyörű zöld zsalugátereimet, erre a lámpám kialudt. Néztem reggel, hogy van-e ott valami kábel, vagy kapcsoló, de semmi. Szóval a lámpám egy hisztis nőszemély, de legalább minden nap van valami, amit lehet várni: "Vajon ma működni fog?".:)

Ez a kis szösszenet az ajándékom nektek Húsvét Ünnepére. Buona Pasqua! =)

Meglepetés

Tegnap, amikor megérkeztem a lovardába eléggé furcsa hangulat uralkodott. Mindenki telefonált és fel-alá rohangált... aztán megmutatták miért. Egy kis fekete paripa feküdt az egyik boxban a földön. Nem nagyon értettem a helyzetet, mivel az anyja a box falán lévő kis gyűrűhöz volt kikötve, a lehető legmesszebb a kiscsikótól. Első szülése volt az anya-paripának és nem tudta szoptatni a kicsinyét, mivel nagyon kemény volt a melle és fájt neki amikor a pici próbálkozott, így megrúgta és meg is harapta a picit, végül ezért kellett kikötni. A lovaknál nem egészen úgy működik ez a szoptatásos dolog, mint a kismacskáknál, hogy oké, nem baj, akkor majd kap bolti tejet és szőlőcukrot. Az első két napban nagyon speckó teje van az anyának és csak az jó a kiscsikónak, még másik lóé sem. Szóval tényleg életbevágóan fontos volt, hogy valahogy megszoptassák a kiscsikót. Először hívtak egy állatorvost, hogy megnézze a picit és az anyukáját. Elég sokáig volt kint, de végül mindent rendben talált, úgyhogy elkezdődhetett a trükközés, hogy hogyan szoptassák meg a kiscsikót. Próbálták megfejni a mamát, próbálták a kiscsikót a cicihez irányítani, de mindenre ugyanaz volt a reakció: rúgkapálás és nyerítés. Végül úgy döntöttek, hogy "természetes altatást" vetnek be. Nem írom le a részleteket, röviden annyi, hogy ha a ló orrának a puha részét kellőképpen elszorítják, akkor elalszik (idegvégződések és stb miatt). Szóval sokadszori próbálkozásra nagy nehezen sikerült megszoptatni a picit és mindenki megnyugodott, hogy innentől menni fog a dolog (mert a mama cicije már nem feszül annyira, így nem is fáj neki annyira ha a pici szopizni próbál). Remélem tényleg minden rendben van velük.

Anyával, már teli pocakkal.

És van egy másik meglepetés is, bár ez korántsem ilyen kellemes. Pár napja miután felébredtem, észrevettem, hogy van két szúnyogcsípésem. Meglepődtem, mert március utolsó napjait írtuk és otthon ugye nálunk nem nagyon vannak szúnyogok, pláne nem ilyenkor. Aztán másnap találtam megint kb. 8 db új csípést az alkaromon, de gyanús volt, hogy nem lehet ennyire éhes az a pár szem szúnyog. Estére szépen vissza is húzódtak a kis piros dudorok és nem is viszkettek nagyon, úgyhogy nem foglalkoztam vele. Következő reggelre megint újabb foltocskák jelentek meg az alkaromon és aznap már a nyakamon is néhány. Gondoltam, ez tuti nem szúnyog, inkább pók vagy valami ilyesmi és biztosan a párnámban lakik, mert csak azon a kezemen voltak csípések amiket a párna alatt tartok. Éppen ágynemű-áthúzó napom volt, naivan azt gondoltam ez majd megoldja a problémámat. Amúgy találtam két hullát az ágyamban, amolyan hatlábú "jószágot", meg is örültem, hogy megvannak a tettesek, újra nyugodt éjszakáim lesznek. Na persze. Újabb reggel, újabb friss csípések, ezúttal nagyobbak és viszketősebbek (gyanítom az immunrendszeremnek is kezd tele lenni a hócipője a dologgal). Gondoltam, rendben; ha harc hát legyen harc. Fogtam a párnámat és a matracom huzatját, bevágtam a mosógépbe, felnyomtam 60°C-ra, "dögöljetek meg mind!" jelszóval és reménykedve lefeküdtem aludni, mert úgy gondoltam, biztosan a párna okozza a dolgot, merthogy IKEAs és ők imádják összevegyszerezni a cuccokat és hátha mégsem valamilyen rovar a ludas. Jelentem, nem, nem nyert, ma újabb foltocskákkal ébredtem, úgyhogy ma mérgemben likvidáltam a szobámból a matracot és leterítettem 2 polifoamot a helyére. A szobatársnőm említette ugyanis, hogy neki is vannak foltocskái, de csak amikor itt van. Mellékesen megemlítette, hogy ő és én használunk régi matracot, a többieké új és szerinte a matracban lakik a gonosz szellem, úgyhogy ezért döntöttem a száműzés mellett. Még van olyan opció, hogy kimosom a takarómat is, de azt csak azután tudom, miután kiköltözik a szobatársnőm, mivel jelenleg nem tudnék más takarót használni... Drukkoljatok, hogy holnap reggel friss csípésektől mentesen keljek, különben lassan megőrülök. Több tippem ugyanis már tényleg nincs, hogy mi a tök lehet a pontforrás(a)...

A Föld Órája és egyebek

Elsőként szeretnék törleszteni egy adósságot. Íme a paripák:

Draco :)

Brio :)

Briciola :)

Szóval ők volnának a drága paripáink. Az albumomban találtok (majd) több képet is). Hihetetlen türelmük van, bár tudtunkra adják, ha épp nincs kedvük dolgozni. Egészen megkedveltem őket máris.:) 

Mint tudjátok, szombaton volt a Föld Órája. Jó önkéntesekhez híven, mi bizony megtartottuk. Életem eddigi legjobb Föld Órája volt! Van egy pici erkélyünk, tényleg nem nagy és tele volt mindenféle kacattal. Nos Eveliina már egy ideje odakint kávézik és felvetette, hogy milyen klassz lenne odakint tölteni azt az egy órát. Igazat is adtunk neki és gyorsan megbeszéltük, hogy jó volna előtte kicsit kitakarítani és rendet rakni, mert eléggé kevés a szabad helyünk, úgyhogy így is tettünk. Sajnos nincs előtte/utána képünk, de tényleg szebb lett, elhihetitek.:) Volt egy felesleges IKEA-s asztalunk, aminek eredetileg volt 2 lába (ne kérdezzétek, hogy miért csak kettő, IKEA), de az egyiket befogtam sodrófának, mert nekünk nem volt. Szóval volt egy 1 lábú asztalunk. Némi alápolcolással és falhoz tolással simán használhatóvá tettük és találtunk egy bájos Legambiente zászlót, amit trükkösen felhasználtunk terítőnek.:) Az előkészületek után meggyújtottuk a lakásban fellelhető összes gyertyát, kivittünk 5 poharat és egy üveg fehérbort és vártuk, hogy kezdődjön a dolog. Az elmúlt 2-3 napban volt 1-2 kisebb-nagyobb nézeteltérésünk és vitánk, de az az egy óra remek hangulatban telt.

Az ébresztőóránk.:)

Előkészületek.

Tegnap pedig végre eljutottunk a várba! Négy hete mondogatjuk, hogy oké, most már tényleg elmegyünk és megnézzük, de eddig mindig halaszthatatlan fagyizhatnékunk vagy hasonlók volt és egyelőre csak hétvégén délután ötig van nyitva. De most, most megnéztük! Nem egy nagy szám, de nekem tetszett. Amolyan kis szerethető történet.

És egy másik adósság. Jelentem elfogyott a narancsos süti. Nekem nagyon ízlett, azt hittem, hogy amolyan téli hangulata lesz, de nem volt! Igaz, a tésztám nagyon messze volt a tökéletestől, de szerintem remek kis süti, úgyhogy otthon is biztosan meg fogom sütni, amikor már totális narancs-mérgezésem lesz!:) Én készítettem egy kis csokimázat a tetejére bár a recept nem írta, és joghurttal és fahéjjal ettem. Ezen kívül elkészítettem életem első bablevesét, ami aztán jobban hajazott a babgulyásra, mert amikor megkóstoltam, teljesen ízetlen volt, szóval pánikszerűen elkezdtem beledobálni a sót, vegetát és gulyáskrémet, majd beleszaggattam némi nokedlit, ami jól megszívta magát így egy meglehetősen sűrű egytálétel jellegű cuccot kaptam. Nem vagyok nagy bableveses, de nekem jól esett egy kis hazai.:)

Halmozás, ugye sógor?:)

 

Ha nincs elég tepsid, legyél kreatív!:)

Végezetül a mai vacsorám egy ricottából és joghurtból készült körözött volt, ami a kezdeti antipátia ellenére (merthogy milyen már a körözött ricottából?!) igen csak jó volt a friss, ropogós héjú, puha belű bagettel.

Holnapi előzetes:

Megszülettem!