2012. április 12., csütörtök

Elérkezett a kedd reggel!

Nem, nem vagyok sztahanovista, de ez a három nap bezártság nem esett jól, így aztán lelkesen vártam a kedd reggelt, amikor felpattanhatok kedvenc kerékpáromra és kinyitogathatom a kertjeinket.

Sajnos kedvenc kertünk nyitogatását ideiglenesen szüneteltetjük, mivel drága kínai barátaink úgy döntöttek, hogy az a kert az övék, nem a miénk és a három kapuból kettőről újfent levágták a lakatot, a harmadik kis kapu zárjába pedig valamit betömködtek, így nem lehet kinyitni. Sebaj, van még kettő, bár én kifejezetten szerettem nyitogatni azt a kertet, mert egyedül ott van élet reggel. (Nos igen, mert a legnagyobb kapu zárját már hónapokkal ezelőtt leamortizálták, így mindenki akkor jön és megy, amikor jól esik neki.) Egy szó mind száz, szeretek reggelente biciklizni, bár azt hiszem a térdem nem rajong eme tevékenységért, mert újabban megint elkezdett ropogni és néha igen intenzíven tudtomra adja az edzésen, hogy ez a mozdulat bizony nem esett neki jól. Node, vissza a keddhez. Megérkeztek Eveliina szülei és kistestvérei. Mind nagyon aranyosak, sokat nevetgélnek (mint Eveliina) és nagyon érdeklődőek. Aznap együtt is ebédeltünk. Először Eveliinaval karöltve elballagtunk a boltba és mikor leértünk a lépcsőházba és rutinból a postaláda felé néztünk észrevettük, hogy LEVELET KAPTUNK! Nem, nem csak én, hanem Eveliina és Thomas is! Aztán tegnap Kristin is kapott, úgyhogy mindenki totál boldog most.:) (Igen, ennyi elég volt ahhoz, hogy jó hangulatban teljen a napunk.)
A boltban aztán vettem szúnyog riasztó cuccot (mivel itthon találtam konnektorba dugós alkatrészt, így csak utántöltőt kellett vennem, mindössze 5,70-ért.) Elképesztőek az árak. Persze tudom, Magyarország nagyon olcsó, de pl. 20 db rajzlapért fizettem 6,60-at. Nem is értem... De megint elkalandoztam.:) Miután hazaértem kibontottam a levelet, örvendeztem egy sort, aztán elkezdtem a hadművelet végrehajtását, bájos szobatársaim vesztére. A kellékeim:
Igen Anya, a szúnyogháló jó lett, már fel is szereltem a szép tiszta ablakomra. Miközben az évszázados koszt vakartam le az ablakomról jött a felismerés: "Hát ezért fázok minden reggel!". Nos, itt szimpla üvegezésű az ablak. Hetekig mérgelődtem magamon, hogy hogy lehetek ilyen fázós. Hát így. Mostanában este kb. 5-10 fok van odakint. A szimpla üvegezésű ablakom (ami nem is záródik tökéletesen) nem sok szigetelést jelent. Így már abszolút nem bánom, hogy csak november végéig maradok. (Nem mintha eddig nagyon sokat zokogtam volna emiatt.:))

Szóval Eveliina kreált egy igen kellemes ebédet, aztán elmentek Pisaba. Nekem egy random check volt előírva aznapra, de gondoltam, milyen remek lenne, ha ezt a nem túl izgalmas tevékenységet egy fagyizással kötném össze, úgyhogy be is tértem az egyik fagyizóba, vettem egy 'piccolo gelato'-t (ami bőven elég egyszerre, nem is értem, hogy miért van nagyobb adag) és elsétáltam a Via Colombo-ba, hogy mégse hagyjam ki aznap. Természetesen telis tele volt emberekkel. Öröm végignézni azon a kerten, de tényleg. Lehuppantam egy padra, elnyalogattam a maradék fagyimat, közben szemtanúja lehettem annak, hogyan froclizza egy kismadár a nálánál kétszer nagyobb másikat, végül felkapkodtam néhány "szuvenírt" és hazaballagtam. A szuvenírjeimből pedig ezt kreáltam:

A keddi napunk másik fénypontja eme jószág érkezése volt. Hazaszállítása meglehetősen vicces volt, mivel csak ketten mentünk a boltba és 4 nagy szatyrunk volt a hatalmas dobozon felül. Ügyes lányok lévén azonban sikerült megoldanunk a dolgot. A kezdeti lelkesedés hamar alább hagyott a többieknél, úgyhogy elsőként engem ért a megtiszteltetés, hogy összerakjam a 26 funkcióval rendelkező masinát. Rögtön ki is próbáltam és működik, úgyhogy újabb terveket forralok.:)

2 megjegyzés:

  1. Izgatottan várom, hogy mit sütsz/forralsz/keversz-kavarsz az új csodamasinával:)A térdedre meg vigyázzál, mert mikor megyünk még le kell velünk járnod a lábaid:)

    VálaszTörlés
  2. Igazán csinos darabot szereztetek :) Van angol használati utasítás? Vagy gyakorolod az olaszt és feltalálod magad?
    Remélem ezek után minden nem kívánatos lakótársat ki tudsz zárni a szobádból :)

    VálaszTörlés