A mese folytatódik

A szerdai napom egy alapos elázással kezdődött. Nem, nem buliztunk, csak az égiek úgy döntöttek, hogy megtréfálnak egy kis esővel.

Mikor reggel kinyitottam a szemem a felhős eget láttam, mint az utóbbi héten mindig. Szóval felöltöztem és reggelizés közben eldöntöttem, hogy nem esik annyira nagyon az eső, hogy sétálva nyissam ki a kerteket. Az olyan nagyon sokáig tartana és ami az égből potyog az csak víz, nem valami halálos veszélyeket magában rejtő dolog. Szépen ki is küzdöttem a biciklit az ajtón és elindultam a második kertet kinyitni (mivel az elsőt már a kínaiak "hatástalanították"). Még 3 perce sem kerekeztem amikor iszonyatosan elkezdett zuhogni az eső. Ez nem lett volna nagy probléma, mert van szuper Quechua-s dzsekim, de a bicikliken még mindig nincs sárhányó. Szóval egy kisebb mocsarat sikerült az ölembe varázsolni röpke kettő perc alatt. Sebaj, túléltem, bár kisebb látványosság voltam a városban.:) Hazacsattogtam, lezuhanyoztam és nem is foglalkoztam vele többet. Azért remélem Ilaria végre valahára megkapja a pénzt az EU-tól és tudunk venni sárhányót a bringáinkra.

A csütörtököm fénypontja (szokás szerint) az edzés volt.:) Sikerült eléggé felpörögni és végre edzhettem új emberekkel is. (Mostanában vizsgára készülnek a srácok, így mindig ugyanazzal a két fiúval vagyok, akiket amúgy bírok meg minden, de jó a változatosság na.:)) Azon kívül, hogy az aikido a szívem csücske, más oka is van annak, hogy szeretem a keddeket és a csütörtököket. Az edzőtársaim többsége nem nagyon beszél angolul, így aztán mindig próbálom nekik magyarázni a (hihetetlen fontos) dolgaimat olaszul, aminek persze gyakran nagy röhögés a vége sajátos nyelvhasználatom miatt.:) Sebaj, legalább gyakorlok és tényleg annyira nagyon aranyos mindenki és türelmesek is és segítenek meg tanítgatnak, szóval ennél jó "pót"dojot azt hiszem nem találhattam volna.:)

Pénteken megint lovacskázni voltunk. Kisebb sártenger fogadott minket, de Dracoval voltam, úgyhogy ez kárpótolt és nagy meglepetésünkre Brionak is egészen jó kedve volt! Egyszer sem próbált megharapni senkit sem.:) Azért a péntek 13 természetesen nem múlhatott el nyom nélkül.:)

Gabi ügyesen becsukta Brio boxát.:)

Na de ez után a "rémség" után megérdemeltek pár cukiságot is.:)

Mozizás.:)

Miriam és Draco.

Miriam és Draco azért laknak együtt, mert unokatesók.:) A péntek a lovacskázással el is telt. Nem egy nagyon izgalmas tevékenység, de mindig örömmel csinálom. Kis családom közelsége híján a paripákat nyünyürgetem (és nem én vagyok az egyetlen), úgyhogy szerintem minden EVS önkéntesnek jót tenne valamilyen állatokkal kapcsolatos tevékenység. Nyilván ezek az érintés dolgok, meg hogy lehet velük magyarul beszélgetni (bár nem szoktam), hozzájárulnak ahhoz, hogy kicsit csökkenjen a stressz szintem, másrészről pedig csodálatos helyen van a lovadra. Csend, nyugalom, néha madárcsicsergés, ugatás vagy nyerítés, de tényleg pompás hely!

Tegnap olasz óránk volt egy új helyen. Kb. a kínai negyed kellős közepén, úgyhogy kicsit furcsán éreztük magunkat odafelé menet, mivel nem hogy kínaiaknak nem tudjuk eladni magunkat, de Thomast leszámítva olasznak sem nagyon. A három lány közül még én tűnök a leginkább olasznak, úgyhogy elképzelhetitek, hogy milyen látványosság voltunk.:) Az óra után egész nap izgulhattunk, hogy ma vajon megyünk-e a hegyekbe vagy nem, mivel Ilaria felvetette, hogy fel akar menni az ottani szállásra és milyen nagyszerű lenne, ha mi is mennénk, mert mindent el tudna magyarázni. Ez oké, de pár hete közölte, hogy a legfontosabb a nyelvóra, erre rászervez. Szerencsére, mivel tegnap egész nap esett az eső, lemondta eme remek programot, úgyhogy ma is mehetünk okosodni (az amúgy igen lassú olaszóránkra).

Este, miután kedves Ödönöm folyamatosan csicsergett, kénytelen voltam megnyugtatni a kis pelyhes testét, mivel képtelen voltam olyan hangzavarban aludni. A gyerekeknél jól bevált módszer a mese, úgyhogy gondoltam Ödönnél is működni fog, és képzeljétek, működött!:) Szóval elolvastuk a Fratellino e Sorellina mesét, és a vége felé már igen laposakat pislogott a kis drágám. A hét elején megyek majd megint könyvtárba és választunk majd egy új könyvet ilyen vészhelyzetek kezelésére.:) Ternészetesen Ödön kis cimborája sem maradt ki a mókázásból.:)

Már tegnap este is újfent elfogott egy fura érzés, miszerint: "Hihetetlen, hogy itt vagyok. Egyedül. Teljesen egyedül és mégis jól érzem magam." Persze, tudom, sokatoknak ez tökre nem nagy szám, de én mindig Anyával éltem, mióta megszülettem. Szóval ez nekem nagy cucc. Ráadásul olyan bátor/botor voltam, hogy első igazán önálló lépteimet külföldön óhajtottam megtenni. Azért jó érezni, hogy meg mertem tenni ezt a lépést. És még élvezem is!:) Nem vagyok normális!:D Szóval, ezek miatt a furcsa érzések miatt ezúttal nem ceruzát vagy tollat ragadtam, hanem fényképezőgépet és a reggeli kertnyitogatás közben lefényképeztem mindent, amit szeretek itt ill. megtetszett. A képeket itt tudjátok megnézni.