Ezen is túl vagyunk

Bizony, tegnap elbúcsúztattuk a koordinátorunkat. No nem kell túl komoly dolgokra gondolni.

Még anno beszélgettünk a lányokkal arról, hogy vehetnénk valami jópofa képeslapot és írhatnánk bele néhány sort Ilariának, de erre végülis nem kerítettünk sort. Igazából nem ez volt a búcsú buli, mert az pénteken lesz, de ugye Kristinnel mi képzésen leszünk, úgyhogy mi most búcsúztattuk Ilariát. Az egész annyi volt, hogy elmentünk az Oznéba egy apperitivo-ra. Ez egy marha jó cucc. Veszel valamit inni és eszegetheted a kipakolt dolgokat ingyen, amennyit csak akarsz. Néha vannak egész komolya dolgok, mint tészta vagy rizottó, de az Ozne pici hely, így itt mindenféle krémecske volt meg zöldségek és kenyérke. Mire eljutottam a szószokig már nem volt kenyér, így salátát és valami általam ismeretlen zöldséget választottam. Az egyik szószról még az olaszok sem tudták, hogy mi az, a másik, ami tök finom paradicsom szósznak nézett ki, kiderült, hogy valami irtó csípős valami. Sebaj, leküzdöttem.:) Aztán megérkeztek a pizzetták, ami az otthoni "pizzát akarok de most rögtön"-nek felel meg. Kenyér, pizzakrém, sajt és be a sütőbe.:) Jó volt.

Az eszegetés közben/után beszélgettünk egy kicsit, de nem nevezném egy felejthetetlen valaminek. Ilaria végig osztotta Thomas-t, amit kicsit paraszt dolognak érzek, mert oké, hogy nem kedveli, de neki semlegesnek kellene maradnia, legalábbis amikor mi szenvedtünk neki, hogy csináljanak valamit vele, akkor nagyon ezt hangoztatta. Na mindegy. A leendő koordinátorunkkal egyetlen szót nem váltottam, az asztal túlsó felén ült, nincs vele semmi bajom (egyelőre). Végül 1-2 óra kötelező csevegés után le is léptek a volt ill. leendő koordinátoraink. 

Mi még maradtunk egy darabig. Igazából jobban éreztem magam csak velük. Fura ez az egész. Egyikük sem a szívem csücske, mindegyikőjüktől az égnek tud állni a hajam, de azt hiszem most jutottunk el odáig, hogy elfogadjuk olyannak a másikat amilyen, már nincsenek elvárásaink egymással szemben, így egyszerűbb. Minden esetre fura érzés volt velük ott ülni... 

Szóval miután megjegyeztem, hogy tök jó lenne kínai kaját enni és Eveliina kellően spicces volt már ahhoz, hogy rátörjön az ehetnék, elindultunk a Via Pistoiese-ra, a kínai negyed szívébe. Féltem, hogy minden büfé zárva lesz, bár még csak 11 óra volt, félelmem beigazolódni látszott, ám végül találtunk valami nagyon nem büfének kinéző kínai éttermet. Amíg Eveliina kajája készült, addig nézelődtünk. Voltak riadtan pislogó rákok összeragasztott ollóval, körbe-körbe úszkáló halak és egy nagy doboz 'cavalli' (lovak) felirattal, amiben nem akarom tudni, hogy mi volt. 

Visszafelé egy igen mókás dolgot fedeztem fel még a kínai negyedben. A fényeket meg kellett piszkálnom, hogy látszódjanak a színek, de remélem mindenki számára kivehető a kokárdánk.:)

És végül az utca kemény arcai.:) Két önkéntessel megfogyva, új koordinátorral, talán kicsit bölcsebben, elfogadóbban és türelmesebben...

Amúgy képzeljétek! Már olyan cudar idő van, hogy pulóver kellett este! Éééés ma már a fülem is hideg volt. Jön az ősz!:) Akarok színes, táncoló faleveleket nézegetni!:) Szép napot, puszi!