2012. augusztus 23., csütörtök

Evős-bejegyzés

A tegnapi láblógatás után ma belecsaptam a közepébe.:)

Az úgy volt, hogy tegnap is sok mindent csinálok, de végül csak pihengettem és kerteket nyitogattam/csukogattam. Jajj, igen! A lényeget majd' elfelejtettem! Elkészítettem életem első szeder leveskéjét. Íme:

 
Igen, tudom, annyira nem étvágygerjesztő. Picit sűrű lett és sajnos nem is elég savanyú, de mégis csak az én saját gyümölcsleveském.:) Hogy egy igazi otthoni ebédem legyen, csináltam mellé palacsintát, csokipudinggal.:) Halmozááás!:) Szóval ezután a nagy munka után már csak egész nap vártam, hogy lelépjenek a többiek. Takarítani akartam, mert irtó ocsmány a lakás, de a két francia (itt van Thomas egyik barátja) csak 3 felé mentek el és a német lány is csak olyan 4 körül. Akkor meg már mindjárt vacsora idő, hova kezdjek el takarítani, utána meg hátha tudok csevegni valamelyik kedves rokonnal... Sajnos hiába vártam epedve a kedves társaságot, csak nem jöttek, szóval úgy döntöttem, akkor összekészítem, hogy mit is szeretnék hazaküldeni velük. Gyűlik a motyó, reszkessetek!:)
 
A mai nap is kertnyitogatással kezdődött és meg kellett állapítanom, hogy ma annyira nem volt meleg reggel Persze, meleg volt, de  mintha egy picit "hűvösebb" lett volna a reggeli szellő. Aztán a szokásos zuhanyzás (aztán egy kis csokipudingos palacsinta reggeli gyanánt :)), majd felkerekedtem, hogy én boltba megyek. Nem volt hosszú a listám, de 2 nagy szatyorral megrakva, remegő lábakkal vonszoltam haza magam. Olyan extrákat vettem ma mint feta sajt (mert megtaláltam és hát hurrá!) és ribizli!:) Mivel úgy gondoltam, ma halat szeretnék enni, hosszas ácsorgás után levettem a polcról a legolcsóbb, de még általam felismerhető halat. Lazac... Oké, nem úgy legolcsóbb, de a normális tengeri halból 5 eurosnál olcsóbb csomagolást nem találtam, az pedig tök sok és a fagyasztóba mást szántam. Szóval levettem a polcról a 2 euroért árult lazacot, elvégre a német lány is megveszi, akkor én is megvehetem. Arról, hogy mit fogok belőle csinálni, nem nagyon volt elképzelésem, de újabban eléggé rákaptam a rögtönzésre. Az eredmény nekem nagyon bejött, először picit fura volt, mert a vajbab csak félig volt megfőve, de pont így volt finom!:) Van fotó is ám, bár nem egy túlzottan szépen megkreált dolog.


Alig várom, hogy holnap ebédidő legyen és újra ehessek belőle!:)

Miután eltakarítottam az ebéd romjait, rájöttem, hogy milyen klassz lenne valamit sütni is. Két szerencsétlen banán már napok óta aszalódik a hűtőben, úgyhogy kinéztem a netről egy banános keksz receptet és uccu. Sajnos a nagyon "jó" minőségű multifunkcionális masinánk robotgép funkciója elég gyatra. Ha túl sűrű a tészta, nem működik rendesen. Sajnos a túl sűrű eléggé relatív fogalom. Na majd otthon, a szipi-szupi robotgéppel alkothatok megint majd kedvemre!:)
 
 
Míg a tésztácska a hűtőben ücsörgött, elvégeztem egy gyors átszervezést. Már egy ideje irritált, hogy a párnák és paplanok csak le vannak csűrve a gardróbban a földre (szekrény híján) így kitakarítottam egy emeletet az előszobai szekrényből és szépen bepakoltam őket oda. Mindjárt jobban éreztem magam! A sütisütögetés után pedig a legnagyobb küldetés: takarítás. Igazából totál parttalan küzdelem az egész, de ha csak pár óráig marad relatíve tiszta a lakás, már annak is örülök. Mióta voltak bogár-írtani, azóta még rosszabb a helyzet, mivel ez valamilyen olajfázisú füst volt, ami utána szépen leülepedett a padlóra és mindenhova, ahonnan kb. képtelenség tökéletesen felsikálni. Az sem segít a dolgon, hogy a többiek nem nagyon igyekeznek még a szobájukból sem kitakarítani ezt a cuccot, így miután felmosok idekint, szépen kihordják a dzsuvát. Na majd otthon, a szép tiszta linóleum vár... Eddig nem voltam tudatában, hogy mennyire igényem van a tisztaságra. Látjátok mennyi mindent megtudhattok magatokról egy EVS önkéntesség során?:D Mire befejeztem a takarítgatást már éppen vacsora idő volt, úgyhogy gondoltam, itt az ideje bejegyzést írni.:) A mennyei fetasajtos-salátát megkoronázandó desszert gyanánt elővettem az egyik titkomat a hűtőből és a kezem ügyébe készítettem. Teljesen olyan az íze, mint a nagyi kertéjben nőttnek!:)
 

Ezzel a gyönyörűséggel be is fejeződött a mai lakmározás!:) Remélem ti is jókat ettetek ma, legyen szép napotok holnap is! Puszi!:)

1 megjegyzés:

  1. Tény, hogy nem túl látványosak a kaják, de legalább finomak voltak :) Csak így tovább, kreatívkodj !

    VálaszTörlés