Itthon

Bizony, hazaértem. 

Ahhoz képest, hogy eső volt jósolva az indulásom időpontjára szerencsére kellemesen sütött a nap. Ez javított a helyzeten, ám a csomagjaim súlya nem lett kisebb a napsütéstől sem. Jelenleg minden porcikám sajog, ugyanis sikerült megint kb. 50 kilogrammnyi cuccot hazacipelnem. Szerencsére nincs messze Firenzében a és az autóbusz állomás a vonatállomástól, ám cuccokkal megrakva némi időbe telt eljutnom A-ból B-be. A busz jött, mérlegelés megint nem volt (szerencsére), felszálltunk a buszra és indulás! Ahhoz képest, hogy mennyire untam a Bologna-Firenze közötti szakaszt odautam felé, most annál csodálatosabb volt. Színek-színek-színek! Csodálatos volt!:)

Indulunk!:)

 

 

 

Magyarország.:)

A mostani utam amúgy gyorsabban eltelt. Beszélgettem is többet, filmet nézegettem, rádiót hallgattam, próbáltam alukálni, ami nem ment, de mégiscsak eltelt az a 15,5 óra, ami igazából kevesebb volt. A beígért 6.15 helyett már 5.25-re a Népligetben voltunk. Míg vártam Anyáékra, addig az egyik utas társammal csevegtünk. Némi várakozás és telefonálás után végül befutott az én pöttöm Anyukám 2 kemény legény társaságában. Olyan szerencsés vagyok ugyanis, hogy az aikido mesterem kijött elém és hozta az egyik edzőtársamat is, így a cipekedéstől megkíméltetett az én csöpp kis Anyukám.:) Nagyon rendes ismerőseim vannak, nem?:) A srácok hősiesen felcipelték a kereke vesztett ördögszekeret és a kis bebábozódásra hajlamos túrazsákot is, majd elkezdődött a családi élet egy remek reggelivel és eredeti, Anyu-féle teával!:)

Na ennyit írott formában, a többit személyesen! Puszi!:)